A Milan korábbi vezérigazgatója, Adriano Galliani nem gondolta volna, hogy Gennaro Gattuso edző lesz és véleménye szerint a Rossoneri nagyon jól erősített.
Galliani több mint három évtizeden keresztül szolgálta a Milant és 2017 áprilisában távozott, amikor Silvio Berlusconi eladta a klubot. A 74 éves olasz igazgató azóta már a Monzánál tevékenykedik, ahol Berlusconi a tulajdonos és Cristian Brocchi az edző.
„Januárban nagyon elfoglalt voltam, 16 új játékost igazoltam és 14 játékost értékesítettem. Monzában születtem és itt nőttem fel. Gyerekként ennek a csapatnak a mérkőzéseire látogattam ki, így mindig rajongója leszek. Végtelen szeretet fűz a Monzához és nemet mondtam ezer klubnak. Nem kapok fizetést, mindent szenvedélyből csinálok. Szívből választottam a Monzát. Ez nem munka, hanem szenvedély.” – nyilatkozta Galliani.
„A januári átigazolási időszakban a Milan jobban erősített, mint bármely más klub Európában, mivel Leonardo megváltoztatta a csapat arcát Krzysztof Piatekkel és Lucas Paquetával. Gyakran beszélek Leonardóval, mivel barátok vagyunk, de biztos vagyok benne, hogy nincs szüksége a tanácsaimra az átigazolási piacot illetően. Gattuso? Őszintén szólva nem számítottam arra, hogy edző lesz. Úgy gondoltam, hogy olyan erős karakterrel rendelkezik, ami miatt ez a pálya nem feküdne neki.”
Galliani elmondása szerint azt bánta meg a legjobban, hogy 2012-ben nem szerződtette Carlos Tevezt a Manchester Citytől. A felek tárgyaltak egymással és Tevez nagyon közel volt ahhoz, hogy csatlakozzon a piros-feketékhez, de az üzlet meghiúsult. Az argentin csatár másfél évvel később a Juventushoz igazolt, ahol 96 tétmérkőzésen 50 gólt szerzett.
3 hozzászólás
Mintha tegnap lett volna, nyártól télig azt olvastuk, hogy Tevez már csak egy lépésre van a Milan szerződéstől, már mindjárt megérkezik, már tényleg csak pár tollvonás, gyakorlatilag hivatalos, napok kérdése hogy orvosira érkezzen.
Aztán jött a Galliani diplomácia szép fokozatosan: „99% százalék hogy hozzánk igazol”, „Ez egy bonyolult transzfer, de szeretnénk leigazolni”, „Ő egy bajnok, de idén lehetetlen, hogy megvásároljuk”.
És hopp le is telt a mercato. 😀
A legnagyobb sztori „Mister X” volt…. 😀
Ne feledkezzünk meg Bertolacciról és Matriról sem, meg az utolsó évek kukázásairól.