A Barca ugyanannyit kínál Kessiének, mint a Milan

10

Olasz sajtóinformációk szerint az FC Barcelona vezetősége új ajánlattal kereste meg a Milan lejáró szerződésű középpályását, Franck Kessiét.

Az elefántcsontparti középpályás szerződése körüli huzavona már több mint egy éve tart és a játékos a tavaly nyári ígéretével ellentétben visszautasította a Milan törekvéseit a hosszabbításra vonatkozóan. Kessié évi nettó 8-9 millió eurós fizetési igényt követel, ami 5 évre – az ügynöki jutalékkal együtt – körülbelül 90 millió euróval terhelné a Milan költségvetését.

Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia transzferguruja megerősítette, hogy a Barca új szerződési ajánlatot tett Kessiének. A katalánok szezononként nettó 6,5 millió eurót kínálnak, ami 4 millióval magasabb a jelenlegi fizetésénél.



A Milan vezetőségének utolsó ajánlata szintén 6,5 millió eurós bér volt, amit a játékos többször is visszautasított. Di Marzio szerint intenzívebbé vált a kapcsolat Kessié ügynöke és a Barcelona vezetősége között, amely a következő szezontól szeretné a soraiban tudni a középpályást. A Barca megtette ajánlatát, most Kessién a sor, hogy meghozza a döntést a jövőjét illetően. Az olasz újságíró azt is hozzátette, hogy jelen pillanatban a Barcelona áll a legközelebb a megszerzéséhez.

Stefano Piolit, a Milan vezetőedzőjét nemrég megkérdezték Kessié helyzetéről és meglehetősen diplomatikus választ adott, miszerint mindaddig játéklehetőséget fog adni neki, amíg megfelelő hozzáállást és mentalitást mutat az edzéseken és a mérkőzéseken.

10 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. A Xavi által egész jól összerakott Barcelona stílusában egyre inkább kezd hasonlítani a Guardiola-féle csapathoz. Amiben viszont Kessie-t igen nehéz elképzelni. Talán egy Casemiro-féle játékost látnak benne, viszont a brazil szintjét nem üti meg. Busquetsszel meg – technikai tudást és játékintelligenciát tekintve – pláne nem említhető egy napon.

    Örülnék egy olyan hírnek, hogy “a Milan megszakította a tárgyalásokat Kessie-vel”. Előbb vagy utóbb ő is és az idióta ügynöke is rájön arra, hogy az általa nyújtott teljesítmény nem ér annyit, amennyit gondolnak. Ha meg nem esik le nekik, akkor látni fogják az ajánlatokból, hogy senki sem lesz olyan hülye, hogy megadja, amit kérnek. Jó lenne, ha Kessie rábólintana a Barcelona ajánlatára, hogy lezárhassuk ezt az egész sztorit.

  2. Igen, a MILAN mondja ki az utolsó szót. Ez jó érzéssel töltené el a szurkolókat, és nem a játékos mondana nemet. Ami talán jelzés értékű lenne az ilyen típusú játékosoknak. A MILAN-nal nem lehet szórakozni. Pár hónap múlva meg nyafoghat mint a donna gyerek. FORZA MILAN!!!!

  3. Ha ugyanannyit ad a Barca is, akkor nem lőttek mellé Maldiniék az ajánlott bérrel. Bár most egyik csapat sem tündököl régi fényében, azért mégis nagy csapat mindkettő. Nevetnék, ha egy pl. Newcastle leigazolná ott most úgy is van pénz dögivel😁

    • Azért ez most nem igaz. Fél évig egy szintre kerültünk, sőt, a Milan volt a jobb a két csapat közül. De most hirtelen messze a La Liga legjobb csapata lett megint, és az elmúlt meccseket eredményben, de főleg játékban úgy hozták le komoly ellenfelek ellen, mint egy Atletico, Napoli, hogy szétomorzsolták őket, és mindkét csapat összetehette a kezét, hogy csak 4-et kapott.
      És minden meccsen egyre jobbak, Xavi eszméletlen, mit művel.
      Jövőre a Barca BL-aspiráns csapat lesz egyértelműen, még ha a City-Pool-BM-PSG fogat mögött is. A Milan meg azért elsődlegesen mondjuk azt tűzheti ki, hogy kijusson a csportból. Nem ugyanaz. Ha Kessié odamegy hasonló fizuért, akkor ki fog derülni, hogy kevéssé számított neki a pénz, inkább oda akar menni, ahol legalább esély van nagy dolgokra, itt max egy Scudetto jöhetne össze, de az is földöntűli csodával, és túlteljesítéssel.