Talán marad. De felmerült Montolivo, Balotelli, Fabregas, Amauri, Kucka.
Szerző: szaloky
Az olasz sajtó szerint a Milan újra érdeklődik Mario Balotelli iránt és abban bíznak meg tudják szerezni a Manchester Citytől kölcsönbe, majd a szezon végén leigazolnák 12 millió euróért. SuperMario nem találja a helyét az Eastlandsen, miután Roberto Mancini nemrég lehordta őt az egyik barátságos mérkőzésen mutatott produkciója miatt. Miután leigazolták Sergio Aguerot az Atletico Madridtól, még kevesebb lehetőség jut majd Balotellinek, aki az olasz sajtó szerint, akár vissza is térhet a Serie A-ba. A Tuttosport szerint a Milan csak akkor lép, ha a Manchester Citynél kijelentik, hogy már nem tartanak igényt a csatárra. A City 22 millió eurót fizetett…
Adriano Galliani, a csapat ügyvezető-igazgatója megerősítette, legfőbb kiszemeltjük augusztus 29-én ír alá a Milanhoz. Egész pontosan egy hónap múlva vége lesz ennek az egész titkolózásnak, ködösítésnek, mivel Adriano Galliani megerősítette, Mister X augusztus 29-én, vagyis az átigazolási piac utolsó előtti napján írja alá szerződését. A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint nagy az esély arra, hogy Alberto Aquilani a Milanban folytassa pályafutását – ám a Fiorentina is szeretné a Liverpool olasz játékosát. Elképzelhető, hogy Montolivo helyére menne, a válogatott középpályás pedig Firenzéből Milánóba jönne. Adriano Galliani és Massimiliano Allegri is nyilatkozott az olasz középpályásról. „Hogy Mr. X Alberto Aquilani lenne?…
Egy nevet már biztosan kihúzhatunk „a ki lesz az a bizonyos Mister X?” című játékból, amellyel a Milan ügyvezető elnöke, Adriano Galliani tartja izgalomban a szurkolókat mintegy másfél hónapja. Javier Pastore, a Palermo csillaga ugyanis a francia PSG csapatához igazol. A hírt a francia és az olasz sajtó is megerősítette. A Palermo elnöke Maurizio Zamparini hivatalosan is megerősítette, hogy argentin középpályásuk Javier Pastore 43 millió euróért a francia Paris Saint-Germainba igazol. Az elnök úgy fogalmazott, hogy péntek éjjel zárultak le a tárgyalások a két klub vezetői között, és sikerült minden lényeges kérdésben megegyezni. Az olasz sajtó úgy tudja, hogy…
A francia L’Equipe szerint a Paris Saint-German hajlandó 40 millió eurót fizetni Gansoért, a Santos brazil válogatott irányító középpályása mégis a Milanba menne. Idén tavasszal katari tulajdonosi kézbe került párizsi klub nem szűkölködik az anyagi javakban, az idei átigazolási szezonban számos neves labdarúgóval szóba hozták már. Többek között Kaká, Samuel Eto’o, Nicolas Anelka, Dimitar Berbatov is volt már a PSG célpontja, de egyelőre valamennyiüknél kudarcba fulladt a transzfer. A legújabb értesülések szerint a franciák most a Santos 22 éves irányítóját, Paulo Henrique Chagas de Limát, ismertebb nevén Gansot szemelték ki maguknak. A Copa Américán a brazil válogatottban is szóhoz jutó…
A Juventus egykori igazgatója, „minden bundabotrány atyja”, Luciano Moggi úgy véli, továbbra is az Inter és a jelenlegi bajnok Milan fogja uralni az olasz bajnokságot, annak ellenére, hogy a Bianconeri, a Roma és a Napoli is sokat erősített nyáron. „Szerintem a két milánói csapat harcol majd egymással a bajnoki címért az elkövetkező két-három évben.” – mondta Moggi a Radio Kiss Kissnek. „Nem hiszem, hogy a Napoli azon a szinten lenne, hogy kihívást jelentsen a két klubnak. Ezután arról kérdezték, hogy szerinte egy új csatár segíthetne-e Walter Mazzarriéknak megszerezni a címet: „Nem hiszem” – felelte Moggi.
Visszakaphatja sanzonénekesi állását Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, ha visszavonul a politikából – jelentette be annak az elba-szigeti bárnak a tulajdonosa, amelynek közönségét a bársonyos hangú politikus csaknem ötven évvel ezelőtt rendszeresen szórakoztatta. A Marina di Campo-i szórakozóhelyen a botrányhős kormányfő még a hatvanas-hetvenes években, jogászhallgató korában lépett fel, nem egyszer olyan popipari nagyágyúk előtt, mint Tony Renis, aki a Quando, quando, quando című sláger szerzőjeként vált ismertté. „Berlusconi újrakezdheti nálunk” – mondta Adriane Avagliano, a híres Bar Kontiki vezetője. Berlusconi nem csak a Kontikiben kamatoztatta zenei tehetségét: énekelt tengerjáró hajókon is, egy együttesben pedig nagybőgőn játszott. Bár az elmúlt évtizedekben…
A La Nazione információi szerint a Milan hamarosan hivatalos ajánlatot tesz a Fiorentina középpályásáért Riccardo Montolivóért. A Rossoneri 6 millió eurót és Alberto Paloschi játékjogának a felét adná az olasz válogatott játékosért. A Milan először Antonio Cassanót adta volna cserébe Montolióért, azonban a firenzei klub nem engedheti meg magának a csatár által kért fizetést. Montolivot 2012 nyaráig köti szerződése a Fiorentinához és visszautasította a klub hosszabbítási ajánlatát, így nagyon valószínű, hogy a csapatkapitány új klubban kezdi a 2011-12-es szezont.
A milannews.it közlése szerint a Daily Star arról számolt be, hogy befutott az Arsenalhoz a Milan ajánlata Cesc Fabregasért. A brit lap úgy tudja, hogy a Milan 30 millió fontot (kb. 35 millió eurót ajánlott) a világbajnok spanyol középpályásért. A lap tudni véli, hogy Gallianiék ezt az ajánlatot készek „megfejelni” egy játékossal, aki vagy a francia Flamini, vagy a holland Emmanuelson lehetne. Bármelyiküket a Milan kb. 4 millió font értékben számolná be a transzferbe. A lap sem arra nem tér ki, hogy az angol klub mit válaszolt az ajánlatra, sem arra, hogy Fabregas mennyit keresne a Milannál. Azt viszont mind…
Összeszedtük hány bírósági tárgyalásra várják még a miniszterelnököt, hány izgalmas ügye van – a Milanon kívül.