Szerző: szaloky

Az  Internazionale brazil származású olasz válogatott középpályása, Thiago Motta a milánóiak futballistája marad, legalábbis egyelőre. „Sokat beszéltek a Milan, a Genoa és a Zenit érdeklődéséről. Lehet, hogy ezek a hírek igazak, de még nincs semmi konkrétum, ami azt jelenti, hogy Thiago Motta az Internazionale játékosa” – szögezte le a labdarúgó menedzsere az itasportpress.it oldal kérdésére válaszolva. A 28 éves Motta 2009 nyarán éppen az egyik kérőként megnevezett klubból, a Genoából igazolt az Interhez. Jelenlegi szerződése 2013-ban jár le, míg a kivásárlási ára egyes források szerint 13 millió euró.

Még több...

Stephan El Shaarawy ügynöke azt állítja, hogy ügyfele hivatalosan már a Milan alkalmazásában áll. A 18 esztendős tehetség pár napja tárgyal a piros-feketékkel, azonban a hivatalos bejelentés késik, bár Roberto La Florio úgy véli, nincs ok az aggodalomra, hiszen csak az orvosi vizsgálatok vannak hátra. „Ő már gyakorlatilag a Milan játékosa” – nyilatkozta La Florio, majd hozzátette: „A szerződése tiszta, és most csupán az orvosi tesztekre várunk. Biztos vagyok abban, hogy szép élete lesz Milánóban. A milánóiak a múltban már szerződtettek egy hozzá hasonló tehetséget, Alexandre Pato személyében, és véleményem szerint El Shaarawyval is hasonló üzletet kötöttek.” Az egyiptomi és…

Még több...

Örökre eltiltotta a futballtól Luciano Moggit, a 2006-os bundabotrány főszereplőjét az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) fegyelmi bizottsága szerdai ülésén. A Juventus akkori főigazgatója mellett ugyanilyen büntetésben részesült a torinói klub egy másik alkalmazottja, Antonio Giraudo, továbbá a szövetségben dolgozó Innocenzo Mazzini. Mindhárom érintettet 2006-ban öt évre tiltotta el a FIGC. A bundabotrány miatt a Juventust 2006 nyarán a másodosztályba száműzték, mivel bebizonyosodott, hogy Moggi több játékvezetőt is befolyásolt annak érdekében, hogy a csapat számára kedvezően fújja a sípot. Ezenkívül abba is beleszólása volt, hogy mely bírók működjenek közre a torinói klub meccsein. A botrányban az AC Milan, a Lazio és…

Még több...

Adriano Galliani, az olasz AC Milan labdarúgócsapatának ügyvezető elnöke arról nyilatkozott az olasz gazzetta.it oldalon, hogy Kaká biztosan nem tér vissza. „Száz százalék, hogy Kaká nem tér vissza hozzánk, az ő fizetése túl magas lenne számunkra” – mondta a sportvezető. A brazil aranylabdás ettől függetlenül még kiköthet Milánóban, tekintve, hogy a városi rivális Internazionale szívesen a soraiban tudná, a középpályás egyelőre alku tárgyát képezi. Az Inter 30 millió eurót adna, a Real Madrid 40-t kér érte. Gallianinak beszélnie kellett a milánói védő, Thiago Silva jövőjéről is, aki után a Barcelona érdeklődik intenzíven. „Nem véletlenül újítottuk meg a szerződését pár hónappal…

Még több...

Filippo Inzaghi újra összejött korábbi kedvesével, Alessia Venturával. A Milan labdarúgója az év elejétől kezdett barátnője nélkül mutatkozni a különböző eseményeken, a sajtó azonnal megsejtette, hogy az álompár között valami nincs rendben. Pippo és szexi társa nem is tagadta a válást, de jelek szerint csak átmeneti volt a „mosolyszünet”. Az olasz bulvársajtó szerint ugyanis újra összejött a korábbi álompár, a labdarúgó és a modell egy szórakozóhelyen ölelgette egymást a kamerák kereszttüzében. Az olasz lapok szerint a kibékülés mögött egy másik szívtipró labdarúgó, Borriello áll. Pippo korábbi csapattársa ugyanis állítólag udvaroni kezdett Ventura kisasszonynak, aki azonban még időben csábított vissza Pippo.

Még több...

Pünkösdkor Bosco Leite, Kaká édesapja Milánóban tárgyalt  Adriano Gallianival. Részletek egyelőre nem ismertek. Bosco Leite azt cáfolta, hogy Kaká  miatt jött volna vissza Olaszországba, sőt, elmondása szerint fia – aki egyben ügyfele is – minden bizonnyal marad Madridban. A lapok szerint valószínű, hogy  Bosco Leite másik gyermeke, Digao szerződésének felbontása miatt ebédelt együtt Gallianival. A fiatal hátvéd távozását a klub a múlt héten jelentette be. Kakát nem csak Milánó szebbik felében látnák örömmel újra a csapatban, de az Inter is kivetette hálóját az Aranylabdás brazilra. A kék-feketék állítólag  Maicon játékjogát is átadnák a Real Madridnak, ha hozzájuk menne Kaká.

Még több...