Több játéklehetőségre számított az AC Milan olasz jobbhátvédje, Massimo Oddo, aki a remek szezont produkáló Ignazio Abate miatt csak elvétve léphetett pályára. ”Azt vártam, hogy legalább 15-20 mérkőzésen pályára léphetek, de csak 7 alkalommal kaptam lehetőséget. Ha alkalmam nyílik elhagyni Milanellót, akkor át fogom gondolni, ha nem kapok ajánlatot, akkor maradok, és keményen fogok dolgozni.” A 34 éves játékos 2007-ben a Lazio csapatából érkezett a Milanhoz, és egy szezon erejéig kölcsönben a Bayern Münchenben is szerepelt.
Szerző: Omen
Két évvel bátyja után Rodrigo Ifrano dos Santos Leite, becenevén Digao is elhagyta a Milant. A Tuttosport értesülései szerint a fiatal védő felbontotta szerződését a piros-feketékkel. Digao 2005-ben mindössze 19 évesen került Milánóba, de igazából sosem sikerült a tűz közelébe kerülnie. Az előző szezont a portugál másodosztályban szereplő FC Penafielben töltötte, de szerepelt már kölcsönben a Rimini, a Standard Liège, a Lecce, valamint a Crotone csapatánál is. Az ügy érdekessége, hogy Digao nem rendelkezik uniós útlevéllel, és egyes spekulációk szerint ez állhat a távozása hátterében.
Paulo Henrique Ganso már több mint egy éve szerepel a Milan kívánságlistáján, de a Santos nem fogja olcsón adni egyik legjobb játékosát, így nehéz tárgyalások várnak a piros-feketék vezetőire. Jelenleg Ganso leigazolása kivitelezhetetlennek tűnik, mert a Milannak nincs több nem EU-s helye a csapatban, de a helyzet könnyen megváltozhat, ha Taye Taiwo megkapja a francia állampolgárságot, vagy a FIGC (az olasz labdarúgó szövetség – a szerk.) módosítja a szabályokat. Az ügyben a Milan illetékeseit a csapat brazil védője, Thiago Silva is sürgeti, de ennek ellenére a Santos még mindig nem kapott hivatalos ajánlatot Gansóért. ”A helyzet változatlan. A Santos még…
Az Espanyol a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy az AC Milan hátvédje, Didac Vila hat hónap után visszatér korábbi egyesületéhez. A piros-feketék vezetői tapasztalatszerzés céljából döntöttek Vila kölcsönadásaa mellett, akiért még januárban 4 millió eurót fizettek a spanyoloknak. A két klub között tegnap született megállapodás az ügyben A játékos iránt többen is érdeklődtek, de végül az illetékesek úgy döntöttek, hogy Didac jobban tud fejlődni szülővárosában.
Az El Mondo Deportivo nemrég arról számolt be, hogy Jose Mourinho szeretné a Real Madridhoz csábítani a Milan svéd csatárát, Zlatan Ibrahimovic-ot, aki azonban maradni szeretne Milánóban. Az El Mundo Deportivo internetes portálja szerint egymásra találhat José Mourinho és Zlatan Ibrahimovic, hogy együttesen álljanak bosszút a Barcelonán és Guardiolán. Tavaly amikor kiderült, Guardiola nem tart igényt Ibrahimovic szolgálataira, mivel nem tudott beilleszkedni a csapatszerkezetbe, a klubnak egyetlen kikötése volt, a Realhoz nem mehet. Így amikor az AC Milan bejelentkezett a Barcelonánál örömmel ültek le tárgyalni velük, és az utolsó pillanatokban meg is egyeztek egy olyan megoldásban, egy évre Ibra a milánóiakhoz kerül,…
Tegnap hivatalossá vált, hogy a Standard Liege és az AC Milan képviselői tárgyalásokat folytatnak Axel Witsel esetleges klubváltásáról, de mára már az is kiderült, hogy még nem sikerült egyezségre jutni a vételárral kapcsolatban. ”Elismerem, hogy kapcsolatban állunk a Milannal akik szeretnék megszerezni Witselt, de még elég nagy a különbség a piros-feketék ajánlata, és az általunk kért összeg között,” – foglalta össze röviden a jelenlegi helyzetet a belga klub alelnöke, Luciano D’Onofrio. A Milan képviselőinek azonban nemcsak a magas vételár miatt kell izgulniuk, hanem a versenytársak miatt is. A legújabb hírek szerint a Liverpool is szeretné megszerezni a fiatal belga középpályást,…
Egygólos vereséget szenvedett az AC Milan utánpótláscsapata a Roma elleni negyeddöntőben, így a piros-feketék számára véget ért a bajnokság. A fővárosiak az első félidő hajrájában szerezték meg a vezetést, és bár a Milan fiataljai a második játékrész végén kétszer is közel kerültek a gólszerzéshez, egyenlíteni nem sikerült nekik. Roma-Milan 1-0 (1-0) Gólszerző: Montini (45.) Kezdőcsapatok: Roma: Pigliacelli; Sabelli, Frascatore, Antei, Viviani, Caprari, Florenzi, Montini, Ciciretti, Dieme, Orchi Milan: Piscitelli, Ghiringhelli, De Vito, Albertazzi, Santonocito, Verdi, Calvano, Beretta, Fossati, Ely, Merkel A mérkőzés után a csapat edzője, Giovanni Stroppa a következőket nyilatkozta: ”Nem értem, hogy a fiúk miért voltak idegesek. Rosszul álltak hozzá…
Az AC Milan klasszis védője Thiago Silva tovább sürgeti Paulo Henrique Ganso leigazolását, de üzent az iránta érdeklődő kluboknak is. ”Beszéltem Gansóval, aki rekordidő alatt felépült izomsérüléséből, és ott akar lenni a Copa Americán,” – nyilatkozta Silva a La Gazzetta dello Sportnak. ”Olvastam már olyat, hogy megakadtak a tárgyalások, és olyat is, hogy csak decemberben érkezne, de egyik sem lenne jó. Most kellene megszerezni Gansót, ez a megfelelő idő az üzlet nyélbeütésére.” ”Számomra teljesen világos, hogy a vezetők miként szeretnék megerősíteni a csapatot. A következő évben megpróbálunk mindent megnyerni, és a megfelelő igazolásokkal nem lesz okunk irigykedni a Barcelonára. Ezért…
Most úgy tűnik a Milan mégis leigazolja Witselt
Májusban kitett magáért Galliani és csapata