Szerintem nem kár bármit is írni. Ezt az Intert tavaly csak a bajnokságban 12-szer verték meg (köztük egyszer mi is). Ennyire defetistának azért nem kell lenni, hogy ők most aztán legyőzhetetlenek, mert szűzkislányok vagyunk, stb.
Nekem meggyőződésem, hogy van egy elég jó keretünk, még azzal együtt is, hogy az Inter előttünk jár ebben. Ez részben abból is adódik, hogy másfajta üzlet és játékospolitikában hisznek, és egyelőre az idő inkább őket és Marrottát igazolja, mint az Elliottot vagy Cardinalét. Ők a kész játékosokban hisznek, mi pedig a bizonytalan tehetségekben. Ha jól csináljuk, ez is lehet sikeres, de jövedelmezőbb meg mindenképpen. Csak kérdés, mit ér a sok pénz nekünk szurkolóknak, ha mellé eredmények nem annyira társulnak majd. De legalábbis a kritikus pillanatokban orra bukunk.
A másik megoldás, hogy a Moneyball, a RedBird projektje rendben van, csak kellene találni egy ehhez méltó edzőt is, vagy talán azzal kellett volna kezdeni inkább. Azt senki ne mondja nekem, se szűzkislány, se senki, hogy 4 gól van a két keret között, vagy törvényszerű ötször egymás után kikapni az Intertől. Ez az egész Pioli sara, az ő hiányosságai köszönnek vissza egyfolytában, sem mentálisan, sem taktikailag nem képes rendesen felkészíteni a Milant bizonyos ellenfelekkel szemben.
El kell őt távolítani.
Úgy gondolom, hogy a derbi(k) elvesztése legfőképp az edzői felkészítés hiánya miatt alakultak úgy ahogyan a mostani derbi is, illetve ahogy az összes többi idei. És felkészítés alatt nem feltétlen a taktikát értem - bár az is megérne egy-két misét -, hanem a mentális, és motivációs tényezőket. Ahogyan Pioli nyilatkozik egy-egy derbi előtt és után, ugyanaz érződik a csapaton a pályán is. Egy meccs a többi közül. Ami persze, ha csak a szigorú tényeket vesszük igaz is, de egy derbi mégiscsak egy derbi. Szerintem ezért sem lenne hátrány több olasz a csapatban. Ők talán jobban átéreznék az ilyesfajta meccsek jelentőségét.
Mi túl jófiúk vagyunk egy ilyen összecsapáson. Barella kb a 3. másodpercben olyan odavert Theonak, hogy onnantól kezdve, amikor az olasz rárontott valakire, mindenki húzkodta vissza a lábát. Már az első percben tekintélyt szerzett magának. És ez igaz a többiekre is. Dimarco folyamatosan otthagyta a tüskéket Pulisicnek, mikor már nem volt ott a labda. Ezek apró dolgok, de ezt okosan, rutinosan csinálták, pont annyira, hogy ne legyen látványos, de mégis az van az ellenfél tudatalattijában, hogy szabadulnom kell a labdától, mert agyonrúgnak. Ezek a dolgok belőlünk nagyon hiányoznak.
Ez az inter nagyon erős, de ilyen megaláztatás mellett nem lehet elmenni szó nélkül, és nem lehet vállat vonni. Nagyon bántó volt nézni a csapat hitehagyottságát. És ami a legdühítöbb, hogy rendre ugyanaz a forgatókönyv ellenük meccsek óta, még sincs nálunk felfogás-beli változás. Egyszerűen nem lehet belemenni egy ilyen meccsbe ugyanúgy, ahogyan a Bologna ellen.
Jobbnak tartom a keretünket a tavalyihoz képest. A sinter kezdője maradt ugyanolyan szinten, mint tavaly, viszont mélyült a keretük, ami hatalmas fegyvertény lesz számukra a háromfrontos küzdelemben. Viszont hiszem azt, hogy megfelelő szervezettséggel, és edzői kreativitással meg lehetne őket fogni. Ezt viszont Pioliban nem látom jelenleg, hogy meg tudná újítani ilyen mértékben a csapat játékát.
Kedden bl, szóval viszonylag hamar lehet javítani, ha feledtetni nem is lehet a derbi megaláztatást. Viszont képet fogunk kapni róla, hogy mennyi vér van a csapatban, és be akarják-e bizonyítani, hogy ez csak egy egyszeri kisiklás volt.
Mentségünkre még azt felhoznám, hogy azért ez az 5:1 szerintem nem olyan 5:1 volt, (vagy 5:0) mint amikor a Barcelona leiskolázta a Real Madridot. Messze nem ugyanaz... (mondjuk sovány vigasz)
Ettől függetlenül, én sem tudok vitába szállni azzal a ténnyel, hogyha lenne jobb opció Piolinál akkor le kellene váltani. Ugyanakkor HegyalJani fején találta a szöget, (a másik topicban) hogy ugyan kit érdekelne, ha elkalapál még jó párszor minket ebben a szezonban az Inter, ám a bajnokságban mi végzünk előrébb és mi nyerünk bajnoki címet és nem ők? Ugyanezt gondolom a BL kapcsán is. Nem ez a meccs döntötte el a sorsunkat, (a teljes szezonra vonatkozólag) hanem a maradék 34 mérkőzés lesz kulcsfontosságú. Viszont ja, roppant fájó, hogy ennyire kikaptunk éppen a városi riválistól és már sokadjára! Valóban fogalmatlannak érzem én is Piolit (legalább is az Inter ellen mindenképp) és döbbenet, hogy nem tud egy remek, intelligens, hatékony taktikával előrukkolni. Nem értem, hogy miért nem tanul a korábbi hibáiból. Én értem azt a filozófiát (vélhetően ez lehet a háttérben érzésem szerint), hogy a Milannak mindig a saját játékát kell játszania, maradjon hű a hagyományaihoz, stb. Viszont nem az ellenfél játékához is kellene igazítani a taktikát? Annak idején Ancelotti tudta jól, - például az Arsenal ellen idegenben - hogy nem lehet ész nélkül az angoloknak nekik rontani és változtatni kell a filozófián is. Meglehet én látom rosszul, de az Inter ellen pont hogy át kellene adni a kezdeményezést és kontrákra építve helyzeteket kialakítani. (Leoval az élen!) Nem pedig passzolgatni, keresni a rést miközben a rendkívül veszélyes Inter kontrák bármikor révbe érhetnek. Ha a 2012-es Barcelona lennénk, (a játékos állományra gondolván) még is akkor is necces lenne Lautaroék ellen, (a jelenlegi taktikával) nemhogy a 2023-as Milannal. (és igen, azaz elképesztő tűz is hiányzott részünkről, az a mindenáron győzni akarás)
Várom mindenesetre a keddi meccset, nagyon fogok szurkolni, ezt megígérhetem! (rajtunk, szurkolókon semmi sem múlik, az egyszer biztos)
A következő cikkben lévő első képen tökéletesen látszódik az, ami minden meccsen szembetűnő és nem érti az ember, hogy Calabria magától ennyi korlátolt vagy valaki ezt kéri tőle hogy odamenjen:
Ez egy óriási sz@pás volt, minden téren, vártam vele pár napot, hogy érlelődjön.
Az eredmény rohadtul nem fedi a két csapat közti minimális különbséget, gyakorlatilag minden összejött az Internek, ez azért nagyon zavaró, mert szvsz a legrosszabbkor történt.
Nem mennék bele a mélyenszántó taktikai elemzésbe, én végignéztem a meccset,az első gólnál Thiaw sajnos nagyot hibázott, a másodiknál megetették őt. A támadójátékunkat szerintem nem volt akkora gond, mint a védekezésünkkel, RLC, Thiaw,Reijnders,nagyon gyengék voltak, rengeteget kell még fejlődniük ezen a téren, utóbbi kettőt folyamatosan 1-1-be verték a párharcokba.
A jelenlegi Serie a-s felhozatalból szerintem egyik csapat se tudott volna minket így leiskolázni, sőt szerintem legyőzni se nagyon, fájó a vereség, remélem sikerül lábra állniuk utána.