Nem ígérkezik könnyűnek a Milan sorsolása, ugyanis február közepén a Lazióval és a Fiorentinával is megmérkőzik a csapat. A piros-feketék három mérkőzés óta nem tudtak nyerni, így visszacsúsztak a 8. helyre a tabellán, viszont egy meccsel kevesebbet játszottak, hiszen a Bologna elleni elmaradt összecsapást február 8-án pótolják. Most hétvégén, egész pontosan vasárnap délben a Sampdoria látogat a San Siróba, majd bő egy héttel később – a hétközi bolognai vendégjáték után – a Lazio következik idegenben. Február 19-én Montella együttese a Fiorentinával találkozik a Serie A 25. fordulójában. A két csapat jelen pillanatban fej-fej mellett halad és versenyez a nemzetközi kupaindulást…
Szerző: norberto012
A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2020 nyaráig szerződést hosszabbított a Primavera együttes csapatkapitányával, Mattia El Hilalival, továbbá a balhátvéd, Andres Llamas is új kontraktust írt alá. A piros-feketék második csapata jelenleg az 5. helyen áll a Primavera bajnokságban, 15 meccsen 29 szerzett ponttal. Rendkívül szoros az élmezőny, ugyanis csupán 4 pontra van az első hely. A télen Patrick Cutrone fekerült az első csapathoz, míg Luca Vidót és Ivan De Santist kölcsönadta a klub, előbbi a Cittadellához, míg utóbbi a Paganeséhez csatlakozott. Néhány nappal ezelőtt a Milan a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy meghosszabbította a 19 éves…
Mino Raiola sztárügynök szerint nem szabad túl nagy nyomást helyezni Gianluigi Donnarummára, ezért megfogadta, hogy a jövőben a félreértések elkerülése érdekében nem fog nyilatkozni a fiatal kapusról. Donnarumma 2015 októberében mindössze 16 évesen mutatkozott be a Milan felnőtt csapatában és azóta kulcsember. Az olasz válogatott hálóőr eddig 55 meccsen lépett pályára a csapatban. Remek teljesítményének köszönhetően nem meglepő, hogy olyan klubok érdeklődnek iránta, mint az FC Barcelona, a Real Madrid, a Manchester City vagy éppen a Juventus. Ezért a sajtóban szinte folyamatosan téma a fiatal kapus jövője. Most Raiola tiszta vizet öntött a pohárba. „A Milan egy nagyszerű klub és…
Péntek reggel orvosi vizsgálatra érkezik a Milanhoz a 69-szeres uruguayi válogatott védő, Martin Caceres, aki jelenleg szabadon igazolható. A 29 éves védő legutóbb a Juventust erősítette, azonban tavaly nyáron lejárt a szerződése és távozott Torinóból. Azóta klub nélkül van, de a legfrissebb hírek szerint már nem sokáig, ugyanis a Milan hajlandó szerződést kínálni neki az idény hátralévő részére. Gianluca Di Marzio, a Sky átigazolási szakértője arról számolt be, hogy Caceres megérkezett Milánóba, hogy pénteken részt vegyen az orvosi vizsgálatokon a Milannál. Állítólag az elmúlt hetekben több klub is megkörnyékezte a sokoldalú védőt, de nem tudott egyezségre jutni a Fiorentinával és…
Leonel Vangioni kezdőként mutatkozhat be a San Siróban a hétvégi Sampdoria elleni mérkőzésen, miután Mattia De Sciglio és Davide Calabria után Luca Antonelli sem áll Vincenzo Montella rendelkezésére. Az előző mérkőzésen az Udinese ellen a Milan két kulcsjátékosát veszítette el, ugyanis De Sciglio és Bonaventura is megsérült. A Sky Sport Italia és a MilanNews.it egybehangzó információi szerint Antonelli izomsérüléssel bajlódik és minden bizonnyal kénytelen lesz kihagyni a vasárnapi bajnoki meccset. Ez azt jelenti, hogy jelen pillanatban Vangioni az egyetlen egészséges és játékra kész balhátvéd, ugyanis Calabria sem bevethető. Ha igazak a hírek és Vangioni a kezdőcsapatban lesz a Samp ellen,…
Kedd este ahogy Európa nagy részén, úgy Olaszországban is lezárult a januári átigazolási időszak és ez alkalomból összegeztük az érkező és távozó játékosokat. Meglehetősen inaktív volt a Milan az átigazolási piacon, csupán 3 játékos érkezett a csapathoz. A piros-feketék egy kapuscserében egyeztek meg a Cagliarival, amelynek értelmében Marco Storari a szezon végéig aláírt a rossonerihez, cserébe pedig Gabriel csatlakozott a szardíniai együtteshez – kölcsönben, vásárlási opció nélkül. Ezáltal a fiatal brazil kapus több játéklehetőséget kaphat a szezon hátralévő részében, míg a Milannál a 17 éves Gianluigi Donnarumma cseréje egy rendkívül nagy tapasztalattal rendelkező hálóőr. Hosszú egyeztetések után Adriano Galliani megállapodott…
Giacomo Bonaventurát szerdán sikeresen megoperálták Finnországban és a felépülése előreláthatólag 4 hónapot vesz majd igénybe – jelentette be a Milan a hivatalos honlapján. Bonaventura az Udinese ellen meccs első félidejében sérült meg és nem tudta folytatni a játékot, így le kellett cserélni. Sajnos az olasz játékos izomsérülése a vártnál sokkal súlyosabb, így elkerülhetetlen volt a műtéti beavatkozás. Szerdán a klub a hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint Bonaventura sikeres műtéten esett át Finnországban. Az operációt Sakari Orava professzor végezte és jelen volt a Milan egészségügyi igazgatója, Dr. Rodolfo Tavana is. Orava professzor elmondása szerint a műtét jól sikerült. Amennyiben nem lépnek fel…
Állítólag Keisuke Honda, a Milan mellőzött középpályása nemet mondott az angol labdarúgó bajnokság utolsó helyén álló Hull City ajánlatára. A 30 éves játékos ebben a szezonban csupán 5 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban és összesen 95 percet töltött a pályán. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint Honda már a télen elhagyja a piros-feketéket és elsősorban az Egyesült Államokból, Angliából illetve Kínából érdeklődtek iránta. A La Gazzetta dello Sport beszámolói szerint a Premier League sereghajtója, a Hull City a januári átigazolási időszak utolsó napján ajánlatot tett Hondáért. A japán válogatott középpályás azonban úgy döntött, hogy visszautasítja az ajánlatot. Honda szerződése 2017…
Lucas Ocampos, a Milan új szerzeménye már alig várja, hogy bemutatkozhasson a csapatban. A 22 éves szélső úgy gondolja, hogy ez egy fontos mérföldkő a pályafutását tekintve. Mint ismert, a piros-feketék fél évre – a szezon végéig – kölcsönvették a Genoától Ocampost. „Nagyon boldog vagyok, ez egy nagy előrelépés a karrieremben. Igazán örülök, hogy a Milan játékosa lehetek és már alig várom, hogy pályára lépjek a csapatban. Ez egy nagyszerű kihívás. Hat hónapot töltöttem a Genoában és nagyon szeretem a Serie A-t. Úgy gondolom, hogy ez egy versenyképes bajnokság. Fizikailag jól érzem magam, hiszen mostanában folyamatosan játszottam.” – mondta Ocampos…
Adriano Galliani, a klub vezérigazgatója szerint nem lesz több érkező a téli átigazolási időszakban. A Milan hétfő este a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a szezon végéig kölcsönvette Lucas Ocampost. A 22 éves játékos sikeresen teljesítette a kötelező orvosi vizsgálatokat, majd a Casa Milanban aláírta szerződését. Galliani az újságíróknak beszélt a mercatóról és kijelentette, hogy a Milan számára véget ért a téli átigazolási időszak. „Az átigazolási időszak a Milan számára lezárult. Rodrigo Ely távozott az Alaveshez. Ocampos? Amikor érkezik egy játékos, akkor a képességei miatt szerződtetjük le. Néhány évvel ezelőtt Ocampost tartották a világ egyik legtehetségesebb fiataljának. Reméljük, hogy jól…