2022. december 05., hétfő

Kaka öccse is elhagyta a Milant

-

Két évvel bátyja után Rodrigo Ifrano dos Santos Leite, becenevén Digao is elhagyta a Milant. A Tuttosport értesülései szerint a fiatal védő felbontotta szerződését a piros-feketékkel.

Digao 2005-ben mindössze 19 évesen került Milánóba, de igazából sosem sikerült a tűz közelébe kerülnie. Az előző szezont a portugál másodosztályban szereplő FC Penafielben töltötte, de szerepelt már kölcsönben a Rimini, a Standard Liège, a Lecce, valamint a Crotone csapatánál is.

Az ügy érdekessége, hogy Digao nem rendelkezik uniós útlevéllel, és egyes spekulációk szerint ez állhat a távozása hátterében.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

KOMMENT SZEKCIÓ

16 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Ettől még nem lett plusz non EU-s helyünk, ugyanis azaz igazolásokra vonatkozik, egy igazolási időszakba 1 EU-n kívüli embert lehet igazolni. Ez nálunk Taiwo.
    Az is szabályozva van, hogy a csapatba hány EU-n kívüli lehet, egy ilyen hely szabadult fel most, bár igazából eddig se volt a csapatnál a srác úgy hogy nemtudom ez mennyiben változott most a távozásával.

  2. FIGYELJETEK. Az Európai Unión kívüli játékosok igazolására én úgy ismerem a szabályt, hogy szezononként max 1 ilyen játékost lehet igazolni. Mivel ez a szabály védi az olasz focit a külföldiek tömeges beáramlásától a sportba. és azt, hogy hosszú távon ne járjon úgy az olasz foci mint pl az angol járt, hogy sok a gladiátor és nincs aki győzelemre vigye a nemzeti csapatot, csak ha honosítjuk a gladiátort. Tehát hiába adsz el pl 6 nigériait és 7 tüdzsigisztánit, nem vehetsz helyettük 13 Brazilt. Csak 1-et.

  3. Végiggondolva ezt a szabályt…. A nemzetközi jog “nem igazán szereti” a kettős vagy többes állampolgárságot – bár meggátolni sem tudja, hogy valaki “halmozza” az útleveleket. Nem tudom, mikor hozták ezt a szabályt (egy évben csak egy nem EU-s játékos igazolható), de szerintem viszonylag friss lehet. Ezzel a következők a problémák.
    1) Amennyiben egy csapatban mondjuk volt 3-4-5 éve – tehát ezen szabálymódosítást megelőzően – teszem fel 7 olyan játékos, akinek nem volt uniós állampolgársága (és még mindig nincs), és a szerződésük időközben lejárna, ez azt jelentené, hogy ezek az olasz klubok (amelyek ezeket a játékosokat el kívánják adni), igen veszélyes helyzetbe kerülnének, mert semmilyen garancia nincs arra, hogy az adott csapat összes nem EU-s játékosát egy másik (1-1 olasz) klub veszi meg, vagyis elképzelhető, hogy csak külföldre adhatják el. De a játékos is kényszerhelyzetbe kerülhet: ha Olaszországban akar maradni, de el akar igazolni, szinte rá van kényszerítve, hogy megszerezze az olasz állampolgárságot.
    2) Amennyiben lejár az ilyen nem EU-s játékosok szerződése, tehát el kellene igazolniuk. Ezt azonban egy másik olaszországi klubhoz csak akkor tehetnék, ha a liga a már legalább egy éve Olaszországban játszó nem EU-s játékosokra (pl. Hernanes) más szabályt állapítana meg, mint azokra, akik nem EU-s játékosként még nem szerepeltek Itáliában (jelenleg pl. Taiwo). Ilyen szabályozás hiányában viszont az az abszurd helyzet állhat elő, hogy amennyiben egy évben van legalább 21, EU-s útlevéllel nem rendelkező, lejárt szerződésű játékos (vagy olyan, akitől csak szimplán meg akar szabadulni a klubja), akkor közülük egy biztosan nem játszhatna Olaszországban…
    3) Felmerül a kérdés, hogy amennyiben egy klubnak több lejáró szerződésű – és azt meghosszabbítani nem akaró – játékosa van, akkor ez a szabály azt jelenti-e, hogy a klubok ilyenkor KÖTELESEK EU-s játékost venni, ha frissíteni akarják a keretüket?… Eléggé érdekes szabályozás, meg kell hagyni.
    A liga célja érthető, de éppen a Milan a jó példa arra, mennyire hatékonyan ki lehet ezt a szabályt játszani. Az utóbbi egy évben Montelongo (uruguayi, de olasz útlevéllel is rendelkezik), Boateng (ghánai, de német útlevéllel is bír), Robinho (brazil, de “spanyol” is) és Taiwo (nigériai, de francia állampolgár is lesz – reméljük) érkezett. Egyikük sem olasz, még csak nem is uniós állambeli, de az útlevelük szerint EU-s játékos mindegyik. Nem gondolom, hogy ez egy okos megoldás lett volna. Több olasz játékost szeretnének a ligavezetők a csapatokban látni, de az élklubok [és a Juve :)] a jövőben is így fognak eljárni: az első az lesz, hogy megnézik az útlevelet. A kisebb klubokban pedig korábban is nagyon sok olasz játékos szerepelt, tehát ezen klubok esetében irrelevánsnak tűnhet a szabály.

  4. Hogyha több olasz játékost szeretnének látni a Serie-a ban akkor nem a Non EU-s megoldás lenne célszerű, de az angol minta utánpótlás fejlődési program se megfelelő. Utóbbi évben hozták létre azt a szabályzatot melynek értelmében le van korlátozva mennyi külföldi szerepelhet egy klubnál az angoloknál. Viszont ebben is van egy kis lyukacska mint általában mindenben ami a játékos politikát érinti és ugyanúgy szinte csak külföldieket alkalmaz az Arsenal meg még egy pár klub. Nincs megfelelő lépés jelenleg arra, hogy több hazai játékos lépjen pályára. Sokkal célszerűbb lenne hogy minden évben megadott számú saját nevelésű játékosnak a felnőtt keretbe kelljen kerülnie egy szabályzat alapján. Pl. minden évben 2-3 utánpótlás játékost felpakolnának a nagyok keretébe és ha nem válik be az adott játékos, akkor maximum megvállnak tőle, vagy kölcsön adják. De ha minden évben garantálni kéne az utánpótlások közül néhány felpakolását a felnőtt keretbe, akkor sokkal többen játszanának a bajnokságban. Nem kötelező hogy az anya egyesületnél játszanak, mert léteznek már kölcsönszerződések és különböző opciósjogok is. De egy szisztémáju rendszernek örülnék 🙂

  5. az egész szabály egy baromság.valahogy úgyis mindig kijátszák a klubok,csak meg kell várni amig kap valamely úniós országba útlevelet.igy kicsit lassabb a dolog meg körülményesebb,de igy megfelel az okosoknak akik ezt a szabályt hozták.én úgy védeném az olasz játékosokat,hogy egy csapatban kezdeni kell legalább 6olasznak. 5 hely pedig maradna az idegeneknek. ez jóval egyszerűbb,és nálunk nem is jelentene gondot alkalmazni,hisz nálunk van olasz(hála istennek)bőven. de képzeljétek csak mekkora bajban lenne az inter.

LEGFRISSEBB HÍREINK

SZAVAZÁS