Leonel Vangioni a nyári átigazolási időszakban csatlakozott a Milanhoz, azonban eddig egyetlen tétmérkőzésen sem kapott lehetőséget a bajnokságban. A 29 éves balhátvéd édesapja beszélt a kialakult helyzetről és a távozással kapcsolatban felmerült pletykákról, valamint hozzátette, hogy Sinisa Mihajlovic volt az, aki igazán meg akarta szerezni. „Leonel szereti Milánót és a családjával jól érzi magát ebben a városban, de egyértelmű, hogy nem boldog. Most kisebb sérülés miatt néhány napig harcképtelen, de a felépülése jó ütemben halad és azt hiszem, hogy egy héten belül visszatérhet. Ő nem azért szerződött a Milanhoz, hogy háttérben legyen. Sok nagyszerű játékos van a csapatban és nagyon…
Szerző: norberto012
Állítólag Adriano Gallani közölte a Fininvesttel, hogy a tulajdonosváltás lezárását követően – 30 év szolgálat után – elhagyja a Milant. Az új tulajdonosok érkezésével a vezetőség is kicserélődik, így Barbara Berlusconi mellett Galliani is távozik a vezérigazgatói pozícióból, míg Silvio Berlusconi tiszteletbeli elnök marad. A leendő igazgató Marco Fassone lesz, míg a sportigazgatói szerepkört Massimiliano Mirabelli fogja betölteni. Galliani 1986 óta dolgozik a Milan alkalmazásában és a La Gazzetta dello Sport mai száma szerint jelezte Silvio Berlusconinak, hogy a kínai hatalomátvételt követően nem marad a klubnál. A 72 éves szakember várhatóan nem fog más olasz klubnál dolgozni, hanem az Olasz…
Úgy tűnik, Matias Fernandez felépült sérüléséből és a november 6-án rendezendő Palermo elleni bajnokin mutatkozhat be a Milanban. A chilei középpályás az átigazolási időszak utolsó napján csatlakozott a piros-feketékhez kölcsönben, azonban a válogatott mérkőzéseken combsérülést szenvedett és megközelítőleg két hónapot hagyott ki. A klub hivatalos honlapjának beszámolói szerint Mati Fernandez a napokban megkezdte az edzéseket, azonban ezen a hétvégén még biztosan nem állhat Vincenzo Montella rendelkezésére. A La Gazzetta dello Sport szerint a 30 éves játékos a Palermo ellen lesz bevethető, míg a Tuttosport a visszatérését a két héttel későbbi Inter elleni rangadóra jósolja. [adrotate banner=”28″]
A legfrissebb hírek szerint Marco Fassone hétfőn Kínába utazik, ahol találkozni fog az új tulajdonosokkal és a szponzorokkal. Egyre jobban közeledik a tulajdonosváltás lezárásának időpontja. A tervek szerint november 5. és december 5. között zárulhat le az üzlet, amelynek értelmében a Sino-Europe Sports kezébe kerül a Milan részvényeinek 99,93 százaléka. A Sky Italia és a Mediaset egybehangzó jelentései szerint Marco Fassone, a klub leendő vezérigazgatója október 31-én, azaz hétfőn Kínába utazik és az egész hetet ott fogja tölteni. Többek között találkozója lesz a tulajdonosokkal és az új szponzorok képviselőivel. Fassone egyeztetni fog a kínaiakkal a téli átigazolási piacról, az átigazolási…
Napvilágot látott az a hír, miszerint az angol élvonalban szereplő Arsenal a nyáron komolyan érdeklődött a Milan fiatal küzéppályása, Manuel Locatelli iránt, azokban a piros-feketék habozás nélkül nemet mondtak. A 18 éves középpályás az előző szezonban debütált a Milan felnőtt csapatában és mostanra alapember lett a középpályán. Mint ismert, Riccardo Montolivo súlyosan megsérült és előreláthatólag fél évig nem lesz bevethető, Vincenzo Montella pedig megadta a bizonyítási lehetőséget az ifjú olasz Locatellinek, aki élt is vele. Locatelli a Sassuolo ellen gólt szerzett és a Juventus ellen is betalált, ráadásul utóbbi meccsen győztes gólt szerzett. A Calciomercato.com internetes oldal átigazolási szakértője, Fabrizio…
Egy cikkbe foglalva összegyűjtöttük a statisztikákat a Genoa elleni meccsről. – A piros-feketék a második félidő nagy részét emberhátrányban játszották le, miután Gabriel Palettát egy elkésett belépő után azonnal kiállította a játékvezető, ez volt az olasz védő második piros lapja ebben a szezonban. Végül a Genoa sikeres ellentámadásokkal növelte az előnyét és háromgólos győzelmet aratott. – A Gazzetta és a WhoScored értékelése alapján Bonaventura emelkedett ki a teljesítményével a csapat többi tagjai közül. Az olasz középpályásnak volt 4 lövése, 5 sikeres csele, 1 szerelése, 2 kulcspassza és több jó megindulása. – Megszakadt a Milan 7 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata.…
Giacomo Bonaventura csalódottan nyilatkozott a Genoa elleni 3-0-s vereség után, de úgy véli, hogy hosszú még a bajnoki idény és fontos, hogy a következő fordulóban nyerjenek a Pescara ellen. „Néhány dolog nem a tervek szerint alakult. Tudtuk, hogy kemény meccs lesz. Azt hiszem, hogy ez a vereség még hasznos is lehet. Alázatosak vagyunk és tudjuk, hogy milyen nehéz a bajnokság. Keményen kell dolgoznunk, fiatalok vagyunk, így normális, ha hiányzik belőlünk egy kis ravaszság és tapasztalat.” – mondta Bonaventura. „Sokkal nehezebb dolgunk volt, amikor Palettát kiállította a játékvezető és nem sikerült megállítanunk az ellentámadásaikat. Genovában játszani mindig nehéz, mert az ellenfél…
Genoa-Milan 3-0.
Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti Genoa-Milan mérkőzésre. A piros-feketék kedd este 20:45-kor a Luigi Ferraris stadionba látogatnak az olasz bajnokság 10. fordulójában. Genoa C.F.C (3-4-3) – Ivan Jurić Mattia Perin Armando Izzo, Nicolás Burdisso, Ezequiel Muñoz Edenílson, Tomás Rincón, Miguel Veloso, Diego Laxalt Nikola Ninković, Giovanni Simeone, Luca Rigoni. AC Milan (4-3-3) – Vincenzo Montella Gianluigi Donnarumma Andrea Poli, Gabriel Paletta, Alessio Romagnoli, Mattia De Sciglio Juraj Kucka, Manuel Locatelli, Giacomo Bonaventura Keisuke Honda, Carlos Bacca, M’Baye Niang. Cserék: Gabriel, Plizzari, Ely, Gomez, Zapata, Abate, Pasalic, Sosa, Suso, Lapadula, L. Adriano. [adrotate banner=”28″]
Christian Abbiati, a Milan egykori legendás hálóőre elismerő szavakkal beszélt a csapat 17 éves kapusáról, Gianluigi Donnarummáról, aki napra pontosan 1 évvel ezelőtt mutatkozott be a felnőtt csapatban egy Sassuolo elleni győztes meccsen. Abbiati az előző szezonban intett búcsút a profi labdarúgásnak és 18 év szolgálat után távozott a Milantól. Az olasz kapus 3 Scudettót, 1 Olasz kupát, 2 Olasz szuperkupát, 1 Bajnokok Ligáját és 1 Európai szuperkupát nyert a piros-feketékkel. „Nem lepődtem meg Donnarumma teljesítményén, láttam az edzéseken és tudom, hogy milyen adottságokkal rendelkezik. Kicsit magamat látom benne, hasonlóan temperamentumos, mint amilyen én voltam. Ő egy introvertált, befelé forduló…