Brazil médiaértesülés szerint megakadtak a szerződéshosszabbítással kapcsolatos tárgyalások Thiago Silva és a francia bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain vezetősége között. A brazil válogatott középhátvéd Zlatan Ibrahimoviccal karöltve négy évvel ezelőtt, 2012 nyarán – a világ legjobb védőjeként – szerződött Párizsba, mintegy 42 millió euró ellenében. A francia együttes mindenképpen szeretné meghosszabbítani Silva 2018-ban lejáró szerződését, azonban a tárgyalások megrekedtek. Az Universo Online (UOL) brazil internetes oldal szerint a Milan ezt kihasználva szeretné visszacsábítani Thiago Silvát. Silva a jövő héten fogja ünnepelni a 32. születésnapját és a kínai hatalomátvételt követően megnőhet az esélye a visszatérésének, hiszen a következő átigazolási időszakban nagy összeg…
Szerző: norberto012
Carlos Bacca, a Milan kolumbiai csatára elismerte a Paris Saint-Germain megkeresését. Bacca egy évvel ezelőtt nagy reményekkel érkezett Milánóba, miután a klub 30 millió eurót fizetett érte a Sevillának. Első idényében házi gólkirály lett, minden sorozatot figyelembe véve 20 gólig jutott, de idén nyáron közel állt a távozáshoz. A legkomolyabb kérő a West Ham volt, de a PSG-vel, az Arsenallal és az Atletico Madriddal is szóba hozták. A 30 éves csatár egyik interjújában beszélt korábbi edzőjéről, Unai Emeryről és a PSG nyári megkereséséről. „Emery a legjelentősebb és a legjobb edző, akivel a pályafutásom során eddig együtt dolgozhattam. Mindig megbízott bennem.…
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) megvizsgálta, hogy a labdarúgó-topligák klubjai közül melyek költötték a legtöbbet az elmúlt hat év vizsgált időszakában. Ebből kiderült, hogy a Milan 337 millió eurót fordított játékosigazolásra. A lista szerint a Manchester City az egyetlen klub, amely 1 milliárd eurónál is többet költött új játékosok érkezésére 2010 és 2016 között. Ez az összeg nem a kiadás és a bevétel egyenlege, hanem pusztán az elköltött pénz mértékét jelöli. Az első három helyen csak angol csapatot találunk (2. Chelsea, 3. Manchester United), valamelyest meglepő, hogy a Real Madrid és a Barcelona nincs ott a dobogón. A…
A jelentések szerint Ignazio Abate elveszítheti helyét a kezdőcsapatban és a Sampdoria ellen Davide Calabria kezdhet a védelem jobb oldalán. A 29 éves védő az elmúlt mérkőzéseken több helyezkedési hibát vétett, amelyekből a csapat gólt kapott. Ennek hatására megkérdőjeleződött a helye a kezdőben. A Sky és a Corriere della Sera egybehangzó jelentései szerint Montella Calabriának szavazhat bizalmat a következő bajnoki meccsen. Így tehát a 19 éves védő kezdhet Abate helyén pénteken a Sampdoria otthonában, míg a bal oldalon De Sciglio pótolhatja a sérüléssel bajlódó Antonellit. Calabria az előző szezonban 6 bajnoki meccsen és 2 kupameccsen kapott lehetőséget. [adrotate banner=”28″]
A Milan egy 88. percben kapott góllal 1-0-ra elveszítette az Udinese elleni mérkőzést a harmadik fordulóban. Egy cikk erejéig összegyűjtöttük a statisztikákat. – A La Gazzetta dello Sport olasz napilap és a WhoScored.com internetes oldal szerint José Sosa nyújtotta a legjobb teljesítményt a Milanban. – Az Udinese 9 év után tudta legyőzni a Milant idegenben a Serie A-ban. – A statisztikák szerint a Milan 64 százalékban birtokolta a labdát a mérkőzésen, azonban mindössze 2 lövés talált kaput. Mindkét csapat 8-8 szögletet végezhetett el, míg a hazaiak 3 alkalommal futottak lesre. – A csapatból Giacomo Bonaventura és Suso is 2-2 sikeres…
Carlo Ancelotti megítélése szerint nagyon nehéz a fiatal játékosok helyzete a profi labdarúgásban, azonban kiemelte Gianluigi Donnarumma példáját, aki 16 évesen mutatkozott be a csapatban és nagyon rövid idő leforgása alatt kulcsember lett a kezdőcsapatban. Ancelotti játékosként és edzőként gyakorlatilag mindent megnyert a Milannal. 2001 és 2009 között összesen 423 tétmeccsen irányította a piros-feketéket, 56 százalékos győzelmi mutatóval. Az 57 éves szakembert menesztették a Real Madridtól egy év kihagyás után idén nyáron leült a Bayern München kispadjára. Korábban azt nyilatkozta, hogy jól jött számára a pihenés és remekül érezte magát szabadsága alatt. Emellett hozzátette, hogy lett volna lehetősége visszatérni a…
Állítólag a nyári mercato alatt a Milan mellett a Roma is érdeklődést mutatott Andrij Yarmolenko, az ukrán élvonalban szereplő Dinamo Kijev szélsője iránt. Andrij Shevchenko, a Milan korábbi Aranylabdás klasszis csatára a nyári átigazolási időszak elején beajánlotta Yarmolenkót a vezetőségnek, mint később kiderült, sikertelenül. A 26 éves ukrán válogatott játékos neve nem igazán merült fel komolyan, mint lehetséges érkező. Ennek ellenére a játékos ügynöke, Aleksey Klykov a Radio CRC-nek adott nyilatkozatában elismerte, Olaszországból a nyáron a Roma és a Milan is érdeklődött ügyfele iránt és hozzátette, hogy véleménye szerint Yarmolenkónak feküdne az olasz labdarúgás. Yarmolenko 2008 óta szerepel a Dinamo…
Vincenzo Montella az Udinese elleni vereséget követően rendkívül kiakadt és Milanellóban a játékosok előtt sem rejtette véka alá a véleményét. Mint ismert, a Milan vasárnap délután hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett az Udinese ellen az olasz élvonalbeli bajnokság 3. fordulójában. A piros-feketék így egy győzelemmel és két vereséggel állnak a tabellán. Állítólag Montella hétfőn kemény szavakkal illette a játékosokat Milanellóban és emlékeztette őket, hogy mit jelent és mekkora felelősséggel jár a Milan mez viselése – értesült a Sky. Az edző hiányolja a koncentrációt és az elszántságot a csapat játékából illetve szívvel teli, felelősségteljes hozzáállást kért. Montella hangsúlyozta, aki nem érdemli…
Milan-Udinese 0-1.
Itt vannak a hivatalos kezdőcsapatok a ma délutáni Milan-Udinese mérkőzésre. AC Milan (4-3-3) – Vincenzo Montella Gianluigi Donnarumma Ignazio Abate, Gabriel Paletta, Alessio Romagnoli, Luca Antonelli Andrea Poli, Riccardo Montolivo, José Sosa Suso, Carlos Bacca, Giacomo Bonaventura. Udinese Calcio (4-3-2-1) – Giuseppe Iachini Orestis Karnezis Silvan Widmer, Danilo, Felipe, Pablo Armero Emmanuel Badu, Sven Kums, Emil Hallfredsson Cyril Théréau, Rodrigo De Paul Duván Zapata. [adrotate banner=”28″]