Olasz lapértesülések szerint közel sem biztos, hogy Hakan Calhanoglu a Milan játékosaként fogja megkezdeni a következő szezont, ugyanis ismét kilátásba került a Németországba való visszatérése.
A 25 éves játékos két évvel ezelőtt érkezett a Leverkusentől, azonban Vincenzo Montella és Gennaro Gattuso irányítása alatt sem tudott maradandót alkotni. Calhanoglu az előző idényben alapember volt a Milanban és 36 bajnoki meccsen közel 3000 játékperc alatt 3 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.
A Tuttosport és a Corriere dello Sport értesülései szerint a német élvonalban szereplő RB Leipzig újra bejelentkezett Calhanogluért. Megerősített információk alapján megtörtént a kapcsolatfelvétel a német klub részéről.
A Leipzig már januárban is szerette volna megszerezni a török válogatott játékost, ám akkor Gattuso nyomására a vezetőség visszautasította a megkeresést. A Tuttosport megjegyzi, hogy Calhanoglu egyáltalán nem szerepel az érinthetetlen játékosok között, így megfelelő ajánlat esetén a Milan komolyan fontolóra veheti az eladását.
Állítólag a klub 25 millió euró körüli összegre már hajlandó rábólintani.
A Milan a felkészülési időszakban eddig 5 mérkőzést játszott és Calhanoglu mindegyik összecsapáson kezdőként kapott lehetőséget a középpályán.
A 42-szeres török válogatott értékét 20 millió euróra becsüli a transfermarkt.
5 hozzászólás
Forsberg csere? 🙂
Azaz jólmondod, kell ide egy svéd profi is!
Az az érzésem h. Calhanoglu nem fogja kihozni magából a maximumot nálunk, még csak 25, van benne bőven. Jót tenni neki, ha visszamenne a bundásba. 25 nem sok, de legalább a transfermarkt fanok sem fanyalognálak.
Igen, én is azt érzem, hogy mi csak törököt fogtunk vele, jobb már nem lesz.
A csatárok mögött lenne a helye de azt Suso/Paqueta/Jack elfoglalta rendesen. Ráadásul az a sejtésem, hogy nem is sikerült beilleszkednie igazán. Jelen keret figyelembevételèvel azt mondom menjen (sajnos) hátha jön helyette jobb.