Sebastien Schemmel, korábbi francia futballista szerint Theo Hernández távozásával nagy űr keletkezett a Milannál.
A klub vezetősége 2025 nyarán 1 évvel a szerződésének lejárta előtt eladta Hernándezt, akiért mindössze 25 millió eurót fizetett a szaúdi élvonalban szereplő Al-Hilal. Theo 6 éven keresztül kulcsjátékos volt a Rossoneri védelmében és összesen 262 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 34 gólt szerzett és 45 gólpasszt osztott ki.
Schemmel, a West Ham és a Portsmouth korábbi francia szélsőhátvédje a MilanNews mikrofonjainak adott exkluzív interjújában elmondta, hogy Theo továbbra is a világ 5 legjobb balhátvédje között van és az elengedése nagy veszteség volt a Milan számára.
“Lenyűgözött minden alkalommal, amikor a Milan mérkőzését néztem. Ráadásul Theo remek kapcsolatot ápolt a szurkolókkal is. Véleményem szerint a távozása mindenki számára fájó volt. Manapság Theo még mindig a világ 5 legjobb balhátvédje között van. Óriási veszteség volt a Rossoneri számára, ez biztos.” – mondta Schemmel.
Hernández az Al-Hilal színeiben eddig 35 mérkőzésen szerepelt és összesen 11 gólból vette ki a részét, méghozzá 8 találat és 3 assziszt formájában.


11 hozzászólás
valahol egyet értek a két jómadár közül ő volt a hasznosabb, sokkal inkább Léhaő távozása lett volna a jobb húzás. Theo megfelelő edző mellett tudott jól is játszani.
De érdekes hogy egyetlen egy top csapat sem akarta leigazolni potom 25 milláért!!! Hogy is van ez akkor?
Most őszintén a top támadónk a tevehajcsárokon kívül kinek fog kelleni? Ott el tud vigyorogni egész meccsen és egy két cselt meg is tapsolnak. Itt szigorúan helyén kell kezelni a dolgot amit írtam. Abban az esetben ha dönteni kell, hogy Rafa vagy Theo menjen én inkább Theot tartottam volna meg, persze lehet tévedek és mindkettő egyformán kutyaütő.
Igen a Napoli ellen is jó volt a csatársor..
Írom ezt úgy,hogy lejo felgmaságát én se szeretem!
Flegmaságát-javitva,bocs!
nem voltak jók, vagyis de nem voltak jó….az első fildőben játékban elment amit csináltak…kapu előtt meg elvérzett a show….amit nukukuki kihagyott azt verte be kegyetlenül Politano. Régen mondom, hogy nincs csatárunk, ami hatalmas gond. Zlatan nyújtott bármi csatárteljesítményt itt utóljára amikor visszatért közel 40 évesen (64 meccs 34 gól, úgy hogy volt egy éve 19 meccsel – 15 góllal). Ehhez hasonló teljesítményt szintén Zlatan Ibrahimovic nyújtott a távozása előtt……Gyakorlatilag azóta nem nagyon volt használható csatárunk…talán Bacá-nak és Méneznek volt egy egy jó éve…többi hagyjuk. Van Basten, Weah, Baggio, Sheva, vagy Kaká előtt megremegett fél európa….nukukuki meg fölkúr pedig nevetséges….A taco gyárost nem küldeném fel…meg ne sérüjön és rajtunk marad még egy évet….
Schemmel, a West Ham és a Portsmouth korábbi francia szélsőhátvédje…
Az életben nem hallottam erről az emberről. Persze nem az alapján mond valaki jót vagy hülyeséget, hogy milyen csapatban játszott vagy hol edzősködött, csak éppen ez hatással lesz a mondandója hírértékére is.
Szóval tök jó, hogy ez a Schemmel is véleményt alkotott, csak akkor kérdezzük meg Sebők Vilit, vagy Mesbahot is, kb. ugyanannyira vitték.
Ha a francia válogatott balhátvédje nem kell senkinek, csak egy Al-Hilalnak, ott valami nem stimmel.
Azért ne haragudj, de ez így bőven nem igaz.
3 évre 60 millióért írt alá. Ha senkinek nem kellett volna akkor nem is adnak neki ilyen nagy fizut. Itt nem volt maradása és kiszállt egy igen szép csekkel.
Nem tudom így megy-e a VB-re , de ha igen és kezdő lesz akkor még temetni is kár.
Azt aláírom hogy voltak olyan percei a pályán főleg támadásban amit egy Maldini se tudott megcsinálni, csak ezek 1 2 perces dolgok, a meccs meg 90 perc, egy bajnoki év 50 meccs. Nem véletlen hogy nem egy top csapatban játszik.
Egyetértek mindenkivel is, nem is kedvelem különösebben Theo-t de egy gyengébb napján is több köze van a focihoz, mint az Estupinan, Bartesaghi, meg az előttük levő brazil bohóc triónak…
A 3-5-2 felállásban nagyot ment volna szerintem. Ő is rúgott volna pár gólt, és Leaóval is rúgatott volna párat – mert köztük elég jó volt a kémia. Kár, hogy el kellett mennie.
A fetrengését, és a hisztizéseit én is utáltam, de azért csak tud valamit, ha a tevehajcsároktól is válogatott kerettag.