A San Siro, az 1926-ban elkészült stadion egy ajándék volt az AC Milan számára az akkori elnök Piero Pirelli részéről. Előtte egy Lombardia úti pályán rendezték meg a csapat találkozóit. Az építési munkálatokat 1925. augusztus 1-jén kezdték meg és köszönhetően 120 dolgos munkásnak, az új stadion megépítése mindössze 13 és fél hónapot vett igénybe. Az építés költsége körülbelül 5 milliót tett ki, ez mai számokkal kb. 3,5 milliárdot jelent. A tervek két mérnök munkáját dicsérik: Ulisse Stacchini és Alberto Cugini.
Az “első” San Siro még egy tipikus angol rendszerű futball-létesítmény volt, az oldalakon négy lelátóval, melyek összesen körülbelül 35 ezer ember befogadására voltak alkalmasak. A felavató barátságos mérkőzést, ki más ellen, mint az Inter ellen játszotta a csapat 1926. szeptember 19.-én, a végeredmény 6-3 lett a kékfeketék javára. A történelmi első gólt Giuseppe “Pin” Santagostino (Milan) szerezte.
Ezt követően az első tétmeccsre sem kellett sokat várni. A bajnokságban október 6.-án rendezték meg a Milan-Sampierdarenese (1-2) mérkőzést, míg az olasz válogatott 1927. február 20.-án 2-2-es döntetlen ért el itt a csehszlovák nemzeti tizenegy ellen. 1945-ig (egyes források szerint ’47-ig) kizárólag az AC Milannak adott otthont a létesítmény, az Inter ezen időszakban a Sempione Parkban az Arena Civica-ban játszotta hazai találkozóit.
1934-ben Olaszország adott otthont a világbajnokságnak, így természetesen a San Siroban is rendeztek válogatott mérkőzéseket, köztük az egyik elődöntőt is, ahol a Squadra Azzurra 1-0-ra felülmúlta Ausztriát, majd később megnyerte a VB-t is.
A szentély az idők folyamán, míg elérte mai impozáns alakját, számos felújításon ment keresztül.
1935-ben a város tulajdonába került a stadion (napjainkban is a városi önkormányzat a tulajdonos, a két csapat bérleti díjat fizet), és döntés született a bővítésről. A futball ez idő tájt egyre inkább tömegjelenséggé vált mind a világon, mind Olaszországban. Az emberek tízezrével tódultak a stadionokba, és a San Sironak alkalmazkodnia kellett ehhez. A bővítés terveit egy építész, Rocca és egy mérnök, Calzolari dolgozták ki. A lelátókat átalakították, hogy teljesen körülöleljék a játékteret. 1939-re befejeződtek a munkálatok. Az “új stadion” felavatása 1939. május 13.-ára esett, az olasz és az angol válogatott csapott össze (2-2) közel 60000 néző előtt, mely meccs önmagában több mint egymillió líra bevételt hozott (a ’39-ben bejeződött munka költsége valamivel több mint 5 millió líra volt).
1954-ben újabb átépítések történtek, így ennek következtében 1955-re 85000-re alakult a stadion kapacitása. Korábbi tervek alapján az építkezések majdani 150 ezres kapacitást vetítettek előre, de még 1952-ben Milánó önkormányzata úgy döntött, hogy biztonsági okokból 100.000 embernél többet nem engedhetnek be a lelátókra. Az évek múltával a stadion tovább modernizálódott. 1957-ben kiépítették a világítási rendszert esti mérkőzésekhez (először Olaszországban), 1967-ben pedig az első elektronikus eredményjelzőt is felszerelték. 1979-ben korszerűsítették a világítást, és a népszerű második gyűrűt is rekonstruálták.
1980. március 3-án új nevet kapott a létesítmény: a felejthetetlen Inter (és a Milanban is megfordult) bajnok Giuseppe Meazza tiszteletére, aki az azt megelőző évben hunyt el. A Milan szurkolók azonban napjainkban is szívesebben hívják San Sironak a stadiont. 1986-ban a székek színesek lettek: a középső tribün piros, az átellenes oldal narancs, zöld az északi kanyar, és kék a milanista ultrák alatti rész.
1990-ben Olaszország ismét világbajnokságot rendezhetett, a városi tanács úgy döntött, hogy az idő rövidsége és a költségek miatt a San Sirot renoválják egy esetleges új létesítmény felhúzása helyett. Ekkor alakult ki a stadion mai arca. Megépítették a 3. gyűrűt, emiatt veszi az épületet körül az a 11 jellegzetesen barázdált vasbeton oszlop, melyek közül négy (az akkor új) rácsos tetőszerkezetet is tartja. Az oszlopok azonban nem csak a stabilitást biztosítják, hanem feljáróként is funkcionálnak a lelátókra, valamint lifteket és egyéb létesítményeket tartalmaznak.
Ahhoz pedig hogy a maximális kényelmet biztosítsanak a nézőknek, mindenhova számozott polikarbonát székeket telepítettek, és szektorokra bontották az arénát. De nem csak a lelátók újultak meg ekkor, ismét új világítás került be, valamint a pályafűtés is kiépítésre került. Az átalakítás végeztével a San Siro 85700 ülőhellyel rendelkezett. 1990. június 8-án a világbajnokság nyitómérkőzését Argentína és Kamerun között már ebben a modern létesítményben tartották. Azóta is ebben a látja vendégül szurkolók ezreit a két milánói csapat.
Az elmúlt két évtizedben csak kisebb alakítások történtek. Például 2008 nyarán, követve az UEFA előírásait kisebb kiigazításba került a szerkezet, és a kapacitás 80018 főre csökkent.
