Massimiliano Mirabelli, a Milan korábbi sportigazgatója elmondta, hogy 2017 nyarán Gianluigi Donnarumma az ügynöke akarata ellenére írta alá a szerződéshosszabbítást.
Két évvel ezelőtt nagy port kavart Donnarumma szerződéshosszabbítási ügye a klub háza táján. A Milan szerette volna hosszú évekre magához láncolni a saját nevelésű kapust, akinek egy év volt hátra a szerződéséből, azonban Mino Raiolának más elképzelései voltak.
Június elején a klub vezetősége a Casa Milanban találkozott Raiolával, aki az ügyfele jelenléte nélkül közölte, hogy Donnarumma nem hosszabbít szerződést. Ezt hatalmas felháborodás követte a Milan szurkolóinak részéről, akik az U21-es Európa-bajnokság csoportkörének egyik mérkőzésén játékpénzzel dobálták meg Donnarummát.
A torna befejeztével újabb fejleményként a kapus és ügynöke ismét tárgyalóasztalhoz ült a milánói klub vezetőivel, ami már eredményre vezetett: a Milan 2021 nyaráig meghosszabbította Donnarumma szerződését.
A klub akkori sportigazgatója, Mirabelli a Liberónak adott interjújában beszélt az ügyről.
„Donnarumma szerződésének meghosszabbítása egy mestermunka volt. Nem fizettünk semmiféle jutalékot az ügynökének. Mino a következőket mondta nekem: ‘Ha nem hosszabbítottam meg a szerződését a barátommal Gallianival, akkor miért gondolod, hogy megtenném veled és a kínaiakkal, akiket nem is ismerek?’ Raiola elvitte Donnarummát Ibizára és az volt a terve, hogy távol tartsa tőlünk.” – mondta Mirabelli.
„A tárgyalások utolsó napján leültünk Gigióval, a családjával és az ügynökével. Egyszer csak Raiola felállt és azt mondta: ‘Nem írjuk alá a szerződést! Menjünk, kövessetek!’ Amint Raiola elhagyta az irodát, Gigio elvette a tollat és aláírta a szerződést. Legyőztem Raiolát és úgy gondolom, hogy így még egyszer senki nem fog nyerni ellene.”
„Vajon akkoriban Donnarumma miért tett közzé minden nap bejegyzéseket a közösségi oldalán? Egyszerűen Raiola írta azokat és nekem kellett törölni.” – tette hozzá Mirabelli.
Donnarumma iránt azon a nyáron a Paris Saint-Germain is érdeklődött. Az olasz kapus állítólag visszautasította a francia együttes évi 13 millió eurós fizetést garantáló ajánlatát.
2 hozzászólás
Meleg pillanatok voltak. Ha másért nem ezért hálásak lehetünk Mirabellinek.
Mirabelli gyakran tömjénezi magát, néha okkal, néha ok nélkül. Hogy akkor és ott mi történt, arra lehet, hogy sosem derül fény, mert szinte biztos, hogy Raiola mást mondana, de lehet, hogy Donnarumma is.
Újra és újra végiggondolva ezt a történetet, van (illetve lehet) egy egyszerűbb meg egy bonyolultabb verziója.
I. Amennyiben tényleg úgy történt minden, ahogyan Mirabelli elmondta, és Donnarumma Raiola tanácsa (akarata?) ellenére írta alá a hosszabbítást, akkor akár érthető lenne az is, hogy az ügynök a továbbiakban ne vállalja Donnarumma ügyei intézését. Persze Raiola nem hülye, hanem egy remek üzletember, és nem erkölcsi kérdésként tekint erre az egészre, hanem úgy, hogy később – akár 3-4 év múlva – hogyan kereshet majd tízmilliókat úgy, hogy elpasszolja ügyfelét valamelyik másik klubnak.
Az is érthető lenne, hogy Donnarumma kivágja Raiolát, ugyanis az, amit ő csinál – és ha Mirabelli igazat mondott, ez ezen a tárgyaláson egyértelművé válhatott -, nem „normális” képviselet. Elvileg volt két akarat, és az ügynök szembement az ügyféli akarattal, lényegében ellene dolgozott (még akkor is, ha valószínű, hogy előnyösebb lett volna számára a másik szerződés). Igencsak érdekes az az ügyfél-ügynök viszony, amiben az ügynök az ügyfél akarata ellenére cselekszik vagy próbál cselekedni. Márpedig itt ez történt – ha hihetünk Mirabellinek…
Ebben a történetben Raiolát valóságos Antikrisztusként próbálja szinte mindenki beállítani. Donnarumma ügynökét mégis a mai napig Mino Raiolának hívják… Hogy az ügynök miért nem akar megválni Donnarummától, érthető. Hogy a kapus miért tart ki mellette, az viszont érthetetlen – KIVÉVE, HA MÁS VAN A HÁTTÉRBEN…
II. Én ugyanis még azt is kinézem Raiolából, hogy mivel idővel pontosan tudta, hogy nem fogja tudni elpasszolni Donnarummát (azaz blöffölt), úgy állította be a dolgot, hogy a Milan elhiggye, hogy amennyiben nem hosszabbít a kapussal, akkor ő (azaz Raiola) „elviszi” más klubhoz. Nem is biztos, hogy ebbe a színjátékba belevonta Donnarummát, simán elképzelhető, hogy úgy alakította a dolgokat, hogy Donnarumma írja csak alá a hosszabbítást, amivel Raiola időt nyert…
A vicc az egészben az, hogy a hosszabbítás gyakorlatilag mindegyik félnek jó üzlet volt.
– A Milannak azért, mert „megnyugtathatta” a szurkolóit (mármint azokat, akik nem emlékeztek a Thiago Silva esetére), hogy a kapus marad.
– Donnarummának azért, mert a korábbiakhoz képest lényegesen jobb kondíciókkal bíró szerződést írt alá.
– És elképzelhető, hogy Raiola nyert ezzel a legtöbbet. Ne feledjük, ez volt az az időszak, amikor a Milan már 2017 júniusában, illetve a Donnarummával való hosszabbításig (július eleje) nagyjából 150 millió euróért igazolt játékosokat. Számítani lehetett tehát arra, hogy a Milan jobb, erősebb csapat lesz (de legalábbis eladhatóbb). (Persze végül Montella tett róla, hogy ne így legyen…) A lényeg, hogy Raiola számára az is tökéletesen megfelelhetett, hogy – egyelőre – ne egy olyan Milanból adja el Donnarummát, amelyről még nem lehetett tudni, hogy mennyire lesz jó, hanem – figyelve az abnormális transzferösszegeket – egy olyanból, amely idővel valószínűsíthetően jobb lesz (ha nem is azonnal, de a 2021-es szerződési lejáratkor szinte biztosan). Egyelőre pedig úgy tűnik, hogy Raiolának lett igaza. 2017 nyarához képest Donnarumma értéke a duplájára emelkedett, nem kis részben annak köszönhetően, hogy a Milan is jobb csapat lett. A piac ráadásul „értékeli”, hogy az adott játékos olyan csapatban szerepel-e, amely a BL-ben van, vagy amely a BL-be juthat. Márpedig a Milan számára realitás a BL. Ez az egyik tényező. A másik, hogy – hasonlóan az NFL-ben kötött hosszabb távú megállapodásoknál – itt is mérvadó lehet egy későbbi szerződésnél, hogy az azonos poszton szereplő játékosok kontraktusai (illetve a transzferösszegek) hogyan alakultak. És akkor képbe kerül Alisson és Arrizabalaga vételára, ami ugyan egy évvel későbbi (2018-as) történet, amire meg Raiola jó érzékkel ráhibázott…
Raiola egyszerűen úgy „működik”, mint egy kaszinó vagy bank. Így vagy úgy, de mindig nyer. Hogy melyik verzió valósult meg, és hogy mi jár az ügynök agyában, nem tudni. De ez a mirabellis sztori kicsit hasonlít A Keresztapa III. részében arra a jelenetre, amikor Zassa és Altobello elhagyják a lakosztályt, amit később – az ott lévő „családtagokkal” együtt – egy helikopterről szitává lőnek. Kicsit színpadiasnak tűnik Raiola távozása, az meg egészen szürreális, hogy a maradó Donnarumma végül aláírta a szerződést…
A történetben Donnarumma szerepe a legellentmondásosabb. Bármelyik verzió is valósult meg, akár báb, akár tevékeny résztvevő volt az eseményekben, addig nem lehet „kívülállónak”, vagy a folyamatokat nem értő hiszékeny „gyereknek” tekinteni, amíg Raiola az ügynöke.
Abban az egyben vagyok biztos, hogy amit Mirabelli mond, az csak kincstári optimizmus. Raiolát nem győzte le, mert ez azt jelentette volna, hogy Raiola veszített. A fentiek alapján ezt valahogy nehéz elképzelni…