Szerző: norberto012

Pierre-Emerick Aubameyang. a Bundesligában szereplő Dortmund támadója kifejezte csalódottságát amiatt, hogy elhagyta a Milant. Aubameyang a piros-feketék utánpótlás akadémiáján nevelkedett, azonban a felnőtt csapatban egyetlen tétmérkőzésen sem kapott lehetőséget. Akkoriban olyan játékosok alkották a támadó-szekciót, mint Ricardo Kaká, Filippo Inzaghi, Alexandre Pato, Alberto Gilardino vagy éppen Ronaldinho, így a fiatal játékos nem jutott játéklehetőséghez. A gaboni nemzetiségű játékos végül 2012-ben végleg csatlakozott a francia bajnokságban szereplő Saint-Etienne-hez, majd a Borussia Dortmund játékosa lett. „Az első szezonban a Dijónhoz mentem a másodosztályba, ahol az volt a cél, hogy a csapat kiharcolja a feljutást az élvonalba, amely végül sikerült is. Utána a…

Még több...

Paolo Maldini elismerte a kínai tulajdonosok ajánlatát, azonban nincs valóságalapja azoknak a híreknek, miszerint visszautasította azt. „Igaz, hogy találkoztam Fassonéval és Mirabellivel az otthonomban. Azt mondták, hogy az új tulajdonosok célja 5 éven belül visszajuttatni a Milant a világ 5 legjobb csapata közé. Az én történetem, emberileg és egykori Milan játékosként arra késztet, hogy alaposan megismerjem az új tulajdonosok ötleteit, a projektjüket. Ezt mindenképpen közvetlenül tőlük kell hallanom. Egy igazán komoly projektet akarok, hogy szívvel, szenvedéllyel dolgozzak a nap 24 órájában, az év 365 napjában. Készen állok, hogy átalakítsam az életemet. Sohasem kértem a Milant, hogy munkát adjanak nekem. Ők…

Még több...

Gianluigi Donnarumma, a csapat fiatal csodakapusa a nyilatkozatában beszélt válogatottbeli csapattársáról, Gianluigi Buffonról és elmondta, hogy a jövőben tetoválásai és fülbevalói sem lesznek – édesapja hatására. „Csodálatos az összhang köztem és Buffon között. Követem minden mozdulatát az edzéseken, mert tanulni akarok tőle. Megpróbálok keményen dolgozni és alázattal a legjobbamat nyújtani, mert elsősorban erre tanítottak a szüleim. Édesanyám különösen, mindig azt mondja, hogy maradjak szerény és viselkedjek jól. Édesapám továbbra is asztalosként dolgozik, de nem akarja, hogy segítsek neki, mert nem vagyok túl jó ebben.” – mondta a 17 éves kapus. „Apám mindig azt mondja, hogy nincsenek tetoválások és nincsenek fülbevalók,…

Még több...

A Milan egy felkészülési mérkőzés keretein belül ismét összecsap a svájci másodosztályban szereplő FC Chiasso együttesével. A rossoneri a hétvégén hazai pályán egy rendkívül izgalmas meccsen 4-3-ra megverte a Sassuolót az olasz bajnokságban. Az elkövetkező egy hétben nemzetközi válogatott mérkőzéseket rendeznek, így egész Európában szünetelnek az élvonalbeli ligák. A klub hivatalos honlapjának beszámolói szerint a csapat október 8-án, szombaton 16:00-kor felkészülési meccset játszik Svájcban az FC Chiasso ellen. „Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a világ egyik legnagyobb klubját fogadhatjuk. Mindenekelőtt azt akarjuk, hogy ez a nap a sport ünnepe legyen a fiatalabb szurkolók, a családok és a futball szerelmeseinek…

Még több...

Szerencsére nem komoly Alessio Romagnoli sérülése, aki már az olasz válogatott edzőtáborában készül. Mint ismert, Romagnoli kimaradt a csapatból a Sassuolo elleni meccsen, miután az egyik edzésen kisebb rúgást kapott a lábára. Első hírek alapján úgy tűnt, hogy a fiatal olasz védő akár hetekig nem játszhat. Montella a vasárnapi meccs után azt mondta, hogy elővigyázatosságból nem kockáztatták meg Romagnoli játékát, tekintve, hogy meghívót kapott a nemzeti csapatba. Az ANSA és a Sky Italia szerint az orvosi vizsgálatok eredményei alapján minden rendben van Romagnolival, így Gianluigi Donnarummához, Mattia De Sciglióhoz, Giacomo Bonaventurához és Riccardo Montolivóhoz hasonlóan a válogatottal edzett Covercianóban. Eközben…

Még több...

A legfrissebb hírek szerint a klub hivatalos ajánlattal kereste meg a Milan legendáját és klubikonját, Paolo Maldinit. Nem titok, hogy a Milant megvásárolni szándékozó kínai konzorcium mindenképpen szeretné, ha a csapat egykori klasszis játékosai visszatérnének a klubhoz, nevezetesen Paolo Maldini, Demetrio Albertini, Alessandro Costacurta vagy éppen Massimo Ambrosini. A La Gazzetta dello Sport, a MilanNews, a Sky és a La Stampa egybehangzó jelentései szerint Marco Fassone, a rossoneri leendő vezérigazgatója felvette a kapcsolatot Maldinivel és egy általános igazgatói pozíciót ajánlott fel neki a vezetőségben. Most a 48 éves legenda kezében a döntés, hogy elfogadja-e az ajánlatot. Állítólag Maldini nyitott a…

Még több...

A vasárnapi Sassuolo elleni eseménydús meccset követően két gólszerző, Manuel Locatelli és Gabriel Paletta, valamint a 17 éves Gianluigi Donnarumma is nyilatkozott, aki közel egy évvel ezelőtt pont a Sassuolo ellen mutatkozott be a csapatban és a Serie A-ban. DONNARUMMA: „Jól teljesítettünk és megfordítottuk a meccset. Közvetlen az 1-3-as hátrány után a tizenegyes volt a fordulópont. Locatelli? Az ifjúsági szektorban nagyszerű munkát végeznek. Szeretnék gratulálni Manuelnek a góljához és a csapatnak ehhez a visszatéréshez. Egységesek vagyunk és az edző sok önbizalmat ad nekünk. Ez a legjobb győzelem? Azt hiszem, hogy a derbi mellett ez a kedvenc győztes meccsem.” LOCATELLI: „Ez…

Még több...

Adriano Galliani elmondta, hogy 37 évvel ezelőtt egy televíziós szereplés alkalmával ismerte meg Silvio Berlusconit. A klub jelenlegi vezérigazgatója szerint a távozásukat követően a szurkolók inkább a megnyert trófeákra és a dicsőséges múltra fognak gondolni, mintsem az előző évek sikertelen szereplésére. A várakozások szerint novemberben zárulhat le a kínai hatalomtávétel, amelynek értelmében véget ér Berlusconi 3 évtizeden keresztül tartó korszaka a Milan élén. A kínai konzorcium mintegy 740 millió euróért vásárolja meg a teljes klubot. „1979. november 1-én találkoztam először Berlusconival. Ez egy 37 éve tartó kapcsolat, amely többet ér sok dolognál. 25 jó és 5 rossz év? Inkább azt…

Még több...

Íme, a hivatalos kezdőcsapatok a mai Milan-Sassuolo összecsapásra. A találkozót 18:00-kor a San Siro stadionban rendezik és a DIGI Sport 1 élőben közvetíti. AC Milan (4-3-3) – Vincenzo Montella Gianluigi Donnarumma Ignazio Abate, Gabriel Paletta, Gustavo Gomez, Mattia De Sciglio Juraj Kucka, Riccardo Montolivo, Giacomo Bonaventura; Suso, Carlos Bacca, Luiz Adriano. U.S. Sassuolo Calcio (4-3-3) – Eusebio Di Francesco Andrea Consigli Luca Antei, Francesco Acerbi, Timo Letschert, Pol Lirola Luca Mazzitelli, Francesco Magnanelli, Lorenzo Pellegrini Claud Adjapong, Grégoire Defrel, Matteo Politano. [adrotate banner=”28″]

Még több...