Paolo Maldini, a Milan technikai igazgatója reagált a szombaton történtekre és kommentálta a Benevento elleni mérkőzést megelőző konfrontációt a szurkolók és Gianluigi Donnarumma között.
Maldini az ANSA hírügynökségnek nyilatkozott és bejelentette, hogy a szezon végéig befagyasztottak minden tárgyalást a szerződések meghosszabbításáról.
„Fontos határozottan leszögezni, hogy a Milanon kívül senki sem dönthet arról, hogy ki lép pályára és ki hosszabbít. Bizonyos döntések csak a klubra és az edzőre tartoznak a szerződéses ügyeket illetően.” – mondta Maldini.
„A szezon végéig minden egyes tárgyalást felfüggesztettünk a szerződések meghosszabbításáról. Azt szeretnénk, hogy a csapat kizárólag a bajnokságra koncentrálhasson. Továbbra is megvédjük a játékosainkat, ahogy eddig is.”
„Szurkolók? Ami szombaton délelőtt Donnarummával történt, az nem segít. A Milan szurkolóknak – akik példaértékűek a csapat támogatásában – meg kell érteniük, hogy ebben a pillanatban a játékosoknak nyugalomra és koncentrációra van szükségük a következő, sorsdöntő fontosságú mérkőzések előtt. Megismétlem, hogy a játékosaink nagy profizmussal rendelkeznek, még azok is, akiknek lejár a szerződésük. Soha nem hiányzott részükről az elkötelezettség.”
A klub vezetősége Zlatan Ibrahimovicon kívül az utóbbi időben három játékossal, Gianluigi Donnarummával, Hakan Calhanogluval és Franck Kessiével tárgyalt a hosszabbításról. Előbbi két játékosnak idén nyáron, míg utóbbinak jövőre jár le a szerződése.
9 hozzászólás
Maldini-nek ez is a szerepe, hogy diplomatikusan megvédje a játékosokat, de azért nem baj, ha van egy kis nyomás a szurkolók részéről, mert elvileg a foci a szurkolókról szól, legalábbis azt a látszatot akarják kelteni, ha meg nem akkor nincs miről beszélni és a nagyobb fizetést kell kergetni mindenkinek logikusan.
Ez nem tudom, hogy jó vagy rossz. Az egész egy veszett fejsze nyele.
„A szezon végéig minden egyes tárgyalást felfüggesztettünk a szerződések meghosszabbításáról.”
Ibra kb. 1 hete lett meghosszabbítva, a 40-50 milliós kapus, a 20-30 milliós Calha szerződése viszont ráér, mert egy hét alatt rájöttek hogy ez megzavarná a csapatot. Hihető…
Gondolom, mert Ibraval nagyon nem kellett alkudozni, míg Donnaeknal nem nagyon kozelitenek az allaspontok
Ibra simán bement a Casa Milanba és aláírt, elfogadva olyan feltételeket hogy a fizuja teljesítményhez lesz kötve!
Raiola nélkül, magán akciózva…
Paolo felköpött és aláállt. Nyugalomra és koncentrációra van szüksége a csapatnak?! Röhej hogy ezt pont ő mondja. Ő volt az első aki zavart keltett a fejekben a szezon közbeni, momentán 1 évet késett tárgyalgatásaival.
Mègis mit kellene nyilatkoznia? Egyszer sem biztos h. zárt ajtók mögött ugyanez hangzott el.
Többen Maldinit támadják az elmaradt hosszabbitások miatt. Baromi egyszerűnek tűnik ez a fotelból. Tavaly ès idèn is a BL küszöbèn táncoltunk. Èrthető h. a játèkos, akire van kereslet ès vinnèk stabil BL-es csapatok nem kötelezi el magát előre „normál” áron. Ráadásul több èves szerződèssel egyszer sem biztos h. kivásárolják. Maldinièk keze szintèn meg van kötve, mert amig nincs BL nincs lóvè sem nagy fizura. Tegyük fel tavaly nyáron, gondolván erre a helyzetre, pènzèrt eladta volna Donnát ès Calhát. Akkor vajon mit kapott volna a szurkolóktól?
A körülményekhez képest szerintem egész jól megállja a helyét Maldini és nem sok sportigazgató van, aki jobban csinálná a munkáját. Kicsit több rutinnal lehet eladták volna Donnarummát, de ha meglesz a BL helyezés és még marad is Donnarumma, akkor igazából a maximumot hozta ki a helyzetből és ez még nincs kizárva.
Azt meg nem lehet most megmondani, hogy mi lett volna, ha Donnarumma-t eladják, mert az is lehet, hogy az első helyen lennénk, de az is simán elképzelhető, hogy a 7. helyért küzdöttünk volna. Utólag persze mindenki okosabb. Azt se szabad például elfelejteni, hogy tavaly nem is volt nyáriszünet és egyből selejtezőket kellett játszani az EL-ért is, miközben már indult is az új bajnokság, ezért sok idő nem volt gondolkodni azon, hogy kinek adhatnánk el a játékosokat és kit tudnánk helyette hozni, de ezt persze mindenki leszarja most, mintha nem lett volna komoly hatása a világjárványnak a focira.
Én úgy gondolom Hakan és Donna esetében talán már nem a pénz a fontos szempont (még ha így is állítják be) hanem a BL. 3-4 évre aláírni úgy, ha most sincs BL akkor egyre nehezebb helyzetben lesz a csapat. Nekik 1-2 éven belül ott kell megmutatni magukat, ha fejlődni szeretnének. Nem védek senkit ezzel és idegesít ez a sok lejáró szerződés, de azt hiszem ez tényleg a vezetés sara. Kessie helyzete majdnem ugyan ennyire kényes kérdés most. Bennacer kivásárlási záradéka a sok sérülés miatt talán nem gond, de Pep-ből simán kinézem hogy lecsengeti és tovább erősíti a City.