A Cagliari szeretné kölcsönvenni a Milan saját nevelésű hátvédjét, Davide Calabriát. Az olasz együttes az előző szezonban kiharcolta a feljutást az olasz élvonalba, miután megnyerte a Serie B-t. A klub most azon dolgozik, hogy megerősítse a keretet és egy versenyképes csapattal vágjon neki a 2016/2017-es szezonnak, amellyel kiharcolható a bennmaradás. A Gazzamercato.it értesülései szerint a Cagliari megállapodott a Milannal Calabria kölcsönvételéről, de meg kell várni Vincenzo Montella edző beleegyezését. Az olasz utánpótlás-válogatott Calabria tavaly májusban debütált a Milan felnőtt csapatában egy Atalanta elleni mérkőzésen. A 19 éves játékos a szezonban 8 tétmérkőzésen lépett pályára. [adrotate banner=”28″]
Szerző: norberto012
Cristian Brocchi, az olasz másodosztályban szereplő Brescia újonnan kinevezett edzője Andrej Modicot, Giovanni Crociatát és Alessandro Mastallit (a képen) is szeretné a csapathoz csábítani a Milantól. Mint ismert, Cristian Brocchit áprilisban nevezték ki az első csapat edzőjének, azelőtt pedig a Primavera csapatot irányította. Az olasz szakember szerződése júniusban lejárt és elhagyta a klubot. Gyakorlatilag kijelenthető, hogy a Brescia edzője lett, hiszen az elkövetkező napokban fogják hivatalosan bemutatni új csapatánál. A MilanNews.it szerint Brocchi a nyáron megpróbál a Milan utánpótlás akadémiáján nevelkedett játékosok közül hármat megszerezni, vélhetően csak kölcsönben. Név szerint Modic, Crociata és Mastalli szerepel az olasz együttes kiszemeltjei között.…
A Milan is szeretné soraiban tudni a Chelsea kolumbiai szélsőjét, Juan Cuadradót, aki az előző szezonban Scudettót nyert a Juventusszal. A londoni együttes tavaly nyáron egy szezonra adta kölcsön Cuadradót a Juventusnak, ahol a bajnokságban 28 meccsen 4 gólt és 6 gólpasszt jegyzett. A 28 éves játékos a kölcsönszerződés lejártával visszatért Angliába, azonban a Juventus mellett a Milan is bejelentkezett érte. A Sky és a Mediaset szerint a vezetőség Vincenzo Montella kérésére megpróbálhatja szerződtetni Cuadradót. Egyes hírek szerint az olasz szakember a 4-3-3-as felállást preferálja, amibe tökéletesen beleillene a kolumbiai játékos, aki jól ismeri a Serie A-t, hiszen néhány évvel…
A legfrissebb hírek szerint Simone Verdi egy lépésre van attól, hogy a Bologna játékosa legyen. Verdi tavasszal a Carpiban szerepelt kölcsönben, azonban nem tartottak rá igényt, így visszatért a Milanhoz. Az olasz támadó iránt a Chievo és a Bologna is érdeklődött, de úgy tűnik, hogy megszületett a döntés. A Sky szerint Verdi gyakorlatilag a Bologna játékosának tekinthető, miután megállapodott a csapattal. A 23 éves játékos négy évre szóló szerződést fog aláírni, az átigazolási áráról viszont nincsenek pontos információk, állítólag körülbelül 2 millió eurót fizet a bolognai együttes a Milannak. [adrotate banner=”28″]
A török élvonalban szereplő Besiktas középpályása, José Sosa érkezhet, aki elfogadta a Milan ajánlatát. Sosa a 2015/2016-os szezonban 41 tétmeccsen 9 gólt szerzett és 12 gólpasszt osztott ki, ezzel nagy szerepet vállalt abban, hogy a Besiktas megnyerte a bajnokságot. Az argentin játékos korábban a Bayern Münchenben, a Napoliban és az Atletico Madridban is játszott. Elképzelhető, hogy Sosa öt év után visszatér Olaszországba, ugyanis a Milan bejelentkezett érte. A Sky és a Gazzetta is azt állítja, hogy a játékos megegyezett a piros-feketékkel, így most a török együttes beleegyezése szükséges. Időközben Sosa visszatért Isztambulba és kérte a klubot, hogy alacsonyabb áron engedjék…
A Sky Italia értesülései szerint a Milan megegyezett a Villarreallal Mateo Musacchióról. Tegnap számoltunk be arról, hogy a klub egyezségre jutott a játékossal a személyes feltételekről. Most úgy tűnik, hogy a Villarreallal is sikerült megegyezni. A Milan 18 millió euróért vásárolja meg az argentin védőt – írja a Sky Italia. Musacchio rendelkezik olasz útlevéllel, így nem számít EU-n kívüli igazolásnak. [adrotate banner=”28″]
A Premier League-ben szereplő West Ham megállapodást kötött a Milannal, így Carlos Bacca Angliában folytathatja pályafutását – állíja a Sky. A 29 éves játékos tavaly nyáron csatlakozott a Milanhoz az Európa-liga győztes Sevillától és a szezonban 43 meccsen 20 gólt szerzett. Már hetekkel ezelőtt felmerült az esetleges távozása, hiszen a Bayern München, a Paris Saint-Germain, a West Ham és az Atletico Madrid is érdeklődést mutatott iránta. Gianluca Di Marzio, a Sky újságírója szerint a Milan elfogadta a West Ham 30 millió eurós ajánlatát. Bacca tehát egy lépésre van attól, hogy a Premier League-be igazoljon. Állítólag a kolumbiai csatár ügynöke a…
Csütörtökön egy sajtótájékoztató keretein mutatták be Montellát.
A spanyol élvonalban szereplő Malaga FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy felbontotta Hachim Mastour kölcsönszerződését. A 18 éves játékost tavaly nyáron két idényre adta kölcsön a Milan a Malagának, ahol azonban nem kapott játéklehetőséget, mindössze 1 találkozón lépett pályára. A spanyol együttes úgy döntött, hogy nem tart igényt Mastour további szolgálataira, így megszüntette a kölcsönszerződését – jelentette be a klub a hivatalos honlapján. Ennek következtében Mastour visszatért nevelőegyesületéhez, a Milanhoz. A játékost csütörtök délután a klub főhadiszállásán, a Casa Milanban kapták lencsevégre, ahol a jövőjéről egyeztetett a vezetőséggel. A piros-feketék szeretnék kölcsönadni a marokkói tehetséget, aki azonban inkább a…
A csapat csütörtökön megkezdte a felkészülést Milanellóban a 2016/2017-es szezonra. Kedden és szerdán orvosi vizsgálatokat és erőnléti teszteket végeztek Milanellóban a játékosokon, hivatalosan a mai napon kezdődött meg az előszezon. Vincenzo Montella, a Milan újdonsült edzője délelőtt vezényelte le első edzését. Montella néhány játékos kivételével a teljes kerettel dolgozhat a következő két hétben. Az Európa-bajnokságon szereplő Mattia De Sciglio és Juraj Kucka később csatlakozik a csapathoz, akár csak Kolumbiával a Copa Americán bronzérmet szerző Cristian Zapata és Carlos Bacca. A tervek szerint De Sciglio július 28-án kezdi meg az edzéseket, míg Bacca július 20-án érkezik vissza nyaralásából. A Primavera csapatból…