Az októberi válogatott szünet előtti utolsó mérkőzés vár a Rossonerire. A csapat ma este az Atalanta otthonába látogat a bajnokság hetedik fordulójában. Stefano Pioli megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.
BERGAMÓRÓL
„2020 januárjában egy hírhedt Atalanta-Milan mérkőzést követően Ibra, Kjaer és Saelemaekers érkezésével kezdődött el az utazásunk. Ma egy nagyon fontos mérkőzésünk lesz az olasz bajnokság egyik legerősebb csapata ellen, amely az elmúlt években folyamatosan ott van a Bajnokok Ligájában. Óvatosan készülünk fel erre a mérkőzésre. Volt esélyünk arra, hogy egy kicsit regenerálódjunk, mind nekünk, mind az ellenfelünknek nagyon sok mérkőzése volt az utóbbi időszakban. Jobban tisztában vagyunk a képességeinkkel és azzal, hogyan kell pályára lépnünk.”
A CSAPAT FORMÁJÁRÓL
„Nagyon jól játszottunk az Atlético ellen és bebizonyítottuk, hogy a legmagasabb szinten is versenyképesek vagyunk. Majd történt néhány incidens, amelyek megakadályoztak bennünket abban, hogy elérjük a megérdemelt eredményt. Most csak az Atalanta elleni meccsre koncentrálunk, amely egy kisebb ciklust zár le a bajnokságban. Szeretnénk látványosan játszani és a saját játékunkat alkalmazni. Ez egy hat pontos mérkőzés lesz és bár nagyon tiszteljük az Atalantát, hiszünk a saját képességeinkben. Az elmúlt években mindig proaktív futballt játszott az Atalanta és a szezon során gyorsítottak a tempójukon. Látványos meccset játszottak az Interrel és nyertek a Bajnokok Ligájában. Minden szempontból erős csapatról van szó és minden bizonnyal nehézségeket fognak okozni. Arra számítok, hogy elszántak és koncentráltak lesznek. Egy Bajnokok Ligája-szintű meccs lesz.”
KESSIÉRŐL
„Francknek nagyon jó a hozzáállása. Figyelmes, profi és koncentrált, aki mindig 100 százalékot nyújt az edzéseken és a mérkőzéseken. Erőnlétileg még egy kicsit le van maradva a többiekhez képest, de ez normális egy ilyen nyár után. Úgy gondolom, hogy hiba lenne egy játékos teljesítményét a szerződésének helyzete alapján megítélni. Egy egész életre szóló szerződéssel rendelkező játékos ugyanúgy hibázhat, mint akinek lejáróban van a kontraktusa. Az alapján fogom megítélni, hogy hogyan teljesít a pályán. Eljön majd az idő a szerződéssel kapcsolatos döntések meghozatalára, de engem a játékos hozzáállása és vágya érdekel. Csak ez számít igazán és Francknek mindkettő jó. A többi nem foglalkoztat.”
IBRAHIMOVICRÓL
„Meddig folytatja a karrierjét? Nem tudom. A lelkesedése és az edzés iránti vágya alapján azt mondanám, hogy örökké játszhat, de a teste lesz az irányadó. Zlatan motivált, elszánt és hihetetlenül szenvedélyes a futball iránt. Ha megajándékozhatnám őt bármivel, akkor meghosszabbítanám a pályafutását addig, ameddig csak lehet.”
A JÁTÉKOSOK ÁLLAPOTÁRÓL
„Ibra nem lesz a keretben a mérkőzésen. Jobban van és kihasználja a válogatott szünetet arra, hogy felépüljön. Bízom benne, hogy ez minden olyan csapattársa esetében így lesz, akik jelenleg nem bevethetőek. Bennacernek szüksége van némi játékidőre, hogy a legjobb formába kerüljön. Giroud még mindig lábadozik, a hátproblémája nem jött rendbe teljesen. Remélem, hogy a válogatott szünet után teljesen egészséges lesz. Messas bevethető lesz az Atalanta ellen és azt gondolom, hogy nagy segítségünkre lesz a szezonban. Ő egy minőségi játékos, aki támadó-középpályásként és szélsőként is tud játszani.”
AZ ATLÉTICO ELLENI VERESÉGRŐL
„A vereségeknek pozitív energiát kell adniuk. Soha nem fordult elő olyan, hogy egy mérkőzést félretettünk és elfelejtettünk. Mindig alaposan kielemzünk mindent. Megmutattuk, hogy versenyképesek vagyunk a legmagasabb szinten, miközben egyénileg is fejlődtünk. Figyelmesebbnek és határozottabbnak kellett volna lennünk, hogy elkerüljük a kapott gólt az Atlético ellen. Megpróbáljuk a gyakorlatban megvalósítani a tapasztalatainkat. Ezt a vereséget pozitív energiává kell alakítanunk.”
A TAKTIKAI DÖNTÉSEKRŐL
„A támadó-szekció bal oldalán két kezdőjátékosom van, Leao és Rebic. Mindketten nagyszerű játékosok és nagyon elégedett vagyok az elmúlt időszakban nyújtott teljesítményükkel. A középpályán három kezdőjátékos áll rendelkezésemre, közülük ketten kezdeni fognak, míg a harmadik minden bizonnyal a második félidőben fog beállni. A szezon következő szakaszában hat mérkőzésünk lesz 21 nap alatt, köztük olyan ellenfelekkel, mint a Roma, a Porto és az Inter. Mindenki játéklehetőséget fog kapni. A legfontosabb, hogy a játékosok mindent beleadjanak a pályán.”
3 hozzászólás
Jól beszél a mester, remélem estére megtalája a nyerő taktikát!!!
A játékvezetők hozták a BL szintet ismét, de legalább most ez a csalás is kevés volt a Milan ellen.
Egyetértek . Senki nem reklamált a kezezés miatt de kiügyeskedte a var hogy valami legyen. Csúsznak másznak és akkor estében belelövik a labdát . Na bumm . Még szerencse hogy kaptak bőven így belefért .