Alessandro Costacurta, a csapat korábbi BL-győztes legendája szerint megdöbbentő volt a Milan-játékosok hozzáállása a Ferencváros elleni 2-0-ra elveszített Európa Liga-mérkőzésen és úgy véli, hogy az elszántság, a figyelem és a koncentráció is hiányzott a csapat játékából. Costacurta elmondta, hogy az elmúlt évek egyik leggyengébb első félidejét produkálta a csapat.
“Az ilyen típusú mérkőzéseken elszántságra, figyelemre és koncentrációra van szükség. Az első félidőben ezek közül egyik sem volt meg a Milanban. Nyilván viccelek, de a játékosok talán azt hiszik, hogy a Scalában vannak, nem pedig a futball Scalájában. Egészen megdöbbentő… Az elmúlt négy-öt év viszonylatában ez volt a Milan egyik legrosszabb első félideje. Ilyen arrogáns hozzáállást nem lehet tanúsítani. A szünetben lecserélt három játékos nem engedheti meg magának ezt a mentalitást. Lehet, hogy az edző nem jól olvasta a játékot, de felmerül bennem a kérdés, hogy hogyan engedhetik meg maguknak a játékosok, hogy ilyen hozzáállással lépjenek pályára…” – mondta Costacurta a Sky stúdiójában.
“Az elmúlt években többször is bebizonyosodott, hogy a Milan megnyerte a városi derbit Olaszország legerősebb csapata ellen, majd hullámzó teljesítményt nyújtott. A szombati derbit követően azt mondtam, hogy az igazi próbatétel csütörtökön következik az Európa Ligában. Egy derbire egyszerűen fel lehet készülni. Sajnos az Európa Ligában vannak olyan csapatok, amelyekre hajlamosak vagyunk kiscsapatként tekinteni, pedig nagyon jó futballt játszanak. Nem hiszem, hogy a Milan megfelelő koncentrációval lépne pályára az ilyen ellenfelekkel szemben. A hozzáállás valóban döbbenetes volt. Az egyik végletből a másikba jutottunk el.”
“A Milanban és a Juventusban is vannak nagy nevek, de csapatként korántsem annyira kiemelkedően erősek. Az Európa Ligában lévő többi csapatban talán kevesebb ismert nevet találunk, de ezek a csapatok jól szervezettek, nagy intenzitással futballoznak, technikailag képzettek és valószínűleg kisebb nyomás nehezedik rájuk még egyetlen mérkőzésen is, ami véleményem szerint nagy különbség.”
“Véleményem szerint Rabiot nyújtotta a legrosszabb teljesítményt a Ferencváros ellen. Összességében úgy tűnt, mintha a Milan játékosok nem érzékelték volna a veszélyt. Láthattuk, hogy a Juventus is azért kapott gólt, mert nem észlelték a veszélyt. Csalódást keltő számomra, hogy az általam cserejátékosnak tartott futballisták egy ilyen fontos mérkőzésen koncentráció, megfelelő hozzállás, fegyelem és elkötelezettség nélkül játszottak.”

