A Milan 1-1-es döntetlent játszott a Sassuolóval az olasz bajnokság hatodik fordulójában és egy cikk erejéig összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat.
A Rossoneri 6 forduló után 12 ponttal az ötödik pozícióban áll a tabellán a Serie A-ban, a mérleg 3 győzelem és 3 döntetlen, valamint 11 rúgott gól és 5 kapott gól.
Adrien Rabiot a harmadik alkalommal volt eredményes a Milanban a Serie A aktuális szezonjában. A francia válogatott középpályás a Torino és a Lecce után a Sassuolo kapuját is bevette.
A Milan az első 4 idegenbeli mérkőzéséből 3 alkalommal döntetlent játszott a Serie A idei kiírásában, amire az 1999/2000-es szezon óta először volt példa. Akkor Alberto Zaccheroni irányításával szintén 1 győzelem és 3 döntetlen volt a csapat mérlege.
Rabiot az idei szezonban összesen 5 gólból vette ki a részét gól és gólpassz formájában. Ennél több kanadai pontja a bajnokságban csak Donyell Malennek van, szám szerint 6.
A Rossoneri a Serie A 2026/27-es szezonjában a rúgott góljainak 81 százalékát, azaz a 11 találatából kilencet a 61. és a 75. perc között szerezte.
Luka Modric nevéhez fűződött a gólpassz Rabiot góljánál. A 41 éves középpályásnak ez volt az első gólpassza az aktuális idényben és egyben a negyedik asszisztja Milan-mezben a tavaly nyári érkezése óta.
Mike Maignan összesen 3 védést mutatott be a Sassuolo elleni meccsen.
Rabiot produkálta a legmagasabb futómennyiséget a Milan-játékosok közül 11,90 megtett kilométerrel.
MECCS STATISZTIKÁK:
![]() |
||
|---|---|---|
| 41% | LABDABIRTOKLÁS | 59% |
| 11 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 10 |
| 4 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 6 |
| 1 | GÓLOK | 1 |
| 1,19 | VÁRHATÓ GÓLOK (xG) | 1,18 |
| 5 | KAPUT ELKERÜLŐ LÖVÉSEK | 1 |
| 2 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 3 |
| 0 | KAPUFA | 0 |
| 399 | PONTOS PASSZOK | 578 |
| 86% | PASSZPONTOSSÁG | 89% |
| 3 | SZÖGLET | 5 |
| 1 | LES | 1 |
| 5 | VÉDÉS | 3 |
| 13 | SZABÁLYTALANSÁG | 11 |
| 2 | SÁRGA LAP | 4 |
| 0 | PIROS LAP | 0 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
| JÁTÉKOS | JP | L | CS | SZ | P | % | KP | MP | MF | HI |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| MAIGNAN | 102 | 29 | 85 | 8(3) | ||||||
| GILA | 102 | 67 | 95 | 1 | 10(6) | 1(0) | 5(4) | |||
| GABBIA | 19 | 15 | 88 | 1(0) | 2(1) | |||||
| PAVLOVIC | 102 | 1(1) | 2 | 75 | 91 | 7(4) | 4(2) | 5(1) | ||
| CHUKWUEZE | 92 | 1(1) | 27 | 81 | 1 | 2(0) | 1(1) | 4(2) | ||
| MUSAH | 85 | 1(0) | 56 | 91 | 3(0) | 1(0) | 5(3) | |||
| RABIOT | 102 | 1(1) | 2 | 52 | 83 | 1 | 2(2) | 1(1) | 2(0) | |
| ESTUPINAN | 53 | 2 | 27 | 96 | 1 | 5(2) | 1(0) | 2(2) | ||
| PULISIC | 85 | 1(0) | 2(1) | 35 | 83 | 1 | 7(3) | 1(0) | ||
| MOREIRA | 102 | 2(1) | 7(4) | 1 | 45 | 84 | 2 | 14(8) | 1(1) | 2(0) |
| RAMOS | 102 | 4(2) | 3(0) | 13 | 72 | 10(4) | ||||
| DE WINTER | 84 | 2 | 69 | 97 | 1 | 6(3) | 3(3) | |||
| MODRIC | 50 | 47 | 88 | 2 | 1(1) | 6(5) | ||||
| HUTCHINSON | 10 | 1(0) | 4 | 80 | 1(0) | |||||
| JASHARI | 17 | 8 | 100 | |||||||
| CISSE | 17 | 1(1) | 5 | 83 | 2(1) |
jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | P – sikeres passzok | % – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
- RABIOT – 11,90 KM
- MOREIRA – 11,53 KM
- RAMOS – 11,39 KM
- PULISIC – 11,24 KM
- PAVLOVIC – 11,09 KM
LEGMAGASABB ÁTLAGOS SPRINTSEBESSÉG:
- HUTCHINSON – 28,67 KM/H
- GILA – 28 KM/H
- PAVLOVIC – 27,78 KM/H
- MOREIRA – 27,60 KM/H
- ESTUPINAN – 27,23 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ


