Az amerikai befektetési alap hivatalos közleményt adott ki.

Az Elliott amerikai alap lett a Milan tulajdonosa

Az Elliott Management Corporation hivatalosan is bejelentette, hogy átvette a Milan irányítását, miután Yonghong Li nem teljesítette határidőn belül a tartozás visszafizetését.

Közel 15 hónap után véget ért a kínai korszak. Yonghong Li 2017. április 13-án vásárolta meg a klubot Silvio Berlusconitól mintegy 740 millió euróért. A kínai üzletember egy jelentős mértékű hitelt (303 millió euró) vett fel az Elliott amerikai alaptól, hogy véghez vigye a klub átvételét. A fedezet maga a Milan volt. A kölcsön és a kamatok (összesen 380 millió euró) visszafizetésének határidejét 2018 októberére tűzték ki.

Idén nyáron a klubnál egy 32 millió eurós tőkeemelésre volt szükség Yonghong Litől, azonban nem teljesítette, így az Elliott átvállalta az összeg kifizetését 10 napos visszafizetési határidővel. Mivel a kínai elnök nem rendezte a 32 millió eurós kölcsönt, így a klub tulajdonjoga és az irányítása az Elliott kezébe került.

Az amerikai befektetési vállalat hivatalos közleményt adott ki.

“Az AC Milan tulajdonjoga és irányítása a mai napon az Elliott Advisors (UK) Limited vállalat kezébe került. Az átvétel annak eredményeképpen következett be, hogy a klub előző tulajdonosa nem teljesítette az Elliottal szemben az adósság visszafizetésének kötelezettségeit.”

“Az irányítás átvétele után az Elliott elképzelése egyértelmű az AC Milan működtetésével kapcsolatban. A cél a pénzügyi stabilitás megteremtése és egy megbízható menedzsment létrehozása annak érdekében, hogy az AC Milan sikereket érjen el. Az Elliott biztosítja azt, hogy a klub megfelelő tőkével rendelkezzen és olyan fenntartható üzleti modellt alkalmazzon, amely megfelel az UEFA pénzügyi fair play szabályainak. Az Elliott nagyra értékeli a kihívást és a felelősséget, amely egy ilyen nagy vállalat irányításával jár. Az Elliott nem csupán támogatja a klubot ezen nehéz időszakban, hanem szembe néz azzal a kihívással, hogy Gattusóval és a játékosaival ambiciózus célokat érjen el a jövőben”

“Első lépésként az Elliott 50 millió euró saját tőkével kívánja megvalósítani a klub pénzügyeinek stabilitását, majd idővel további tőke befektetésével támogatja az AC Milant.”

Paul Singer, az Elliott alapítója és vezérigazgatója: “A pénzügyi stabilitás és a megfelelő ellenőrzés a szükséges előfeltétele a pályán való sikernek és a világszínvonalú szurkolói élménynek. Az Elliott nagy várakozással tekint a kihívásra, hogy megvalósuljon a klubban rejlő potenciál és a Milan visszatérjen a legjobb európai labdarúgó-klubok közé, azaz ahova tartozik. Az Elliott erősen hisz az AC Milan értékteremtő lehetőségében.”

Az Elliott Management Corporation egy amerikai befektetési alapkezelő cég, ez a világ legnagyobb alapja. A vállalatot Paul Singer alapította 1977-ben és az Elliott jelenleg mintegy 35 milliárd dollárnyi vagyont kezel.

A társaság számos leányvállalata közül az egyik az Elliott Advisors (UK) Limited, amelynek kezében van a Milan.

Címkék:

A szerző: norberto012