Eduardo Uram úgy véli, hogy az olasz labdarúgás illik Lucas Paquetá stílusához.
A Milan januárban szerződtette Paquetát, aki 35 millió euróért érkezett a brazil élvonalbeli Flamengo együttesétől. A 21 éves középpályás beilleszkedése zökkenőmentes volt és az érkezése óta az összes mérkőzésen kezdő volt. Paquetá a legutóbbi két meccsen – a Napoli és a Roma ellen – gólpasszt osztott ki, így eddig 6 tétmérkőzésen 2 asszisztnál jár.
Nem titok, hogy Paquetára számos topklub felfigyelt, többek között a Manchester City, a Liverpool, a Manchester United vagy éppen az FC Barcelona. A Tuttosport a mai számában arról ír, hogy a Milan tavaly októberben a Paris Saint-Germain orra elöl happolta el a tehetséges brazil középpályást. Állítólag a PSG sportigazgatója már a klubbal, a játékossal és az ügynökével is egyeztetett, de Leonardo gyorsabb volt és nyélbe ütötte az üzletet.
„Nagyon boldog vagyok. Európában sok lehetőség volt Lucas számára, de végül a Milant választottuk. Meggyőződtünk arról, hogy a technikai adottságai alkalmasak az olasz futballhoz. A Serie A-ban a taktika lehetővé teszi számára, hogy még jobb játékossá váljon. Lucas gyorsan alkalmazkodott Gattuso játékstílusához. Az első találkozásunk Maldinivel és Leonardóval még meggyőzőbb volt. Kiváló benyomást keltettek és biztosították, hogy Lucas része lenne a Milan projektjének.” – nyilatkozta Uram, Paquetá ügynöke.
„A Milan egy fejlődési folyamatban lévő csapat és a helyes úton jár. Az az érzésem, hogy a klub hamarosan újra az európai futball gigászai között lesz.”
Paquetát előszeretettel hasonlítják Kakához, a Milan korábbi Aranylabdás játékosához.
„Nem szeretem az összehasonlításokat, hiszen minden játékosnak megvan a saját karaktere és stílusa. Manapság másabb a labdarúgás, mint évekkel ezelőtt. Természetesen Kaká egy rendkívüli játékos volt és reméljük, hogy Paquetá a nyomdokaiba léphet az eredmények terén. Ez nagyszerű lenne. Lucas kivételes profizmussal rendelkezik és nagyon kötődik a családjához.”
„A jövő? A prioritás az, hogy továbbra is nagyszerű teljesítményt nyújtson a Milanban és ennek eredményeképpen bekerüljön a brazil válogatottba. Nyilvánvalóan az első lépés a Bajnokok Ligája elérése, ami a csapat célja ebben a szezonban.” – tette hozzá.
3 hozzászólás
Nem akarom elkiabálni de meglep, hogy ilyen simàn beilleszkedik és felmerül a kérdés, hogy akkor mások mièrt nem?!
Valóban a vakszerencse vagy a megfigyelők felmérhetik a morális tulajdonságait is a jelölteknek így segítve a legjobban odaillő láncszem kiválasztását?
Amùgy azt vettem èszre sem Pakítót, sem Piateket nem fürösztiik a reflektorfènyben non-stop. Mintha óvnák őket a sajtótól nehogy elszálljanak. Sztem ez mind-mind tudatos a klub rèszèről és azt mondom jól van így.
Régebben volt egy interjú Leonardóval amiben kifejtette, hogy évekig figyelni kell 1-1 játékost mire teljesen felmérik a képességeit. Ha jól emlékszem pont Kakát hozta fel példaként. Az viszont biztos hogy nem a hasukra csapva hozták el a srácot ilyen összegért. Teljesen tisztában lehettek azzal h mire vállalkoznak. 🙂
Ez a srác piszok jó lesz. Még nagyon fiatal, de nagy jövő áll előtte. Nyilván láthatóak még hibák a játékában, de ne felejtsük el h csak 1 hónapja van itt. Új bajnokság, új ország, új környezet, új csapattársak, új nyelv. Roppant nehéz dolga van, de ahhoz képest igen is biztató amit nyújt. Előrejátékban szerintem pazar, védekezés terén vannak még kis hiányosságai és lehetne sokkal gyorsabb, de jó lesz az. Ha lehet úgy fogalmazni akkor ő abszolút a nyertese annak hogy Bonaventura nem bevethető, így azonnal bizonyíthat kezdőként.
Engem az foglalkoztat leginkább hogy ha Gatta bepróbálkozik akkor hogyan fog múködni a 4-2-3-1. Biglia visszatérésével adja magát ez a formáció. Na abban nagy császár lehet Paque, sokkal több labdát játszhat meg előre és több próbálkozása lehet.