Giovanni Costantino, a magyar labdarúgó-válogatott segédedzője elismerte, hogy tavaly nyáron Szoboszlai Dominik nagyon közel volt ahhoz, hogy csatlakozzon a Milanhoz.
A 20 éves magyar válogatott középpályást először 2020 januárjában hozták szóba a Milannal, majd a nyáron újra a kiszemeltek listáján szerepelt. Akkoriban forradalmi változások voltak kialakulóban a klub háza táján, amelynek részeként a Red Bulltól Ralf Rangnick érkezett volna a vezetőedzői és a sportigazgatói pozícióba.
Végül minden meghiúsult, miután a csapat kiváló teljesítménnyel zárta a 2019/20-as szezont és a klub úgy döntött, hogy megerősíti Stefano Piolit a pozíciójában, továbbá Paolo Maldini is maradt a vezetőségben – akinek más elképzelései és tervei voltak az igazolásokról.
Costantino, Marco Rossi szövetségi kapitány segédje nyilatkozott a Calciomercatónak a Szoboszlai-Milan vonal kapcsán.
„Dominik azt mondta, hogy volt egy lehetőség, aztán később más utat választott. Nagyon jó barátságban vagyok vele és kérdezősködött az olasz bajnokságról. Voltak a Milan mellett más olasz csapatok is, de nem árulhatom el név szerint.” – mondta Costantino.
„Rendkívüli technikai adottságai vannak és most a Bundesligában kell versenyeznie a Leipzigben, amely nem keveset fizetett érte. Véleményem szerint az ügynökével jó döntést hozott, hogy egy Salzburghoz hasonló klubba ment, ahol hasonló rendszerben fejlődhet. Olaszországban taktikai szempontból több nehézsége lett volna.”
Az olasz szakember szerint Rangnickkal együtt Szoboszlai is csatlakozott volna a Milanhoz.
„Dominik nagyon közel volt a Milanhoz, aztán másképpen alakult az edzőkérdés a klubnál. Akinek csatlakoznia kellett volna a klubhoz, végül nem érkezett. Nagyon hosszú tárgyalás volt. Ralf Rangnick érkezésének meghiúsulása egyértelműen mindent megváltoztatott.”
6 hozzászólás
Hála istennek hogy Rangnick nem érkezett… ha jött volna megint ilyen „nagy” potenciális igazolások lettek volna mint anno 2017-18as idényben és kezdhetünk volna előröl mindent és minden újra befuccsolt volna.
Szoboszlai nagyon tehetséges, de már 3 hónapja fogalmuk sincs, hogy mikor térhet vissza és már a Salzburgban is csak fájdalomcsillapítokkal tudta vállalni a játékot. Ezek alapján talán jobb is, hogy nem a Milan bajlódik ezzel.
Ragnick klasszisokkal jobb edzö,mint Pioli!
Én sajnàlom,hogy nem jött!
Ez könnyen lehet, h így van de Kjaer meg Ibra azért hiányzott volna a csapatból. Szerintem
Valami végre elindult nálunk! Szép lett volna a scudetto,de 2 éven belül meglehet az is. Jó ez így most ahogyan van.
Nem tudom, volt-e értelme „fájdalom csillapítókkal játszani”? Most meg kihagyhat min. fél évet, megérte…?