A France Football hetilap összeállított egy 50 fős listát minden idők legjobb labdarúgóedzőiből. A rangsort Rinus Michels vezeti, de az élmezőnyben több korábbi Milan-edző is szerepel.

Nereo Rocco, a klub történetének legsikeresebb edzője.

A tekintélyes francia szaklap négy szempont alapján rangsorolta a futballtörténelem legkiválóbb trénereit: a megnyert trófeák száma, a játékra gyakorolt hatás, a személyiség és a pályafutás hossza alapján állt össze a lista. Az élen így Rinus Michels végzett, aki az Ajaxban és az FC Barcelonában is forradalmárnak számított, sőt 1988-ban Európa-bajnoki címet nyert hazája válogatottjával. Őt a Manchester United legendás skót menedzsere, Sir Alex Ferguson követi, aki 1986 és 2013 között irányította az angol együttest, s többek között tizenhárom bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert a vörös ördögökkel.

A képzeletbeli dobogó harmadik fokán az olasz Arrigo Sacchi áll, aki az 1980-as, 1990-es években taktikai újításaival – no meg a Milannal aratott két BEK-győzelmével és vb-ezüstérmével – lett világhírű.

Carlo Ancelotti – aki 2001 és 2009 között volt a Milan trénere – a nyolcadik a listán. Az olasz szakember 1 Scudettót, 1 Olasz kupát, 1 Olasz szuperkupát, 2 Bajnokok Ligáját, 2 Európai szuperkupát és 1 Klubvilágbajnokságot nyert a csapattal és az elmúlt egy évtizedben a Real Madrid, a Chelsea, a Paris Saint-Germain és a Bayern München kispadján is megfordult. Ancelotti 420 tétmeccsen irányította a Milant és a mérleg 239 győzelem, 98 döntetlen és 83 vereség volt.

Nereo Rocco, a Milan történetének legsikeresebb edzője a 17. helyen szerepel. Rocco összesen 10 trófeát nyert a piros-feketékkel. Fabio Capello a 21. a listán, míg Guttmann Béla – aki 1953 és 1955 között a Milan trénere volt – a huszadik.

A France Football listája minden idők legjobb edzőiről:

1. Rinus Michels
2. Sir Alex Ferguson
3. Arrigo Sacchi
4. Johan Cruyff
5. Pep Guardiola
6. Valeriy Lobanovski
7. Helenio Herrera
8. Carlo Ancelotti
9. Ernst Happel
10. Bill Shankly
11. Matt Busby
12. Giovanni Trapattoni
13. Jose Mourinho
14. Miguel Munoz
15. Brian Clough
16. Marcello Lippi
17. Nereo Rocco
18. Louis van Gaal
19. Ottmar Hitzfeld
20. Béla Guttmann
21. Fabio Capello
22. Zinedine Zidane
23. Viktor Maslov
24. Herbert Chapman
25. Jupp Heynckes
26. Bob Paisley
27. Jürgen Klopp
28. Albert Batteux
29. Guus Hiddink
30. Udo Lattek
31. Diego Simeone
32. Arsene Wenger
33. Vicente del Bosque
34. Jock Stein
35. Tele Santana
36. Vic Buckingham
37. Rafa Benitez
38. Hennes Weisweiler
39. Sir Bobby Robson
40. Dettmar Cramer
41. Mircea Lucescu
42. Tomislav Ivic
43. Stefan Kovacs
44. Luis Aragones
45. Frank Rijkaard
46. Otto Rehhagel
47. Raymond Goethals
48. Marcelo Bielsa
49. Antonio Conte
50. Jean-Claude Suaudeau

8 hozzászólás a bejegyzéshez

  1. Nagyon sokféle elemzést lehet végezni a nevekkel, a helyezésekkel. Bár igyekeztek bizonyos kritériumok alapján “mérni” a lehetetlent, igen sok a következetlenség, de ez nem lehet meglepő. Néhány megjegyzés.

    1. Michels első helye kevésbé megkérdőjelezhető. Amit ő kitalált, arra épített Cruyff, illetve fejlesztette tovább Sacchi. Michels első helyét “magyarázhatja” Sacchi 3. és Cruyff 4. helye, elvégre a totális futball eszmerendszere alapján építették fel ők is legendás csapataikat. De ez “visszafelé” már problémás. Sacchi ugyan egy félelmetes Milant rakott össze, amit én a futballtörténelem második legjobb csapatának tartok – éppen a Michels-féle Ajax után -, de hiába tekinthető összetettebbnek és szervezettebbnek Sacchi Milanja, mint a ’70-es évek elejének Ajax, az újszerűséget, stílusjegyeket tekintve a hollandok érdemlik meg az “aranyat”. A Michels-féle Ajax egyedi volt, Sacchi Milanja pedig egy tökéletessé (tovább)fejlesztett gépezet. Talán ezért én nem biztos, hogy olyan előkelő helyre tettem volna Sacchit. Számíthatott a vb-ezüst az ő értékelésekor, de számítania kellett volna annak is, hogy a Milanon (és a válogatotton) kívül máshol nem sikerült jó eredményeket elérnie és nem csak egészsége megromlása miatt.

    2. Furcsa is meg nem is Guardiola helyezése. Úgy gondolom, sokan a mai napig nem tudnak napirendre térni az ő – főleg barcelonai – munkássága fölött, amit persze árnyal a későbbi ténykedése. Ha Guardiola csak egyszerűen “másolta” volna azt a szisztémát, amit évtizedekkel korábban Cruyff kidolgozott, akkor nem lenne logikus, hogy miként kerülhet ilyen előkelő helyre… Bár ő maga is elmondta, hogy Cruyffot tekinti tanítómesterének, érdemes megnézni az akkori Barcelona és a Guardiola-féle Barca játékát. Vannak ugyan hasonlóságok a két csapat között, de azt gondolom, amit Pep kitalált, az teljes mértékben egyedi. Ez alapján van – jogosan – az 5. helyen Guardiola. Ami miatt mégis furcsa ez az 5. hely, vagyis a “probléma”, hogy mióta távozott a Barcelonától, azóta csak a bajnoki címeket gyűjti, úgy, hogy rendre a bajnokság legerősebb keretét állíthatta össze. A ragaszkodása az általa istenített stílushoz egyszerre erény és gyengeség. Ha szemét akarnék lenni, azt mondanám, Guardiola olyan, mint Wenger, csak trófeákkal… A “Barca utáni Guardiola” nálam nem kerülne be a legjobb 25-be sem, mert az a teljesítmény futballtörténetileg egyáltalán nem értékes.

    3. Úgy gondolom, az alapján is mérni lehetett volna a trénereket, hogy milyen csapatokkal értek el és milyen eredményeket. Csak klubcsapatokkal, csak válogatottakkal vagy mindkettővel? Milyen trófeákat nyertek, milyen időszakokban? És már itt is gondok vannak, mert egy BEK- vagy BL-trófea esetében sem egyszerű a rangsorolás, hiszen volt, hogy 17 meccset kellett játszania a győztesnek két csoportkörrel, majd negyed- és elődöntővel, és volt, hogy csak 7-et… Én ez alapján például Lippit (aki elsőként tudott BL-t és vb-t nyerni) lehet, hogy előkelőbb helyre tettem volna (bár akkor meg meg kellene említeni a 2010-es vb-t, ahol meg leszerepelt a válogatottal). Ha ez alapján értékelnénk, szükségképpen előjön egy dilemma Vicente del Bosquéval kapcsolatban. Ugyan ő az első és egyetlen, aki vb-t, Eb-t és BL-t is nyert, DE! Egyrészt annak a spanyol válogatottnak az alapjait Luis Aragones rakta le, ráadásul del Bosque a válogatott messze legerősebb csapatrészét, a középpályát úgy “állította össze”, hogy azt gyakorlatilag egy az egyben a Barcelonából vette át, amely így “Barca-stílusú” is lett… Ha az akkori spanyol csapat játékát nézte az ember, ugyanazt látta, mint egy Barca-meccsen, csak Messi nélkül. És érdekes módon a spanyol csapat lejtmenete nagyjából akkor kezdődött, amikor a Barcelona túljutott a Gauardiola-féle “űrfocin”. Ettől függetlenül erősnek érzem a 33. helyet. Del Bosquénak legalább még így is a 20-ban illene lennie.

    4. Zidane egy győztes típusú edző, de kevesebb mint 3 évnyi trénerkedés után valakit ilyen relatíve magasra tenni az edzői rangsorban nagyon furcsa. Bár remek eredményeket ért el, ezt a Real Madriddal, egy nagyon jó kerettel tette. Egyszerűen ez a három év egy nevetségesen kicsi minta. Nem feltétlenül azt kellene nézni, hogy kik vannak előtte, hanem azt, hogy kiket előz meg. Csak az őt követő 4 tréner jóval jelentősebb volt a focitörténetet tekintve, persze sokan nem tudják, ki volt Maszlov vagy Chapman.

    5. Számításba kellett volna venni, hogy a trénerek hány csapatnál, hány futballkultúrában értek el sikereket, volt-e törés a pályafutásukban, ha volt, vissza tudtak-e térni, az esetleges új trendekhez mennyire tudtak alkalmazkodni stb. Ez nyilván a mai edzőkre lehet inkább érvényes. Mert ez alapján még akár az egyébként legendás Sir Alex Ferguson is némileg más megítélés alá eshet. Bár az Aberdeennél is bizonyított, nyilván a MU-nál lett legendás. De egész életében a taktikailag kevésbé kifinomult brit futballban ténykedett, és ez a probléma a BL-ben, amikor a MU erőből nem tudott felülkerekedni az ellenfeleken, sokszor eléggé durván jelentkezett (sokan nem is értették, hogy Ferguson hogyhogy csak 2 BL-t tudott nyerni)… A Bayern elleni BL-döntőn a meccs 80%-ában lefocizták az angolokat a németek (“akik már fogták a kupa fülét”), a második BL-siker pedig ugye a Chelsea ellen született. Az Ancelotti-féle Milan elleni BL-meccseken erővel bírták az angolok, de taktikailag igencsak tisztán látható volt a különbség a Milan javára. A Barca elleni két döntőn pedig ugye esélye sem volt a MU-nak. Ferguson ettől még persze bőven legenda, hiszen a MU-ból szinte folyamatosan élcsapatot tudott összerakni úgy is, hogy nem mindig voltak világsztárjai, de az ő példája is inkább arra mutat rá, hogy nincs tökéletes tréner.

    6. Van néhány teljesen érthetetlen név a listán. Ami nekem a leginkább szemet szúr, az Jürgen Klopp. Hogy karizmatikus edzőről van szó, az egyértelmű, de hogy 2 bajnoki címre meg egy BL-döntő hogy érhetett ilyen jó helyet, érthetetlen (ha már németet akartak, ott lett volna Beckenbauer a vb-címével). Simeone esetében is ez érvényes egyelőre, mert egy spanyol bajnoki címmel meg 2 elbukott BL-döntő nem érhetne ennyit. Wenger jóval többet letett az asztalra, mint ők, csak éppen az utolsó időszaka eléggé gyengére sikerült. Rijkaard esetében túlságosan nagy a kontraszt a Barcelonával elért sikerei és a többi ténykedése között. Nem gondolnám, hogy helye lenne egy ilyen listán. Conte helye is egy kissé erős, a FF meg addig kotorászott, míg talált egy francia edzőt a végére. De akkor már Suaudeau helyett be lehetett volna rakni valamelyik vb-győztes trénerüket.

    Sven-Göran Eriksson kihagyása szerintem egyenesen botrány, de nálam felfért volna a listára Nevio Scala és a talán Unai Emery is.

  2. Szerintem is elég érdekes ez a lista. Amin személy szerint leginkább meglepődtem, az a Helenio Herrera és Nereo Rocco közötti differencia. Olvastam a két ember munkásságáról, kettejüknek tulajdonítják a catenaccio elhíresülését, nagy rivalizálás volt köztük a ’60-as években (Rocco a Milan és Herrera az Inter oldalán), zsenik voltak mindketten, de egyikőjüket sem tartották különösen jobbnak a másiknál. Nem hogy 10 hellyel, és ráadásul Herrerát előrébb sorolva, aki kevesebb kupát is nyert a kuzinokkal. Plusz adalék, hogy Rocco kezei közül került ki az első olasz aranylabdás (Rivera), és az ő tanítványa volt Trapattoni is, aki egyébként mindkettőjüknél több trófeát zsebelt be később. Szóval tök jó ez a lista, de tényleg adhatnának hozzá egy használati utasítást, hogy milyen szempontok alapján alakult ki ez a sorrend. Szimpátia alapján én is szívesen megírok egy hasonlót… 😀