Az előző hétvégén a csapat elutazott az Egyesült Államokba és megkezdte a felkészülést a szerda hajnalban rendezendő Bayern München elleni felkészülési mérkőzésre.
Marco Giampaolót, a Milan vezetőedzőjét az elmúlt két hétben végzett munkáról, a játékosokról, Suso új posztjáról, valamint Theo Hernándezről is kérdezték.
„Kiváló munkával telt az első 10 nap. A játékosok kíváncsiak és elérhetőséget mutattak. Lelkesek és igazi profik. Milanello egy egészen fantasztikus létesítmény. Minden eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy nagyszerű munkát végezzünk. Keményen kell dolgoznunk, teljes elkötelezettséggel, elszántsággal és ambícióval. Örülök, ahogyan elteltek az első napok. Magabiztos vagyok az igazgatók munkáját illetően. Megvan a minőségük és a hozzáértésük. Az idő meghatározó lesz. Az optimális helyzet az, amikor a kezdetektől fogva együtt dolgozik a csapat, de nem panaszkodom.” – nyilatkozta Giampaolo.
„Suso, mint trequartista? Nagy hajlandóságot mutatott, hogy ebben a pozícióban játsszon. Nagyon jól teljesített. Ő egy erős játékos, aki lát a pályán és képes megverni az emberét. Örülök neki. Suso egy olyan játékos, aki a különbséget jelentheti. Mercato? Az átigazolásokkal kapcsolatos történések és szituációk nem az én felelősségeim. Erről Maldinit, Bobant és Massarát kell megkérdezni.”
„22 játékost edzek és megpróbálom a legjobbat kihozni belőlük. Cutrone? Teljes sebességgel kell dolgoznia és a szakmai stábbal értékelni fogjuk őt. Az értékelés napi szinten történik. Csapat? Azt kell mondanom, hogy a játékosok a héten felülmúlták az elvárásaimat a koncepció elsajátítása terén. Az idő lehet az első számú szövetségesem. Reggeltől estig csak a Milan van a fejemben és erre összpontosítok. Türelem és idő szükséges, de biztos vagyok benne, hogy meg tudom csinálni.”
„Nagy lelkesedéssel gondolok a munkára, amikor a játékosok pozitív visszajelzéseket adnak. Elégedett vagyok. Bennacer? Megnyerte az Afrika kupát, de mást nem mondhatok róla. Világos célkitűzésem van, de ezek elérése időt és kemény munkát követel. Meggyőződésem, hogy elérhetjük a céljainkat és egy szilárd identitást adhatunk a csapatnak.”
„Theo Hernández? Keveset beszél és nagyon sokat dolgozik. Lenyűgözött engem. Jól teljesít és elégedett vagyok vele. Theo az első 10 napban kellemes meglepetés volt.”
2 hozzászólás
Tök jó ez a cikk ! Azt hiszem eddig az összes újonnan kinevezett edző hasonlóakat nyilatkozott a felkészülés kezdetekor. Ilyenkor mindig olyan érzésem van, mint ha……. Aztán kb 10 éve,mióta befejezték a szenátorok a futballt,csak a hangzatos szavak, a lózungok hallhatóak ki az ilyen nyilatkozatokból… Persze mit mondhatna ? Bízzunk benne, hogy most tényleg van nemzetközi,és hazai súlya Gianpaolo mondandójának, és versenyképesek leszünk a Serie A-ban ! Forza Milan !!
A cél teljesen egyértelmű. A játékosanyag és/vagy edzői minőség alapján a Juve és az Inter mögött tülekedik a Milan mellett kb. 4 csapat a 2 BL-helyért. Ezek közül kell megelőznünk hármat.
A felkészülési meccseket korábban általában hanyagoltam, ha lehetetlen időben volt, de a mostanira fel kellene ébredni. Az eredmény nem nagyon érdekel (mondjuk ne legyen egy olyan meccs, mint 2008-ban a Chelsea ellen), de azért remélem, bizonyos rendszer- és stílusbeli változásokat észre lehet majd venni a csapaton.