A Milan vezetőedzője az ünneplés ellenére jó játékot vár a csapattól
Szerző: andrijcar
Filippo Inzaghi több hónapnyi kihagyás után szombaton újra pályára léphet. Nagyszerű hír a Milan szurkolói számára, Filippo Inzaghi ma újra teljes edzésmunkát végzett. November óta ez volt a támadó első olyan tréningje, amikor a többiekkel közösen készülhetett. Inzaghi még tavaly ősszel szenvedett súlyos térdsérülést, melynek következtében hosszú hónapokra harcképtelenné vált, az orvosok akkor azt mondták, csak a következő szezonban van esély a játékára. Nos Pippo legendás elszántsága ezúttal is csodát tett, a csatár már ebben az idényben újra játszhat. Ha Massimiliano Allegri is úgy gondolja, akár már a holnapi, Cagliari elleni bajnoki is visszatérhet a csapatba. A bajnoki ünneplés tehát…
Nyilatkozatok a Palermo-Milan kupameccs után
A holland játékos régi önmagát idézve játszik hetek óta
A mester nehéz meccsre számít a Palermo ellen
A Milan játékosainak nem volt sok idejük ünnepelni, hiszen kedden már újra pályára kell lépniük a Palermo ellen. A csapat Rómában készül a kupameccsre. a videó alapján igen vidám hangulatban.
Olasz lapértesülés szerint Taiwo és Mexés már Milan játékosnak tekinthető
Barbara Berlusconi hamarosan átveheti édesapjától a klub irányítását, ezért egyre többet lehet látni a csapat körül és nyilatkozatokkal is jelzi, készül a feladatra. Silvio Berlusconi lányát korábban beválasztották a vezetőségbe, s azóta rendszeresen feltűnik a lelátón a csapat mérkőzésein. Rómában is ott volt, hogy együtt ünnepeljen a játékosokkal. „Nagyon boldog vagyok, hogy elértük a célunkat és bajnokok lettünk, de ez csak az első lépés egy új Milan felépítésében.” – nyilatkozta a Corriere dello Sport-nak. „A keretnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy Európa legjobbjaival is felvegye a versenyt, illetve a klubnak alkalmazkodnia kell a modern kor gazdasági követelményihez. Az az álmunk,…
Tiziano Crudeli így élte meg a csapat 18. bajnoki címét
Hét évvel ezelőtt hazai pályán a Roma ellen lett bajnok utoljára a csapat. Videó