Mark Van Bommel, a belga válogatott szövetségi kapitánya nem vette jó néven, hogy Koni De Winter a kislánya születése után lemondta a szereplést a novemberi Nemzetek Ligája-meccsekre.
Van Bommel kihirdette a keretét a novemberi válogatott mérkőzésekre. A névsorban ott van a Milanban nagyszerű formában lévő Diego Moreira, azonban De Winter nem szerepel a keretben és kiderült, hogy mi áll ennek a hátterében.
A belga válogatott sajtótájékoztatóján Van Bommel elárulta, hogy ez De Winter saját döntése volt és ennek hosszú távon következményei lesznek. Mint ismert, a 24 esztendős középhátvéd pár nappal ezelőtt apa lett és megszületett a kislánya, így minden bizonnyal az áll a meghívó elutasításának hátterében, hogy a válogatott szünetben szeretne egy kis időt tölteni a családjával.
“Ő maga hozta meg ezt a döntést. Beszéltem vele és elmagyaráztam neki a helyzetet edzőként, korábbi játékosként és apaként is. Végül így döntött én pedig nem tehetek ez ellen semmit. Nem azért döntött így, mert legutóbb nem kapott játéklehetőséget. Ezt el kell fogadni, de hosszú távú következményei lesznek. Koni 24 éves, tehát nagyon korán hozta meg ezt a döntést.” – mondta Van Bommel.
De Winter kerettag volt a 2026-os világbajnokságon, azonban egyetlen perc játéklehetőséget sem kapott, valamint a szeptemberi és októberi összevont válogatott szünetben 4 meccsből 2 alkalommal a cserepadon, valamint 2 alkalommal a lelátón ült.

