Eldőlt, hogy szerdán megoperálják Mike Maignan kezét.
A 26 éves kapus a nyáron érkezett a francia élvonalbeli Lille együttesétől és az eddigi teljesítményével kulcsjátékossá vált a Milan kezdőcsapatában. Ugyanakkor a következő mérkőzéseken nem léphet pályára csuklósérülés miatt.
Maignan az utóbbi időben folyamatos fájdalmat érzett a bal csuklójában és egy specialistával folytatott konzultációt követően úgy döntöttek, hogy megoperálják a kezét – közölte a MilanNews.
A műtétet szerdán Loris Pegoli végzi artroszkópiás eljárással – erősítette meg a klub.
FRISSÍTVE: Maignan pontos felépülési idejét a műtét eredményétől függően lehet megállapítani. Olasz sajtóhírek szerint akár másfél-két hónapot is kihagyhat.
Maignan távollétében a második számú kapus, Ciprian Tatarusanu fogja védeni a Milan kapuját az elkövetkező mérkőzéseken. A 35 éves román kapus az előző idényben 5 tétmeccsen lépett pályára és ebből hármat kapott gól nélkül hozott le. Maignan mellett a harmadik számú kapus, Alessandro Plizzari sem bevethető térdsérülés miatt.
BREAKING: ANTONIO MIRANTE SZEMÉLYÉBEN KAPUST IGAZOL A MILAN
12 hozzászólás
Neeeeee
Én tényleg azt hittem, hogy ezt már nem lehet fokozni.
Van az a vicc, hogy bemegy a nő a rendőrségre, hogy bejelentse: eltűnt a férje. Mondja neki az illetékes, hogy esetleg egy személyleírást, ha adna… Mire a nő: 165 cm magas, 114 kg, haja ritka, az arca pattanásos, dioptriás szemüveget visel, a bal karja 6 cm-rel rövidebb, mint a jobb, a bal lábára sántít, dadog és… Tudják, mit? Ne is keressék…
Mielőbbi gyógyulást kívánok Maignanak.
Az jutott eszembe, hogy egy sérült játékos teljes felépülésének időtartama (becslése) általában úgy néz ki, hogy van a leoptimistább verzió, amire minimális az esély, de azért leírják. Van a legrosszabb eset, amivel megijesztik a szurkolókat, hogy végül örüljenek, ha pár nappal vagy akár héttel korábban visszatérhet az illető. A Milannál pedig van egy harmadik eshetőség is, mégpedig az, amikor a MilanLab színre lép.
Azt nem értem akkor miért ment el a francia válogatott kerethez az Atalanta meccs után ? Megoperálhatták volna a múlt hét elején is . Most lemarad pár fontos meccsről . Leginkább a Porto és a Roma ellen fog hiányozni, de még akár a városi derby is veszélybe van . Tatarosanuban én annyira nem bízom , arra meg gondolni sem merek , h esteleg ő is megsérül.
Mar csak az a kerdesem, hogy miert nem a valogatott szunetben lett ez megejtve? Minimalis kieses lett volna, ami a klubmeccseket illeti, a valogatottban meg amugy sem lepett palyara
Nekem is pont ez volt az első gondolatom
Hihetetlen . Itt a makk egészséges játékosok is megsérülnek valamilyen úton-módon. Döbbenet. Ezért vajon ki a felelős?… A kérdés költői…..
A világon nincs párja ennek, ami itt megy.
Azért ez így nem igaz. A Barcának szurkolok a Milanon kívül, ott összetennék a kezüket, ha csak annyi sérült lenne, mint itt… Mást nem követek, úgyhogy nem tudok nyilatkozni, de meglepő lenne, ha nem lenne még sok ilyen csapat.
A barcának hány játékosból áll a kerete? Nem tudom de mint szurkolójuk csak megtudod mondani, hogy mélyebb e a keretük.
Dehogy mélyebb a keretük. Az utónpótlásuk mondjuk jobb, onnan fel lehet hozni jobb játékosokat, mint itt, de a mi keretünk mélyebb.
Kicsit más gonsolat de hát ezért nagy kincs Kessie mert borzasztó ritkán sérül le.
Maignan-nak pedig jobbulást kívánok