Graziano Cesari, korábbi Serie A-s játékvezető véleménye szerint egyértelmű tizenegyes maradt el a Milan javára a Sassuolo elleni mérkőzésen.
Francesco Fourneau játékvezető és a VAR nem igazán volt a helyzet magaslatán a Sassuolo-Milan bajnokin, mely 1-1-es döntetlennel zárult. A meccsen több olyan kétes és vitatható szituáció is történt, mely sok kérdést vet fel a játékvezető és a VAR kapcsán. Graziano Cesari a Pressing című műsorban elemezte a hatodik forduló vitatott játékvezető ítéleteit. A korábbi Serie A-s játékvezető szerint a Milan nem kapott meg egy jogos tizenegyest Goncalo Ramos lerántásáért, valamint Armand Laurientét ki kellett volna állítani a durva szabálytalansága miatt.
“A Sassuolo tizenhatosán belül Caleta-Car hátulról lerántotta Goncalo Ramost és az ilyesmi egyszerűen nem megengedett a futballban. Ráadásul a labda messze volt, ami még súlyosabbá teszi a szabálytalanságot. A második félidőben pontosan ugyanilyen szituáció fordult elő, csak akkor Ramos rántotta le Cinquegranót és a labda nem volt a közelben. Ebben az esetben a játékvezető viszont támadószabálytalanságot ítélt a Milan csatára ellen. Caleta-Car megmozdulásáért tizenegyest kellett volna adni a Milan javára és a VAR ilyen helyzetekben egyszerűen nem maradhat tétlen. Nyilvánvalóan a játékvezetőnek a labda útját és az akciót kell követnie, ezért ő nem feltétlenül láthatta az esetet. Egyértelmű, hogy a Milan javára elmaradt egy büntető.” – mondta Cesari.
Come fa sta roba a non essere rigore? Ora Orsato deve capire che direzione prendere, perché tra un po’ ci si dimenticherà della bellezza del giocare tanto e si peseranno i punti tanto al chilo… https://t.co/37s7Tsthj7
— Marco Giordano (@MarcoGiordano6) October 11, 2026
A második félidőben Laurienté nagyon csúnyán megtaposta Gila lábát, azonban a belépőre Fourneau még sárga lapot sem adott, míg a VAR nem avatkozott be.
“Gila közbelépett, megállította Laurientét és megszerezte tőle a labdát. Ezt követően a Sassuolo támadója szabálytalanul odalépett a védőnek és a játékvezető lefújta a szabálytalanságot, de nem mutatott fel lapot. Mit tett a VAR? Semmit… Laurienté nagyon magasan találta el Gila lábát, de a játékvezető még sárga lapot sem adott.”
This angle makes it 𝗘𝗩𝗘𝗡 𝗪𝗢𝗥𝗦𝗘. 🤯 Lauriente on Gila. Was VAR offline this evening, or what? 😅 #️⃣ | #SassuoloMilan 1-1 https://t.co/fyUt4EJD7F
— Milan Xtra (@MilanXtra) October 11, 2026
Ezen kívül volt egy harmadik szituáció is, amikor Van der Brempt eltalálta De Winter lábát és megrángatta a mezét a tizenhatoson belül. A belga válogatott középhátvéd a földre került és Fourneau ebben az esetben is továbbot intett.
Ieri per la stessa identica dinamica è stato dato calcio di rigore ad Hojlund. Il “nuovo metro” è semplicemente una scusa per decidere come indirizzare il campionato. https://t.co/XUtQLW7zn7
— En3rix_ (@En3rix) October 11, 2026


1 hozzászólás
Az elmúlt évek után meglepődünk? Ott csalják el a meccseinket ahol csak tudják… 2 tizi + 1 piros lap maradt el a meccsen, ráadásul az egész meccsen 1 sárgát kapott a Sass, miközben minden második szabálytalanságuk sárgalapos megmozdulás volt..