Állítólag a Lazio középpályása, Lucas Biglia közel áll ahhoz, hogy csatlakozzon a Milanhoz, miután a fővárosi együttes letett arról a szándékáról, hogy meghosszabbítsa a játékos jövő nyáron lejáró szerződését. A Milan kedden bejelentette Mateo Musacchio érkezését és úgy tűnik, hogy Franck Kessié lesz a második nyári igazolás, aki már Milánóban van az orvosi vizsgálatokon. Ugyanakkor az új tulajdonosok Kessié mellett egy másik játékost is szeretnének igazolni a középpályára, nevezetesen az argentin válogatott Lucas Bigliát. A La Repubblica szerint Biglia játékjogáért 18 millió eurót, plusz további 4 millió euró bónuszt kínál a Milan a Laziónak, így a teljes átigazolási ár elérheti…
Szerző: norberto012
Mateo Musacchio, a klub első nyári igazolása boldogan nyilatkozott és büszke arra, hogy egy olyan dicsőséges csapatban játszhat, mint a Milan. Mint arról beszámoltunk, a piros-feketék kedden délelőtt jelentették be Musacchio átigazolását, aki 18 millió euróért érkezett a spanyol élvonalban szereplő Villarrealtól. A 26 éves védő négy évre szóló szerződést írt alá. „Tavaly nyáron kezdődtek a tárgyalások, ezért nagyon boldog vagyok, hogy most hivatalos lett. Jól ismerem Zapatát, aki korábban a csapattársam volt és ismerem a többi argentin játékost a csapatból, de még nem beszéltem senkivel. A Milan egy olyan klub, amely nagy történelemmel és sok megnyert trófeával rendelkezik. Büszkeséggel…
A Sky Sport Italia szerint a német élvonalban szereplő Wolfsburg balhátvédje, Ricardo Rodriguez a jövő héten Milánóba érkezik, hogy részt vegyen az orvosi vizsgálatokon. Mateo Musacchio érkezését tegnap jelentették be, azonban nincs megállás, hiszen a következő szezonban Franck Kessié és Ricardo Rodriguez is a piros-feketéknél folytathatja pályafutását. Gianluca Di Marzio, a Sky átigazolási szakértője arról számolt be, hogy a Wolfsburg és a Milan vezetői Rodriguez átigazolásának lezárásán dolgoznak. A 24 éves balhátvéd a jövő héten érkezik Olaszországba, hogy átessen az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, majd aláírja szerződését. Egybehangzó hírek szerint a piros-feketék 15 millió eurót fizetnek a Wolfsburgnak a svájci…
A Milan hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Vincenzo Montella vezetőedzővel. A piros-feketék a 6. helyen zárták a bajnokságot és 3 év után a következő szezonban újra indulhatnak a nemzetközi porondon. A Milan 38 bajnokin 63 pontot szerzett, a mérleg 18 győzelem, 9 döntetlen és 11 vereség, valamint 57 rúgott és 45 kapott gól. Áprilisban zárult le a tulajdonosváltás és a Rossoneri Sport Investment megvásárolta a klubot. A kínai tulajdonosok több alkalommal hangoztatták, hogy egyértelműen Montellával képzelik el a folytatást, továbbá Marco Fassone is megerősítette, hogy az olasz szakember marad a kispadon a következő szezonban. Ma délután a Milan bejelentette,…
A legfrissebb hírek szerint a Milan a nyári átigazolási időszakban szeretne túladni Andrea Bertolaccin. Bertolacci 2015 nyarán mintegy 20 millió euróért érkezett a Romától, azonban egyáltalán nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Az olasz középpályás a második idényét kezdte meg a Milan játékosaként, azonban sérülés miatt tavaly ősszel hónapokon keresztül nem volt bevethető. A Calciomercato.com szerint Massimiliano Mirabelli, a klub sportigazgatója kapcsolatba lépett Bertolacci ügynökével és tájékoztatta, hogy a játékos átigazolási listára került. Ez azt jelenti, hogy a 26 éves középpályás a nyáron távozhat, még mielőtt tovább csökkenne a piaci értéke. Bertolacci játékjogáért 20 millió eurót fizetett a milánói…
A 26 éves védő az első nyári érkező.
A Milan vasárnap délután Cagliariban 2-1-es vereséggel zárta a 2016/2017-es szezont. A piros-feketék a második félidőben két tizenegyeshez is jutottak, azonban csak a másodikat sikerült értékesíteni. Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője nyilatkozott a meccs után. „Nagyon rosszul kezdtünk, a meccs első részében nem tetszett a mutatott hozzáállás. Zavar volt a játékunkban és kaptunk is egy gólt. A második félidőben már gyorsítottunk a tempón, megpróbáltunk kiegyenlíteni és megnyerni a meccset, de a hajrában történt dolgok mindent megváltoztattak. Különösen csalódott vagyok a vereség miatt. Egyáltalán nem volt jó meccsünk, nem élveztem és nem örülök, hogy kikaptunk.” – mondta elégedetlenül Montella. „Ezt a…
Marco Fassone, a klub vezérigazgatója szerint a nyáron jelentős beruházásokra készülnek, továbbá beszélt az Európa ligáról, Gianluigi Donnarumma jövőjéről és az edzőkérdésről is. Véget ért a szezon és a Milan a tabella 6. helyén végzett, így 3 év után indulhat a nemzetközi porondon. „A szurkolók megnyugodhatnak, hiszen egy versenyképes csapat építésére törekszünk. Tárgyalunk az UEFA-val egy önkéntes megállapodásról a Pénzügyi Fair Play szabályaival kapcsolatban és meglátjuk, hogy sikerül-e megegyezni júniusig, különben novemberben újra találkozunk. Optimista vagyok.” – mondta Fassone az újságíróknak. „Egyáltalán nem jelent problémát, hogy a selejtezőben csatlakozunk az Európa liga mezőnyéhez. Ha a csapat újra versenyképes akar lenni,…
Cagliari-Milan 2-1.
Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma délutáni Cagliari elleni meccsre a Serie A 38. fordulójából. CAGLIARI: Crosta; Padoin, Pisacane, Ionita, Murru; Deiola, Tachtsidis, Faragò; Joao Pedro; Farias, Borriello. Cserék: Rafael, Daga, Di Gennaro, Miangue, Han, Biancu, Mastino. MILAN: Donnarumma; Calabria, Paletta, Gomez, Vangioni; Kucka, Locatelli, Mati Fernández; Suso, Bacca, Honda. Cserék: Storari, Bonaventura, Lapadula, Ocampos, Zapata, Montolivo, Zanellato (45), Gabbia (46), Zucchetti (54), Cutrone (63), Pasalic, Bertolacci. [adrotate banner=”28″]