Vasárnap délután a Pescara ellen csereként beállva debütált tétmeccsen a Milanban a 21 éves Mario Pasalic, aki boldogan nyilatkozott a Milan TV-nek. Továbbá a győztes gólt szerző Giacomo Bonaventura is megszólalt. BONAVENTURA: „Az olaszországi földrengés károsultjainak szeretném ajánlani a gólomat. Meccs? Boldog vagyok. Jó teljesítményt nyújtottunk és egységesek voltunk. Szenvedtünk, de fontos volt a győzelem. Elengedhetetlen, hogy védekezésben stabilak legyünk. A Pescara jól játszott és a második félidőben visszaesett a játékunk, csökkent az intenzitásunk. Egy héten belül harmadik mérkőzésünket játszottuk és fontos volt, hogy megszerezzük a három pontot. A gólom? Közelről sokkal könnyebb a sorfal alatt ellőni a labdát, mint…
Szerző: norberto012
Adriano Galliani, a Milan vezérigazgatója szerint a Pescara alaposan megnehezítette a csapat dolgát. „A harmadik helyen állunk, csak egy ponttal lemaradva a második Romától. 11 meccsen 22 szerzett pont nagyszerű eredmény. Nehéz volt, de két alkalommal is kapufát lőttünk. A Pescara jó focit játszott és nyomás alá helyeztek bennünket. Pasalic? Igazán jól játszott. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Horvátországban nagy tehetségnek tartják. A Chelsea szinte az összes remek fiatal tehetséget megvásárolja Európában, Pasalic egyike volt ezeknek a játékosoknak. Volt egy kisebb sérülése, de abszolút tehetséges. Sosa jó technikai adottságokkal rendelkezik. Sérültek? Mati Fernandez, Montolivo és Bertolacci nem bevethető a középpályáról, akik…
Milan-Pescara 1-0.
Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma délutáni Pescara elleni bajnoki mérkőzésre. Az eltiltott Gabriel Palettát a csapat paraguayi védője, Gustavo Gomez fogja pótolni a védelem tengelyében. M’Baye Niang jobban van, így a várakozásokkal ellenben mégis kezdőként lép pályára. Ezúttal Juraj Kucka maradt ki a középpályáról, a helyén José Sosát láthatjuk az első perctől kezdve. AC Milan (4-3-3) – Vincenzo Montella Gianluigi Donnarumma Ignazio Abate, Gustavo Gomez, Alessio Romagnoli, Mattia De Sciglio José Sosa, Manuel Locatelli, Giacomo Bonaventura Suso, Carlos Bacca, M’Baye Niang. Cserék: Gabriel, Plizarri, Zapata, Rodrigo Ely, Poli, Kucka, Pasalic, Honda, Cutrone, Luiz Adriano, Lapadula. Pescara (4-3-2-1) – Massimo…
A várakozások szerint Vincenzo Montella változtatni kényszerül a kezdőcsapaton a ma délutáni meccs előtt, ugyanis M’Baye Niang belázasodott és kevés az esély a játékára. Mint ismert, a piros-feketék ma délután 15:00-kor Massimo Oddo csapatát, az újonc Pescarát fogadják a San Siróban a Serie A 11. fordulójában. A meccsen Montella nem számíthat Luca Antonelli, Davide Calabria, Leonel Vangioni, Andrea Bertolacci, Riccardo Montolivo és Matias Fernandez játékára sérülés miatt, de nem ez az egyetlen, ami fejtörést okoz az olasz szakember számára. Szombat este a Sky arról számolt be, miszerint Niang belázasodott és az állapotát folyamatosan figyelemmel követik a csapat orvosai. A La…
Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője kijelölte 22 fős keretét a vasárnap délutáni Pescara elleni bajnoki mérkőzésre, amelyet a San Siróban rendeznek. Sérülés miatt nem bevethető Luca Antonelli, Davide Calabria, Leonel Vangioni, Andrea Bertolacci és Riccardo Montolivo, míg Matias Fernandez felépült ugyan, de még nincs megfelelő erőnléti állapotban. Gabriel Paletta egy mérkőzéses eltiltását tölti, így ő biztosan nem lehet ott a Pescara ellen. Egyébként ott van a keretben a Primavera csapat 18 éves támadója, Patrick Cutrone is. KAPUSOK VÉDŐK KÖZÉPPÁLYÁSOK TÁMADÓK Gianluigi Donnarumma Ignazio Abate Giacomo Bonaventura Carlos Bacca Gabriel Mattia De Sciglio Juraj Kucka Patrick Cutrone Alessandro Plizzari Rodrigo Ely…
Tíz fordulót követően a Milanból Gianluigi Donnarumma, Giacomo Bonaventura és Alessio Romagnoli játszotta a legtöbbet a bajnokságban és hét játékos nem kapott egyetlen egy perc játéklehetőséget sem. Montella 28 fős kerettel vágott neki a 2016/2017-es szezonnak és eddig 10 fordulót rendeztek az olasz bajnokságban. A La Gazzetta dello Sport összesítéséből kiderül, hogy Donnarumma töltötte a legtöbb játékpercet a pályán, majd Bonaventura és Romagnoli következik. A 17 éves kapus eddig az összes meccset végigjátszotta, így 900 játékperc fűződik a nevéhez. Egy meglehetősen érdekes statisztika is megjelent Baccával kapcsolatban: őt cserélte le legtöbbször Montella, pontosan 10-ből 7 alkalommal, míg 2-szer a cserepadon…
A Corriere dello Sport mai száma szerint a Milan szándékában áll, hogy januárban megpróbálja szerződtetni a Leverkusen német szélsőjét, Karim Bellarabit. A 26 éves jobb oldali támadó az előző szezonban kulcsembere volt a Leverkusennek, ugyanis minden sorozatot tekintve 49 tétmeccsen 12 gólt szerzett és 14 gólpasszt osztott ki. Állítólag a meggyőző teljesítményével felkeltette a Milan figyelmét olyannyira, hogy a piros-feketék vezetősége a januári átigazolási időszakban ajánlatot készül tenni a játékjogáért – közölte az olasz Corriere dello Sport napilap. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor november 5. és december 5. között véglegesen lezárul a kínai hatalomátvétel és az új tulajdonosoknak…
Leonel Vangioni a nyári átigazolási időszakban csatlakozott a Milanhoz, azonban eddig egyetlen tétmérkőzésen sem kapott lehetőséget a bajnokságban. A 29 éves balhátvéd édesapja beszélt a kialakult helyzetről és a távozással kapcsolatban felmerült pletykákról, valamint hozzátette, hogy Sinisa Mihajlovic volt az, aki igazán meg akarta szerezni. „Leonel szereti Milánót és a családjával jól érzi magát ebben a városban, de egyértelmű, hogy nem boldog. Most kisebb sérülés miatt néhány napig harcképtelen, de a felépülése jó ütemben halad és azt hiszem, hogy egy héten belül visszatérhet. Ő nem azért szerződött a Milanhoz, hogy háttérben legyen. Sok nagyszerű játékos van a csapatban és nagyon…
Állítólag Adriano Gallani közölte a Fininvesttel, hogy a tulajdonosváltás lezárását követően – 30 év szolgálat után – elhagyja a Milant. Az új tulajdonosok érkezésével a vezetőség is kicserélődik, így Barbara Berlusconi mellett Galliani is távozik a vezérigazgatói pozícióból, míg Silvio Berlusconi tiszteletbeli elnök marad. A leendő igazgató Marco Fassone lesz, míg a sportigazgatói szerepkört Massimiliano Mirabelli fogja betölteni. Galliani 1986 óta dolgozik a Milan alkalmazásában és a La Gazzetta dello Sport mai száma szerint jelezte Silvio Berlusconinak, hogy a kínai hatalomátvételt követően nem marad a klubnál. A 72 éves szakember várhatóan nem fog más olasz klubnál dolgozni, hanem az Olasz…