Ralf Rangnick a Gazzettának adott interjújában felfedte, hogy mi történt a háttérben az elmúlt hónapokban és mikor lépett vele először kapcsolatba a Milan.
A német szakember közel állt ahhoz, hogy csatlakozzon a Milanhoz, azonban a szezon végén a klub úgy döntött, hogy Stefano Piolival folytatja tovább és ennek eredményeképpen meghiúsult Rangnick érkezése.
A sajtóban felröppent az a hír, hogy hónapokkal ezelőtt a Milan és Rangnick előszerződést kötött, amely tartalmazott egy több millió eurós büntetési záradékot arra vonatkozóan, ha esetleg bármely fél visszalépne az üzlettől.
„Október végén történt az első kapcsolat, amikor a csapat nehéz helyzetben volt és mindössze három pont választotta el a kiesőzónától. Soha nem beszéltem a Milanról a nyilvánosság előtt. Szeretném világossá tenni, hogy nem volt semmiféle szerződés vagy záradék. Egészen három héttel ezelőttig a Red Bull alkalmazottja voltam.” – mondta Rangnick.
„A Milan volt a legjobban teljesítő csapat az újrakezdést követően, így az edzőváltás nem lett volna bölcs vagy tiszteletteljes döntés. Pioli megérdemelte, hogy maradjon a vezetőedzői pozícióban, már a személye miatt is. Nagyon tetszettek a nyilatkozatai, mert mindig a céljaira összpontosított. Az más kérdés, hogy közép- és hosszú távon megfelelő választás született-e.”
Az év első felében Paolo Maldini és Zvonimir Boban egyaránt nem túl pozitív hangnemben beszélt Rangnickról, miután felröppent a neve a Milan háza táján.
„Az egyik alapszabályom az életben, hogy soha ne beszélj olyan emberről, akit személyesen nem ismersz. Ami engem illet: Maldiniről, mint korábbi játékosról tudok csak beszélni. Ő egy rendkívüli személy, egy igazi legenda. Ugyanezt nem mondhatom el róla sportigazgatóként, mert egyszerűen nem ismerem őt ebben a szerepkörben. Kívülállóként kíváncsi lennék, hogy a tulajdonos elégedett-e az elért eredményekkel az elmúlt években befektetett pénzösszeg függvényében. Én okoztam-e a szétválást Boban és a Milan között? Ezt a klubtól kell megkérdezni.”
Úgy tűnik, hogy Rangnick érkezése esetén Zlatan Ibrahimovicnak és Simon Kjaernek sem lett volna helye a Milanban a következő szezonban.
„Miért fordult hozzám a Milan? Mit szerettek volna, hogy megtegyek? Ha megkerestek engem, akkor az talán azért volt, mert irányváltásban gondolkodtak. Nem az én stílusom, hogy egy 38 éves játékosra összpontosítsak. Nem azért, mert nem elég jók, hiszen Ibra természetesen az, hanem azért, mert jobban szeretek értéket teremteni és a tehetséges játékosokat fejleszteni. Nincs értelme számomra Ibrahimovicra és Kjaerre fókuszálni. Én így látom a dolgokat, de ez nem feltétlenül helyes vagy rossz, egyszerűen csak más látásmód. Ibra nem tévedett, amikor azt nyilatkozta, hogy nem ismer engem. Soha nem találkoztunk és soha nem beszéltünk.”
„A Milannak ki kell tűznie egy konkrét célt, például a Bajnokok Ligája-indulást, mert senki sem játszik szívesen az Európa Ligában. Van egy tökéletes példa mindössze 30 km-re Milánótól, méghozzá az Atalanta. A Milan bevételeinek egyharmadából gazdálkodnak, de a tabellán előttük állnak. Okos befektetéseket visznek véghez és az egyik legjobb utánpótlással rendelkeznek Európában. Ha valaki jó, akkor megpróbálom megérteni, hogy mely utat követte. Gasperini nagyon jó, de nem ő az egyetlen. Az olasz trénerek közül Conte azonnal lenyűgözött. Kifinomult, aktív és agresszív játékstílusa van.”
„Ha sikereket akarsz elérni, akkor a klubnak tudnia kell, hogy milyen értéket képvisel. A Red Bullnál az elképzelés mindig a nagyon gyors játékstílus volt gegenpressinget alkalmazva. Amerikában most Ralfballnak hívják és minden fiatal játékost így képeznek.”
„Mi a titok? 2012 júniusában felhívott a Red Bull társalapítója, Dietrich Mateschitz, hogy legyek a Salzburg edzője. Helikopterrel érkezett a backnangi házamhoz és megkérdezte tőlem, hogy hogyan érhetne el ugyanolyan sikereket a futballban, mint Sebastian Vettellel a Forma 1-ben. A válaszom az volt, hogy olyan játékosokra kell összpontosítani, akiknek az első vagy a második profi szerződésük van és nem az utolsó. Aztán azt javasoltam, hogy az összes azonos, közös játékstílussal és játékosmegfigyelői bázissal rendelkezzen. Meggyőzött arról, hogy a csapatainak sportigazgatója legyek. A Leipziget a negyedosztályból vittük fel és tudjuk, hogy hová jutott. Évekig olyan játékosok voltak velünk, mint Lukas Klostermann, Diego Demme, Yussuf Poulsen, Marcel Halstenberg, Gulácsi Péter, Marcel Sabitzer, Emil Forsberg, Timo Werner és Dayot Upamecano. Soha nem voltunk krízisben és a megtett lépéseket nehéz lesz megismételni a következő 100 évben. Ma a Leipzig 800 millió eurót ér. Mindig azt mondtam Mateschitznak, hogy úgy költöm el a pénzét, mintha a sajátom lenne. Biztonságos befektetésekre, mint például Erling Haaland, ait három évvel ezelőtt láttam játszani a Moldéban. A Hoffenheimet, a Leipziget és a Salzburgot tekintve az általunk megvásárolt játékosok értéke 120 millió euróról 1,2 milliárd euróra nőtt, ami 10-szeres növekedés.”
Rangnickot arról is kérdezték, hogy a jövőben edzőként vagy inkább sportigazgatóként tekint magára, esetleg egyszerre mindkettőként.
„Ez a projekttől függ. Az elmúlt 36 évben mindig sikeresebb voltam, amikor nem csupán edzőként dolgoztam, hanem egyszerre edző és sportigazgató voltam. Úgy gondolom, hogy én egy sok darabból álló gépezet fogaskerekének része vagyok. A legjobb embereket keresem, akikkel együtt dolgozhatok, legyen az a szakmai stábtól kezdve a táplálkozási szakértőkön, a pszichológusokon és a videoelemzőkön keresztül egészen a játékosmegfigyelőkig.”
„Ez a gépezet bárhol működik, ha megvan a támogatás. Jürgen Klopp nem szerződtet olyan játékost, akinek a mentalitása vagy a jellemvonása nem felel meg a játékstílusának. Pep Guardiola szintén.”
„Egyszer játékosedzőként játszottam a Valeriy Lobanovskyi által irányított Dinamo Kijev ellen és egyszerűen lenyűgözött. Olyan volt, mintha egyszerre 14-en lettek volna a pályán. 1991-ben a feleségemmel Trentinóban voltam és hallottam, hogy a Zeman vezette Foggia a közelben edz. Minden nap oda-vissza ingáztam, hogy figyelemmel kövessem őt. Aztán ott van Sacchi is, akit követtem. Van egy emlékem, amely Milánóhoz kötődik. 2011-ben a Schalkéval 5-2-re legyőztük a triplázó Intert a San Siróban és kiejtettük őket a Bajnokok Ligája-negyeddöntőjében. Egy nappal azelőtt a szállodában találkoztam Gallianival, aki olvasta néhány interjúmat és azt javasolta, hogy beszéljek Arrigóval telefonon. Azt mondtam Gallianinak, hogy a Milanja jobban lenyűgözött és formált engem, mint bármely más csapat. Ma elégedettséggel tölt el, hogy a 18 Bundesliga edző közül 8-al együtt dolgoztam, valamint más személyekkel, akik most külföldön vannak, mint Roger Schmidt, Ralph Hasenhüttl, Gerhard Struber és Löw Zsolt, aki Thomas Tuchel segédje.”
10 hozzászólás
Nagyon szimpatikus és komoly embernek tűnik. Látja a lényeget, rendszerben gondolkodik, vele is jól jártunk volna.
Azt kell mondjam, nagyon de nagyon rég nem volt olyan ember a vezetőségünkben, aki ennyire értelmes, összeszedett lett volna. Szerintem vele igen jól jártunk volna…
Kicsit a Moneyball című filmet juttatja eszembe ez a nyilatkozat.
Sokáig lesz téma a Milannal kapcsolatban, hogy jól döntött-e a vezetőség. Rangnick is ügyes választ adott – már korábban is -, hogy a nyári fejlődés után logikátlan lett volna elküldeni Piolit. Itt most további adalékként azt mondja, hogy nincs jó vagy rossz döntés, az irány a lényeg, a szemlélet, és persze hozzáteszi, hogy más kérdés, mennyire lesz jó ez a döntés közép- vagy hosszútávon.
Nagyon sok szó esett az interjúban a számokról. Kiemeli Rangnick a Lipcse értéknövekedését és bizonyos játékosok értékének megtízszereződését. Ami még kulcsmegjegyzés volt az interjúban, hogy Rangnick azt mondja: „jobban szeretek értéket teremteni és a tehetséges játékosokat fejleszteni”. No, nekem – akármennyire is tiszteletreméltó ez a megjegyzése – éppen ez az elem az egyik leglényegesebb a „Rangnick vagy Pioli” kérdéskörrel kapcsolatban.
Az edzők értékelésével kapcsolatban is elő szokott jönni, hogy X vagy Y jó edző-e, illetve jó edző lenne-e mondjuk a Milannál, ha jó edzőnek bizonyult mondjuk a Bresciánál. A legeklatánsabb példa talán Gasperini, aki az Atalantával kiváló eredményeket ért el, és felmerül az esetében, hogy ő például egy nagyobb csapat kispadján mire menne. Láttuk az Internél… Az persze csak a dolgok leegyszerűsítése, hogy a jó edző attól jó edző, hogy mindenhol kiváló munkát végez, mindenhol trófeákat nyer vagy hogy sokáig ténykedett stb. Mert ebben az esetben Ferguson nem lenne annyira jó edző, mert pályafutása nagy részében „csak” a Manchester Uniteddel dolgozott, Bielsa nem lenne jó edző, mert nem nagyon nyert trófeákat, Sacchi pedig csak viszonylag rövid ideig edzősködött, és érdemi sikereit pár év alatt érte el.
Rangnickkal nekem éppen az volt a „bajom”, ami az idézett kijelentésével van össufüggésben, miszerint ő egy amolyan tudatosan építkező, megfontoltan cselekvő („fontolva haladó”), de a projektjének teljesítésére megfelelő időt szánó és kérő szakember. Ahol dolgozott, ott lényegében nyomás nélkül dolgozhatott, türelemmel álltak az ötleteihez, a kisebb előrelépések is sikernek számítottak, a lényeg, hogy volt ideje felépíteni valamit. Nem a Real Madridnál kellett produkálnia, hanem a Lipcsénél. Nem elhanyagolható a különbség. Fantasztikus dolog a negyedosztályból feljuttatni egy klubot az élvonalba, de ugyebár ahogyan haladunk a csúcs felé, hiába tettünk már meg 400 km-t, az utolsó néhány száz méter hosszabbnak és nehezebbnek tűnik, mint az egész addig megtett táv. Rangnick egy projektet akart volna végigvinni a Milannál, amivel kapcsolatban néhány elemet korábbi munkái, nyilatkozatai alapján le lehetett szűrni. Ez nyilvánvalóan egy hosszabb távú terv lett volna, a végeredmény viszont – akármilyen referenciái is voltak Rangnicknak – nem biztos, hogy hasonló sikert hozott volna, mint a korábbi kluboknál. Egy Hoffenheimnél vagy Lipcsénél siker, ha viszonylag messzire sikerül eljutni – dobogó a Bundesligában, negyed- vagy elődöntő a BL-ben -, és kész. A Milan drukkerei nem azért az illúzióért szurkolnak a Milannak, hogy az ilyen sikereket érjen el. A vágyálom az, hogy a csapat legyen bajnok, szerezze meg a nyolcadik, majd kilencendik stb. BL-trófeáját. Magyarán nem relatív, hanem abszolút sikereket akar, azaz nyerni. Ez pedig az edzők és sportvezetők részéről másfajta hozzáállást kíván.
A Milannak – mivel nem a feljutás a célja, hanem a BL legjobbjai közé visszakerülni – nincs igazából ideje, egy ekkora klubnál a türelem és az idő nem nagyon ismeretes. Az Elliott nem azért vette (illetve tartja) meg a Milant, mert hagyni akarja vegetálni, hanem fel akarja fejleszteni. Az Elliottnak nincs annyi ideje, mint amennyit – szerintem – Rangnick gondol(t volna). A Milan számára minden egyes olyan szezon, amikor nincs bent a Bajnokok Ligájában, gyakorlatilag elvesz(teget)ett idő. A Milan nem ért volna rá arra, hogy hagyja kiforrni a Rangnick-projektet, mert ha ő azt mondja, hogy 2022-re vagy 2023-ra BL-csapatot farag a Milanból, körberöhögik. Méghozzá azért, mert ugyan évek óta nincs a BL-ben a csapat, de ezeknek a projekteknek már egyre kevésbé hisz bárki.
A Rangnick-terv – mint az az idézetből is látható – lényege a játékosok kinevelése, fejlesztése. Ez logikusan éveket jelent, amire a Milannak nincs ideje. A Milan fenntartása rengeteg euróba kerül, úgy meg főleg, hogy nincs BL-bevétel. (Láthatjuk, hogy egy Barcelonát is megrendít egy sikertelenebb BL-időszak, pedig nekik azért attól nem kell tartaniuk – még -, hogy nem jutnak be a csoportkörbe.) A pénzügyileg állítólag rendberakott és a kiadásokat fékentartani próbáló Milan tavalyi vesztesége megint egy „De Ligt-nyi” összeg volt. A játékosokat fizetni kell, nevelni kell, adott esetben meg kell őket szerezni és tartani. A játlékosok megszerzése egy Lipcsénél egyszerűbb volt, mert egyetlen klubelnök vagy sportigazgató lelki szemei előtt sem kezdtek el pörögni az eurótízmilliók, ha egy játékosáért bejelentkezett a Hoffenheim vagy a Salzburg. Az egyik legutóbbi hírnél lehetett látni, hogy egy – legalábbis számomra – teljesen ismeretlen szélsőért 20 milliós ajánlatokat dobál vissza egy török klub, pedig nem az európai topklubok nyomultak a játékosra, hanem az Atalanta meg a Milan… Onnantól kezdve, hogy egy Milan vagy Barcelona érdeklődik valamely játékos iránt, az illető vételára megtízszereződik. (A Milan teljesen mindegy, kit néz ki, gyakorlatilag 20 millióról indul a licit. A Lipcse transzferrekordja ehhez képest 30 millió euró volt, Naby Keitáért fizették ki. A játékost két évvel később elvitte – kétszer ennyiért – a Liverpool. Ha az angolok érdeklődtek volna a guineaiért, akkor valószínűleg 50 az alsó határ… A Hoffenheim történetének legdrágább igazolása 12 millió euró, a Salzburgé 11,2…)
A probléma az, hogy bár semmiféle garancia nincs arra, hogy Piolival ott folytatja a Milan, ahol júliusban abbahagyta, de a rangnicki szisztéma értelmében rendkívül fontos, a nyári eredmények legfőbb letéteményeseinek kellett volna távozniuk a csapattól. A fiatalítás fontos dolog, de garanciát nem jelent semmire, ráadásul egy ekkora klubnál el kell tudni viselniük a játékosoknak a nyomást, ami a mezzel jár, azaz kellenek a rutinos játékosok, mint ahogyan azt Bobanék észrevették. Hogy a 38 éves Ibrahimovicot nem akarta volna megtartani Rangnick, még megértem, mert valóban nem Ibra a jövő. De hogy egy 30 éves, remekül teljesítő középső védőt is elküldött volna a korossága miatt, na az azért komédia… És sajnos ebből az is következik, hogy itt mi lett volna Rangnick szerepe. Egy gazdasági szempontokat szem előtt tartó, afféle Arsenal 2.0-t kreálni a Milanból, amelynél egyfajta szemléletváltást meghonosítva a szurkolóknak bele kellett volna nyugodniuk abba, hogy egy gazdaságilag stabil, de a trófeákra esélytelen csapatuk lesz? Mert ne feledjük, Gazidis alakítgatta úgy az Arsenalt, hogy az egy sikeres futballvállalkozássá vált, csak éppen az Ágyúsok szurkolóinak nem volt minek örülniük a szezonok végén… Ha a rangnicki koncepció értelmében a játékosteremtés, -kinevelés történt volna meg a Milannál, és ebben pl. egy 30 éves középső védőnek már nem lett volna helye, akkor – én úgy gondolom – ez egyfajta lemondás lett volna a nagy sikerekről. Mert egy trófeákra hajtó csapatnak ezt az utat nem szabad követnie. Egy címekre vágyó klubnál minden évben az az elsődleges, hogy májusban hogyan tudna minél több trófeát a magasba emelni. Ha emellé még sikerül fiatalítani is, az remek dolog, de minden évben a lehető legjobb, legerősebb csapatot kell megpróbálniuk összerakni. Szegény juventus ezért akarta megszerezni a 33 éves Ronaldót, hogy akkor majd vele sikerül a BL-győzelem… Nyilván szánalmasak, és jókat nevetünk az erőlködésükön, de a sikert tartják szem előtt, nyerni akarnak, ami annak ellenére, hogy róluk van szó, tiszteletreméltó elgondolás. Egy ekkora klubnak ilyen elvek szerint kell működnie.
Pioli maradása kapcsán tehát semmilyen garancia nincs arra, hogy ez az irány a helyes(ebb), de úgy gondolom, ez a gyorsabb eredménnyel kecsegtető. Ha ugyanis jön Rangnick, és elküldi Ibrahimovicot meg Kjaert, akkor mi történik? Kiket tudunk beépíteni a helyükre? A még csak tanuló Gabbiát? A szintén rutintalan Leaót? Vagy másokat kell vennünk? Kiket? Ők ugyanezt a szintet hoznák? Ha húzóembereket akarnánk venni, miből telne rájuk? Velük is meglenne az esély arra, hogy a BL-be jussunk akár már 2021-ben, vagy ez csak ahhoz lenne elég, hogy majd 2022-ben vagy 2023-ban ezt elérjük?
Ahogy a 3. bekezdésben írtam, az edzők megítélése nehéz, mert attól, hogy X csapatnál jó edző valaki, egy Y csapatnál simán megbukhat. Capello vagy Mourinho nem lett rosszabb edző attól, hogy Milánóból Madridba költözött, egyszerűen a feltételek, a körülmények, a koncepciójuk, a rendszerük ott nem működött. Az Elliott részéről a Rangnickkal kapcsolatos bizalmat ugyan jóval erősebbnek gondoltam, mint akár most is a Piolival kapcsolatosat, de mi sem mutatja jobban, hogy az Elliott számára az időtényező mennyire fontos volt, mint az, hogy Piolit hagyták dolgozni. Ha ugyanis lett volna türelmük az amerikaiaknak, és azt mondják, hogy adunk időt a rangnicki tervek beteljesüléséhez, akkor menesztik Piolit. És ebből tovább lehetett volna gondolni, hogy mi várt volna Rangnickra. Ha nem jöttek volna viszonylag gyorsan az eredmények, akkor elkezdték volna megkérdőjelezni a hozzáértését – logikusan. Jöttek volna a kritikák, hogy a Milan nem a Salzburg, az osztrák liga nem a Serie A és így tovább. A jóval nagyobb nyomást pedig folyamatosan érezte volna magán Rangnick, akár a sajtó, akár a vezetőség részéről, ehhez pedig több mint három évtizedes sportigazgatói-edzői pályafutása során nem szokhatott hozzá – legalábbis nem ilyen szintűhöz biztosan nem.
Nincs mit tenni, Piolinak drukkolni kell. Az ő megtartása is kockázatos, de legalább van egy kiindulópont, egy remek nyári időszak, amikor lehetett látni, hogy ez a csapat tud focizni. A Milan a története során óriásklubbá fejlődött, amelynél elvárás lett, hogy kellenek az eredmények, lehetőleg azonnal, de években semmiképpen sem lehet gondolkodni.
Az, aki egy ilyen szintű klubot szerez meg, bizonyítani akar – úgy gondolom, önkéntelenül is. Ha az Elliott megvette volna a Bresciát, és sokáig nincsenek eredmények, nagyjából nem érdekelte volna az egész projekt. Egy Milan esetében viszont még egy amerikai tulajdonosban is ott van a bizonyítási vágy, hogy vissza tudja-e vezetni oda ezt a klubot – ráadásul nem európaiként -, ahol egykoron volt. Az Elliott a versenyszférából jött, ahol folyamatos a győzelmi kényszer, és nincs leállás. Mint a Tőzsdecápák c. filmben, amikor Bud megkérdezi Gekkót, hogy mikor lesz elég, és gyakorlatilag azt a választ kapja, hogy nincs ilyen, dupla vagy semmi, erről szól az egész. Sajnos Pioli maradásában simán benne van a bukás is. Biztosak lehetünk benne, hogy amennyiben Pioli jövőre nem tudja bekormányozni a Milant a BL-be, kirúgják. De az Elliott MOST Piolival nagyobb esélyt látott arra, hogy ez már 2021-ben megvalósul, mint Rangnickkal.
A Milan szurkolói mióta várják a klub megújulását, a koncepcióváltást, az újabb sikereket? Tele a padlás azzal, hogy majd néhány év múlva milyen jó lesz a Milannak. A száznegyvenedik stadionprojektet tolják elénk az utóbbi évtizedben, és sehol semmi. Volt itt spórolási, kiadáscsökkentési ötlet, olaszosítási törekvés, volt, hogy a Milan elköltött egy tucatnyi játékosra százmilliókat… Úgy fogyasztjuk az edzőket mint Zamparini fénykorában, de eredmény semmi, további eladósodás, tulajdonosváltások, szurkolói kritikák, UEFA/FIFA-büntetés, ráadásul a pályán arra, amit művelt a csapat, egészen nyárig nem lehettünk büszkék.
Ha felteszi magának a kérdést a Milan-szurkoló, hogy arra, hogy már jövőre BL-be jut a csapat – a nyári játék és teljesítmény alapján – Piolival lát-e nagyobb esélyt vagy Rangnickkal, szerintem a válasz egyértelmű. Ez azonban csak az esélyről szól, garancia nincs. Meg lehet nézni a Manchester Cityt. Náluk van egy Guardiola, annyi pénz, amit felfogni sem lehet, annyi és olyan játékost vehetnek meg, akit csak akarnak (több mint 1 milliárd eurót költöttek az elmúlt 4 évben játékosokra, amiben nincsenek benne a fizetések), ráadásul még a perekből is jól jönnek ki… Erre kiejti a csapatot a BL-ből egy Lyon…
A Milan sajnos olyan sokat kellett hogy nélkülözzön, hogy a szurkolóknak már nem ígérgetések kellenek, a csodát már évek óta várja mindenki. Eljutottunk arra a szintre, hogy nekünk már elég az is, ha látunk valamiféle esélyt egy jobb jövőre. Egy orosz történész írta azt, hogy a Szovjetunió története a csodák ígéretének és a csodavárásnak a története. Az utóbbi években a Milannal ugyanez volt a helyzet. Jövő májusban jó lenne, ha végre összejönne a 4. hely mint „csoda”.
Teljes mértékben jó amiket írsz. Minden Milan szurkoló így vélekedik. Érzésből. /mellékes példa, de tippversenyen haverokkal kb minden évben azért vagyok második, és sosem nyerek, mert a Serie-A tippekből a Milan tippjeim kilógnak. Azokon irdatlanul sokat „vesztek” a többiekhez képest. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha valakit, vagy egy klubot, igazán szeretsz, nehéz a valóságot látni./ Nos, a helyzet az, hogy a Serie-A jelenleg egy forrongó és kaotikus csatatér. Megannyi rossz projekt, kiút, jövőkép keresés, túlélési harc. Ez jellemzi a csapatokat. És ebben csak a mértékek változnak, azz állapot kb. állandó minden csapatnál. És ez így megy már sok-sok éve. Gazdaságilag Olaszország, a Serie-A megroppant. Keresi önmagát. Mint Magyarország Puskásék után… Még volt pár ígéretes generáció, de mivel mi mindig hisszük, hogy mi jobbak vagyunk, csak szerencsénk nincs…egyre lejebb csúszunk. Néha egy-egy kisebb fellángolástól felizzik a tűz, de ennek csak az a következménye, hogy méginkább becsapjuk magunkat, s aztán még mélyebbre süllyedünk. A Milan kb. ugyanezt teszi. Ide akkor is személetváltás kell, ha nem akarjuk belátni. A Juventus sem tud az igazi topklubokkal lépést tartani, pedig fényévekkel jobb a költségvetése mint a miénk, s szinte bizinyítottan elcsalják nekik a Serie-A-t is, hogy ne arra kelljen koncentrálniuk. Tehát, bár én imádom Ibrát, és nagyon örülök, hogy marad, és tényleg több esélyünk van vele BL-re, mint Ragnickkal…de..Szerintem az lenne az ideális, ha Piloival meglenne a „csoda” 4. hely, s mikor ez biztossá válik, akkor elküldenék, és idehoznának egy Ragnick féle tudatosan, más szemléletet, gazdasági sttabilitást produkálni képes vezetőt.
Értem én, hogy nem egy Lipcse… De ha nem állítjuk meg a zuhanást, akkor félek tőle, hogy ez a kijelentés 10 év múlva más értelmezést kap. Ne legyen igazam….
Ma már a vezető sportágak a pénzről szólnak. Nagyon. Ha ezt nem látjuk be, vakok vagyunk. Ha nem tudunk ezzel mit kezdeni, bénák. Nincs máss út. Stabilizálni, nyereségessé kell tenni a klubot. Nagyon. Olyanná kell lennünk, mint a Bayern. Ha már nincs egy végtelen mennyiségű pénzzel rendelkező sejkünk….
Ha bízunk az aktuális edzőben és a kis szikrákban….
Lássuk csak…csoda…4. hely… Bl..
Ibra 39… jön egy Liverpool vagy egy Bayern, vagy egy Real… Mi lenne ott az eredmény?
Régen, ezek a mérkőzések bőven 3 esélyesek voltak és izgatottan vártam, és bíztam benne, sőt,m biztos voltam benne, hogy nyertesen jövünk ki belőle.
Régen, ha nem vezettük a Serie-At, azt nézegettem, mikor játszuink a riválisokkal, merrt akkor rajtuk hozunk majd „6” pontot és visszavesszük a vezetést.
A Milannak nem szerencsével és csoddával kellene a 4.helyet elérnie, mert az nagyon kevés. És ha ehhez kell 3 év, hát legyen. Eltelt már 13 is, mióta BL-t nyertünk. 3-at még elviselek. De másik 13-at mire belátjuk, hogy az évente változó, fellángoló reményekből nem lesz BL győzelem…
Bánja a fene, ha Arsenal 2.0 leszünk 3 éven belül…. Az Eliot azonnal eladja a klubot egy gazdag valakinek. BNusás haszonnal. Mert a mérleg pozitív lesz… Az Eliot nem egy Bl-t nyerni akaró tulajdonos. Ők pénzt akarnak. Mi BL-re akkor leszünk esélyesek, ha az Eliot haszonnal túl tud adni a Klubon és egy pénzt nem számoló, fociba szerelmes tulajdonosunk lesz. Én így gondolom.
8 éve Berlusconi kitalálta, hogy spórolunk, szépen kiszámolták Ibra meg Silva eladásával, hogy mennyi az annyi. Sokszor leírtam már, hogy rendkívül érdekesnek tartom, hogy egy olyan dörzsölt üzletember, mint Berlusconi mennyire nem vette észre a futballban bekövetkező változásokat, hogy mekkora üzlet lesz a BL. Korábban is pénzzel járt nyilván, amikor egy csapat indulhatott ott, de az utóbbi legalább fél évtizedben egyértelműen a BL határozza meg egy csapat költségvetését, a BL választja el az ocsút a búzától, a „vesztest” a győztestől.
A lényeg röviden az, hogy a BL-lel lehet spórolni, BL nélkül viszont nem lehet, pontosabban egy olyan nagy klub, mint a Milan, nem tud. Ez egy ördögi kör, és amíg a Milan nem lesz stabil BL-csapat, addig nincs mozgástér, nem lehetnek nagyobb célok. Korábban valahol már írtam, hogy a BL-be jutásnak a lényege kettős. Egyrészt az, hogy az adott klub pénzhez jut. Másrészt viszont az legalább ennyire fontos, hogy ha a 4 olasz csapat elfoglalta a helyét a BL-táblán, akkor a többi tizenhat megszívja, mert elesik egy rakás pénztől. Az Inter két évnyi BL-részvétellel meg tudta oldani, hogy megszerezzen egy Lukakut… A Milan számára tehát nemcsak önmagáért, hanem azért is lenne fontos néhány évnyi BL, mert ezzel a riválisai, amelyek csak az 5-6-7-8. helyeket érték el, elesnek egy rakás pénztől, így nem veszélyeztethetik a Milan pozícióját.
Amiket írsz, természetesen rendben vannak, nyereségessé kell tenni a klubot, a Milannak nem szerencsével kellene bejutnia a BL-be stb. Csak éppen BL nélkül egy Milanhoz hasonló klub egy pénznyelő. Az gyakorlatilag esélytelen, hogy mondjuk idejött volna Rangnick, építkezik évekig, és utána bemasírozunk a BL-be. Addig is kellenek játékosok, addig is fizetni kell őket, fenn kell tartani a klubot, Milanellót… Amiket a játékosok megszerzésével kapcsolatban írtam, az pedig egy rendkívül kellemetlen dolog. Az eladó nem azt nézi, hogy a Milan most hol van, hanem azt, hogy a Milan érdeklődik a játékosa iránt.
Anyagilag annyira rossz helyzetben szerintem egyik legendás, de mostanában feltört klub sem volt, mint mostanság a Milan, illetve mindig volt valamiféle plusz, ami miatt tudtak mozogni. Az Inter legalább kétszer bejutott a BL-be a legutóbbi két szezonban, mi viszont 7 éve nem vagyunk ott. Az angol csapatokkal (különösen a Liverpoollal, amely eléggé lentről kapaszkodott vissza) nem érdemes foglalkozni, mert a PL-t sokkal jobban menedzselik, mint a Serie A-t. A Bayern külön kategória… Lehetne elemezni a Milan átgondolatlan stratégiáját az elmúlt lassan másfél évtizedben, a fiatalítás elmaradását, a szar igazolásokat, a Fininvest-büntetést, a tulajdonosváltással kapcsolatos komédiát, de a lényeg, hogy olyan gödörbe került a Milan (ráadásul nem belelökték, hanem saját magát ásta egyre mélyebbre például egy rakás alkalmatlan edző kinevezésével), hogy kis túlzással csoda, hogy még van esély a visszatérésre. Ami a felszínen tartotta a klubot, keresetté és eladhatóvá tette, az a brand volt, hogy még mindig emlékeket idéz sokakban Baresi, van Basten, Maldini, Shevchenko vagy Kaká.
Amit írsz – „A Milannak nem szerencsével és csodával kellene a 4.helyet elérnie, mert az nagyon kevés. És ha ehhez kell 3 év, hát legyen. Eltelt már 13 is, mióta BL-t nyertünk. 3-at még elviselek.” -, arra vonatkozóan kifejtettem, hogy erre nincs garancia. Egyrészt. Másrészt szerintem naiv, aki azt gondolja, hogy annyira türelmes lesz az Elliott, mint az a szurkoló, akinek 3 év még belefér… Piolival kapcsolatban írtam, hogy az ő megtartása éppen az Elliott azon gondolkodásmódjára utal, hogy nekik bizony 2021-re BL kell. Ezért fognak belemenni a gazidisi koncepcióval egyébként teljesen szembenálló Ibra-hosszabbításba is. Nem lennék meglepve, ha Ibrával egy 1+1 éves opciós szerződést kötnének, hogy esetleg ezzel elérjék, hogy ne kérjen annyit erre a szezonra. Majd pedig ha bejutna a Milan a BL-be, „elengednék”… Egy a pechjük, hogy Raiola sem ma jött le a falvédőről…
teljesen igazad van. Valójában csak kicsit elbeszélgetünk egymás mellett ugyanarról. Semmi garancia Ragnickkal 3 év múlva, mint ahogy Piolival sincs 1 éven belül. Innentől ez már csak ízlés kérdése, ki melyikben hisz jobban. Igazság szerint én sokkal jobban hiszek egy friss, újszerű gondolkodásmódban, DE! ha nem is Pioli miatt, de Ibra miatt, ha nem sérül le, én is jobban bízom egy szerencsés 4. helyben így. Csak én attól tartok, ha szerencsénk lenne s sikerülne, akkor utána majd jön a Travolta féle körbenézés. Míg ha Ragnickkal és az ő módszerével érnénk oda, amire kisebb ugyan az esély, de akkor lenne jövőkép és perspektíva. Meglátjuk. Mindegy hogyan, csak sikerülne már végre… Az mindenesetre nagyon nagyon jó érzés volt, hogy az utóbbi időben örömmel és nem félelemmel néztem a mérkőzéseinket 🙂 /Úgyhogy még egy 3 pont a Pioli féle projektnek!/
Szerintem a vezetőség is nagyon jól tudja, hogy a Zlatan-Pioli párossal azonnali sikereket lehet elérni, aztán a Ragnick féle vezetéssel meg fenntartani a BL szintet.
Így legyen! És..3 év mlva az Eliot aadja el a klubot egy tokos és tőkeerős tulajnak., aki azt mondja majd, köszönjük, ez szép volt, de most inkább jöjjön Conte, mert mi nem szintentartani akarjuk a Bl indulást, hanem megnyerni akarjuk azt…mert így természetes :)))
Lansky nagyon jól összefoglaltad a dolgokat…..a hozzászólásod egy cikként is megállná a helyét egy komolyabb újságban.