Olasz lapértesülés szerint Leonardo számos tehetséges brazilt követ figyelemmel, így Lucas Paquetá után újabb játékosok érkezhetnek Dél-Amerikából.

Mint ismert, a Milan januárban 35 millió euróért szerződtette Paquetát, akit a posztján az egyik legnagyobb brazil tehetségnek tartanak. A 21 éves középpályás iránt a Paris-Saint Germain, a Liverpool és a Real Madrid is érdeklődött, azonban Leonardo már hónapokkal a januári átigazolási időszak kezdete előtt lezárta az üzletet a Flamengóval.
Paquetá ügynöke, Eduardo Uram az elmúlt napokban a Casa Milanban járt és találkozott a klub vezetőségével. A téma elsősorban Paquetá teljesítménye és fejlődése volt, azonban állítólag szóba kerültek más brazil játékosok is, akiket figyelemmel követ a Milan.
A La Gazzetta dello Sport szerint Leonardo nyolc játékost figyel. Az első számú kiszemelt Everton Soares, a Gremio bal oldali támadója. A 23 éves brazil játékos szerződésében egy 80 millió eurós kivásárlási záradék szerepel, posztját tekintve a támadó-szekció bal és jobb oldalán egyaránt bevethető. A Milan megfigyelői valószínűleg Portóban (Brazília-Panama) és Prágában (Csehország-Brazília) is ott lesznek, hogy Everton játékát figyeljék.
Teté egy másik név, aki a Milan kiszemeltjeinek listáján szerepel. A 19 éves jobb oldali támadót egy hónappal ezelőtt szerződtette a Shakhtar Donetsk a Gremio második csapatától. Az átigazolási ár sajtóhírek szerint 15 millió euró volt.
Továbbá a Gazzetta beszámolója szerint Leonardo figyeli Reiniert (17 éves, támadó-középpályás, Flamengo), Fabricio Oyát (19 éves, támadó-középpályás, Corinthians), Pedrinhót (20 éves, jobb oldali támadó, Corinthians), Eric Rodriguest (18 éves, középpályás, Bahia), Igor Lizierót (21 éves, középpályás, Sao Paulo) és Jean Lucast (20 éves, középpályás, Flamengo – kölcsönben a Santosnál) is.
4 hozzászólás
Ganso-t már nem figyeljük? Azt nézem, hogy ősszel már 30 éves lesz durván repül az idő, mintha most lett volna, hogy „gyakorlatilag hivatalosnak tekinthető az ideigazolása” 😀
Sebeket tépsz fel…. 😀
GANSO! GANSO!
Reinier azonnal jöhet, ő piszok tehetséges. Pár éven belül komoly játékerőt fog képviselni Európában, az ára pedig a csillagos égig fog menni.
Kár, hogy Leonardo nem pár évvel ezelőtt jött… Alex Sandro, Marquinhos, Casemiro, Arthur, Fabinho, Gabriel Jesus, Firmino, Richarlison… Csak pár név, akik rövid idő alatt barobbantak Európában. Ha jól emlékszem Casemiro komolyan felmerült nálunk, de Gallianiék elbaltázták és egy fiatal tehetséges brazil helyet hoztak olyan klasszisokat a középpályára mint Poli vagy Saponara, de említhetném a pár évvel később megszerzett Bertolaccit is.