A Sevilla mellett a Villarreal érdeklődését is felkeltette a Milan középhátvédje, Mateo Musacchio. Ez azért érdekes, mert a Villarreal éppen egy évvel ezelőtt 18 millió euróért értékesítette az argentin középhátvédet a Milannak. Musacchio a szezon első felében több alkalommal is lehetőséget kapott, azonban Gennaro Gattuso kinevezését követően többnyire a Leonardo Bonucci-Alessio Romagnoli páros játszott folyamatosan. A Sport című spanyol újság szerint a Sevilla is szemet vetett a 27 éves védőre és szeretné szerződtetni a nyáron a vélhetően távozó Clément Lenglet pótlására. Musacchio a szezonban 22 tétmeccsen lépett pályára, ezeken 1 gólt és 1 gólpasszt jegyzett. [adrotate banner=”32″]
Szerző: norberto012
Íme a mérkőzések és az időpontok.
Borini a Chelsea-ben kezdte profi pályafutását, majd megfordult többek között az AS Romában és a Liverpoolban is.
Az olasz válogatott védő mellett Fassone és Mirabelli is megszólalt.
Kedd délután érkezett a hivatalos bejelentés a klub részéről.
Két év után ismét összecsap egymással a Milan és a Juve.
Az olasz támadó ebben a szezonban 44 meccsen 5 gólt és 7 gólpasszt jegyzett.
Gennaro Gattuso, a Milan vezetőedzője szerint sok munka vár a csapatra a júliusban kezdődő előszezonban, ugyanis erőnlétileg és taktikailag egyaránt fel kell készülniük a soron következő szezonra.
A 25 éves balhátvéd egy évvel ezelőtt érkezett a Wolfsburgtól.
Franciaország-Olaszország 3-1.
