Több Milan kötődésű edző minden idők legjobbjai között

Nagyon sokféle elemzést lehet végezni a nevekkel, a helyezésekkel. Bár igyekeztek bizonyos kritériumok alapján „mérni” a lehetetlent, igen sok a következetlenség, de ez nem lehet meglepő. Néhány megjegyzés.

1. Michels első helye kevésbé megkérdőjelezhető. Amit ő kitalált, arra épített Cruyff, illetve fejlesztette tovább Sacchi. Michels első helyét „magyarázhatja” Sacchi 3. és Cruyff 4. helye, elvégre a totális futball eszmerendszere alapján építették fel ők is legendás csapataikat. De ez „visszafelé” már problémás. Sacchi ugyan egy félelmetes Milant rakott össze, amit én a futballtörténelem második legjobb csapatának tartok – éppen a Michels-féle Ajax után -, de hiába tekinthető összetettebbnek és szervezettebbnek Sacchi Milanja, mint a ’70-es évek elejének Ajax, az újszerűséget, stílusjegyeket tekintve a hollandok érdemlik meg az „aranyat”. A Michels-féle Ajax egyedi volt, Sacchi Milanja pedig egy tökéletessé (tovább)fejlesztett gépezet. Talán ezért én nem biztos, hogy olyan előkelő helyre tettem volna Sacchit. Számíthatott a vb-ezüst az ő értékelésekor, de számítania kellett volna annak is, hogy a Milanon (és a válogatotton) kívül máshol nem sikerült jó eredményeket elérnie és nem csak egészsége megromlása miatt.

2. Furcsa is meg nem is Guardiola helyezése. Úgy gondolom, sokan a mai napig nem tudnak napirendre térni az ő – főleg barcelonai – munkássága fölött, amit persze árnyal a későbbi ténykedése. Ha Guardiola csak egyszerűen „másolta” volna azt a szisztémát, amit évtizedekkel korábban Cruyff kidolgozott, akkor nem lenne logikus, hogy miként kerülhet ilyen előkelő helyre… Bár ő maga is elmondta, hogy Cruyffot tekinti tanítómesterének, érdemes megnézni az akkori Barcelona és a Guardiola-féle Barca játékát. Vannak ugyan hasonlóságok a két csapat között, de azt gondolom, amit Pep kitalált, az teljes mértékben egyedi. Ez alapján van – jogosan – az 5. helyen Guardiola. Ami miatt mégis furcsa ez az 5. hely, vagyis a „probléma”, hogy mióta távozott a Barcelonától, azóta csak a bajnoki címeket gyűjti, úgy, hogy rendre a bajnokság legerősebb keretét állíthatta össze. A ragaszkodása az általa istenített stílushoz egyszerre erény és gyengeség. Ha szemét akarnék lenni, azt mondanám, Guardiola olyan, mint Wenger, csak trófeákkal… A „Barca utáni Guardiola” nálam nem kerülne be a legjobb 25-be sem, mert az a teljesítmény futballtörténetileg egyáltalán nem értékes.

3. Úgy gondolom, az alapján is mérni lehetett volna a trénereket, hogy milyen csapatokkal értek el és milyen eredményeket. Csak klubcsapatokkal, csak válogatottakkal vagy mindkettővel? Milyen trófeákat nyertek, milyen időszakokban? És már itt is gondok vannak, mert egy BEK- vagy BL-trófea esetében sem egyszerű a rangsorolás, hiszen volt, hogy 17 meccset kellett játszania a győztesnek két csoportkörrel, majd negyed- és elődöntővel, és volt, hogy csak 7-et… Én ez alapján például Lippit (aki elsőként tudott BL-t és vb-t nyerni) lehet, hogy előkelőbb helyre tettem volna (bár akkor meg meg kellene említeni a 2010-es vb-t, ahol meg leszerepelt a válogatottal). Ha ez alapján értékelnénk, szükségképpen előjön egy dilemma Vicente del Bosquéval kapcsolatban. Ugyan ő az első és egyetlen, aki vb-t, Eb-t és BL-t is nyert, DE! Egyrészt annak a spanyol válogatottnak az alapjait Luis Aragones rakta le, ráadásul del Bosque a válogatott messze legerősebb csapatrészét, a középpályát úgy „állította össze”, hogy azt gyakorlatilag egy az egyben a Barcelonából vette át, amely így „Barca-stílusú” is lett… Ha az akkori spanyol csapat játékát nézte az ember, ugyanazt látta, mint egy Barca-meccsen, csak Messi nélkül. És érdekes módon a spanyol csapat lejtmenete nagyjából akkor kezdődött, amikor a Barcelona túljutott a Gauardiola-féle „űrfocin”. Ettől függetlenül erősnek érzem a 33. helyet. Del Bosquénak legalább még így is a 20-ban illene lennie.

4. Zidane egy győztes típusú edző, de kevesebb mint 3 évnyi trénerkedés után valakit ilyen relatíve magasra tenni az edzői rangsorban nagyon furcsa. Bár remek eredményeket ért el, ezt a Real Madriddal, egy nagyon jó kerettel tette. Egyszerűen ez a három év egy nevetségesen kicsi minta. Nem feltétlenül azt kellene nézni, hogy kik vannak előtte, hanem azt, hogy kiket előz meg. Csak az őt követő 4 tréner jóval jelentősebb volt a focitörténetet tekintve, persze sokan nem tudják, ki volt Maszlov vagy Chapman.

5. Számításba kellett volna venni, hogy a trénerek hány csapatnál, hány futballkultúrában értek el sikereket, volt-e törés a pályafutásukban, ha volt, vissza tudtak-e térni, az esetleges új trendekhez mennyire tudtak alkalmazkodni stb. Ez nyilván a mai edzőkre lehet inkább érvényes. Mert ez alapján még akár az egyébként legendás Sir Alex Ferguson is némileg más megítélés alá eshet. Bár az Aberdeennél is bizonyított, nyilván a MU-nál lett legendás. De egész életében a taktikailag kevésbé kifinomult brit futballban ténykedett, és ez a probléma a BL-ben, amikor a MU erőből nem tudott felülkerekedni az ellenfeleken, sokszor eléggé durván jelentkezett (sokan nem is értették, hogy Ferguson hogyhogy csak 2 BL-t tudott nyerni)… A Bayern elleni BL-döntőn a meccs 80%-ában lefocizták az angolokat a németek („akik már fogták a kupa fülét”), a második BL-siker pedig ugye a Chelsea ellen született. Az Ancelotti-féle Milan elleni BL-meccseken erővel bírták az angolok, de taktikailag igencsak tisztán látható volt a különbség a Milan javára. A Barca elleni két döntőn pedig ugye esélye sem volt a MU-nak. Ferguson ettől még persze bőven legenda, hiszen a MU-ból szinte folyamatosan élcsapatot tudott összerakni úgy is, hogy nem mindig voltak világsztárjai, de az ő példája is inkább arra mutat rá, hogy nincs tökéletes tréner.

6. Van néhány teljesen érthetetlen név a listán. Ami nekem a leginkább szemet szúr, az Jürgen Klopp. Hogy karizmatikus edzőről van szó, az egyértelmű, de hogy 2 bajnoki címre meg egy BL-döntő hogy érhetett ilyen jó helyet, érthetetlen (ha már németet akartak, ott lett volna Beckenbauer a vb-címével). Simeone esetében is ez érvényes egyelőre, mert egy spanyol bajnoki címmel meg 2 elbukott BL-döntő nem érhetne ennyit. Wenger jóval többet letett az asztalra, mint ők, csak éppen az utolsó időszaka eléggé gyengére sikerült. Rijkaard esetében túlságosan nagy a kontraszt a Barcelonával elért sikerei és a többi ténykedése között. Nem gondolnám, hogy helye lenne egy ilyen listán. Conte helye is egy kissé erős, a FF meg addig kotorászott, míg talált egy francia edzőt a végére. De akkor már Suaudeau helyett be lehetett volna rakni valamelyik vb-győztes trénerüket.

Sven-Göran Eriksson kihagyása szerintem egyenesen botrány, de nálam felfért volna a listára Nevio Scala és a talán Unai Emery is.