Szerző: szaloky

Maurizio Zamparini, a Palermo mindenható elnöke a Radio 2-nek elárulta, véleménye szerint Silvio Berlusconinak, az AC Milan elnökének nincs elegendő pénze, hogy megszerezze Marek Hamsikot. A nyár folyamán a lombárd egyesület számos alkalommal került összefüggésbe a Napoli 23 esztendős szlovák légiósával, azonban eddig minden érdeklődést cáfoltak a felek. Ezúttal a Palermo elnöke, Maurizio Zamparini fejtette ki véleményét ez ügyben. „Berlusconinak nincs elég pénze” – jelentette ki Zamparini a Radio 2-nek. „Ezenfelül úgy vélem, hogy De Laurentiis barátom nem lesz hajlandó megválni a legnagyobb értékétől.” A szicíliaiak első embere beszélt saját játékosa, Abel Hernandez jövőjéről is, aki a 2010/11-es idényben robbant…

Még több...

Hollandia ellen készül a brazil labdarúgó-válogatott. Az edzőtáborozó keretben ott van a Milan két klasszisa, Thiago Silva és Robinho is (Pato még sérült). A keretben olyan játékosok is vannak, akiket a Milan figyelt, vagy jelenleg is követ egy esetleges igazolás okán. Így a keretben van Sandro (Tottenham),  Elano (Santos) és  Lucas (São Paulo) is (Ganso sérült). Az alábbi edzésvideón Robinho és Lucas tart egy kis bemutatót.

Még több...

A calciomercato.com szerint egyre nagyobb az esély, hogy Axel Witsel a Milan játékosa lesz. A Standard belga válogatott játékosát a mai EB-selejtezőn a Milan vezetői személyesen is megtekintik (Belgium-Törökország 20:45). A hírportál szerint az 1989-es születésű játékosról már folynak a tárgyalások a belga klubbal, jelenleg keresik a felek a mindenki számára üdvözítő megoldást. A megállapodást viszonylag gyorsan nyélbe üthetik, mert angol kérői is vannak a középpályásnak. A lap megjegyzi: Witsel lesz a klub harmadik nyári igazolása, de nem az utolsó, hiszen a rajongók még mindig várják „a nagy nevet”, akit Berlusconi megígért. A portál szerint minden ellenkező híresztelés ellenére még…

Még több...

Az AC MILAN Szurkolói Egyesület vezetősége ígéretéhez híven megtartotta azon facebookosok közt a sorsolást, akik kitették és május hónap végéig kinn is tartották induló képükön az egyesületi jelvényt. Nos, a szerencsés nyertes KANÁSZ SZILVIA lett! Mindenkinek köszönjük a részvételt, Szilvinek szívből gratulálunk!

Még több...

„A vezetőségnek meg kell találnia a kincseket, mielőtt más bukkanna rájuk. Kaká esetében is ezt tettük, aki mindössze 7 millió €-ért érkezett hozzánk” – Adriano Galliani. Rengeteg újságíró és szurkoló találgatja, hogy jelenleg mi zajlik a Milannál, kikkel, milyen játékosokkal képzelik el a jövő csapatát. Úgy tűnik, nagy döntés előtt állnak Gallianiék, hiszen 2 brazil tehetség közül kell válasszanak. A nagy kérdés: Ganso vagy Lucas? Akármelyket is választják, nem lesz egyszerű elmozdítani őket Brazíliából. Lucas körül eddig főleg Leonardo és az Inter legyeskedett, de a Milan is figyelemmel kíséri már régóta a pályafutását. Egyelőre csak találgatás, de amennyiben a Milan…

Még több...

A Sportmediaset.it, olasz internetes portál szerint Mino Raiola másik ügyfelét, a Barcelonás Maxwellt is a Milanba hozná. A holland-olasz játékosügynök nem ápol túl jó kapcsolatot a Barcelona vezetőségével, és a Bajnokok Ligája döntője után is odaszúrt Pep Guardiolának, miszerint Maxwellnek jót tenne, ha eligazolna. Hiába a jó viszony Raiola és a Milan vezetősége között, könnyen elfordulhat, hogy Gallianiék mégsem tartanak igényt a brazil balvédőre, mivel nem rendelkezik EU-s útlevéllel.

Még több...

A Milan korábbi csatára, Marco Simone (aki jelenleg a Monaco játékosfigyelője) beszélt a Ligue 1-ben szereplő tehetségekről. Főként a Lorient csatárát, a portugál felmenőkkel rendelkező Kevin Gameirot említette. „Benne minden megvan ami kell. Technika, gyorsaság, erő, ösztön. Könnyen el tudnám képzelni főként a Milanban, de az Interben és a Juventusban is megállná a helyét. Az első évében legalább 15 gólt lőne.” Az 1987-ben született játékosra leginkább a Valencia hajt, de a PSG és a Lille is szívesen leigazolná a támadót, aki 21 gólig jutott a Ligue 1-ben. Marco Simone szerint Gameiro megérett egy nagyobb kihívásra, véleménye szerint a Serie A-ban…

Még több...

A Milannál még mindig dolgoznak a védelem megerősítésén, annak ellenére, hogy Adriano Galliani korábbi nyilatkozatában arra utalt, hogy abba a csapatrészbe már nem lesz érkező. A Milan vezetői 2010 óta kísérik figyelemmel a Torino tehetséges hátvédjét, Angelo Ogbonnát. A Tuttosport szerint a Milan mellett a Napoli is szívesen leigazolná a Torino egyik legnagyobb sztárját. A Torino részéről is megszólaltak Ogbonna ügyében: „Angelonak rengeteg kérője van, a vezetőség azt tartja a legfontosabbnak, hogy melyik ajánlat a legjobb mindhárom félnek. Értékelni fogjuk Angelo ügynökével a jelenleg kialakult helyzetet.” (Patya fordítása)

Még több...