Szerző: norberto012

A Tuttosport szerint a nyári átigazolási időszakban a Milan is harcba száll az Anderlecht szerb támadójáért, Aleksandar Mitrovicért. A 20 éves csatár 2013 nyarán szerződött az Anderlechthez és remek teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, hiszen a jelenlegi szezonban 40 tétmérkőzésen 21 gólnál és 5 gólpassznál jár. Mitrovic iránt több klub is érdeklődik, a Tuttosport beszámolói szerint a Milan is beszáll a versenyfutásba. A piros-feketék mellett a Fiorentina, a Roma, a Sporting és a Benfica is bejelentkezett a szerb csatárért, akit 2018 nyaráig köt szerződés a belga Anderlechthez. Állítólag az Anderlecht 12-14 millió euró közötti összegért már hajlandó lenne elengedni…

Még több...

Az AskaNews beszámolói szerint Silvio Berlusconi eladta a Milan 75 százalékát egy kínai befektetőnek. Az elmúlt pár hónapban számos pletyka és híresztelés merült fel a klub értékesítését illetően. Az AskaNews olasz hírügynökség szerint a klub tulajdonosa, Silvio Berlusconi megállapodott egy kínai befektetővel. A jelentések szerint Berlusconi a részvények 75 százalékától válik meg 1 – 1,5 milliárd euró közötti összegért. Eközben a Gazzetta is lehozta a hírt, miszerint a korábbi olasz kormányfő elszólta magát egy rendezvényen: „Eladtam a Milan 75%-át, ez már tény”.

Még több...

„Az AC Milan labdarúgócsapata büszkén jelenti be, hogy a klub és a Sanrio – a cég, amely a Hello Kitty márka mögött áll – szponzori szerződést kötött” – olvasható a milánóiak hivatalos honlapján. A világ pedig azt találgatja, vajon ez tréfa, vagy valóság? A milánóiak megadták a módját a nagy bejelentésnek, a hivatalos honlapon a klub, valamint a cég képviselői is megszólaltak, és megosztották a világgal, milyen boldogok. A sportoldalak világszerte találgatnak, hogy valós bejelentésről van-e szó. Ha igen, akkor a cél az új célközönség megszólítása lehet, hiszen ezzel a szponzori szerződéssel a nők, valamint az ázsiai piaci felé is…

Még több...

El Shaarawy biztosan nem fog más olasz csapathoz szerződni – jelentette ki az olasz támadó testvére. A közelmúltban többször is szóba hozták a Fáraót korábbi klubjával, a Genoával. El Shaarawy ügynöke és egyben testvére elmondta, nem volt semmilyen tárgyalás a két klub között. „Tudomásom szerint Galliani nem ajánlotta fel Stephant a Genoának. Nem volt semmilyen egyeztetés Preziosi és Galliani között a visszatérésről. Januárban voltak pletykák az Udineséről és a Torinóról is, de minden lehetőséget kizárok. Stephan nem fog másik olasz csapathoz szerződni” – mondta Manuel El Shaarawy. „Arsenal, Dortmund? Még januárban volt néhány ajánlat, de Stephan otthon érzi magát a…

Még több...

Három Primavera játékosunk is profi szerződést írt alá a klubbal, nevezetesen Gianluigi Donnarumma, Patrick Cutrone és Manuel Locatelli. Donnarumma (a képen Galliani mellett – a szerk.) február közepén hívta fel magára a figyelmet, amikor is mindössze 15 évesen leülhetett a felnőtt csapat cserepadjára egy Cesena elleni bajnoki mérkőzésen. A 197 centiméter magas kapust a korosztályának egyik legtehetségesebb futballistájaként tartják számon és hatalmas karriert futhat be. A fiatal kapus azóta már betöltötte a 16. életévét és ma további két csapattársával együtt aláírta első profi szerződését. A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Patrick Cutrone és Manuel Locatelli is 2018-ig szóló…

Még több...

Alexandre Pato elmondta, hiányzik neki Olaszország és gyakran gondol a Milanra. Pato 2007-ben csatlakozott a Milanhoz a brazil Internacional együttesétől és 5 szezont töltött a piros-feketéknél, mielőtt 2013 telén visszatért Brazíliába. A 25 éves támadó 150 mérkőzésen lépett pályára a Milanban és 63 gólt szerzett. „Jelenleg kölcsönben vagyok a Sao Paulónál, de a játékjogom a Corinthians tulajdonában van. Boldog vagyok itt és az elsődleges célom, hogy folyamatosan a pályán legyek. Egy napon szeretnék visszatérni Európába és egy olyan erős csapatba játszani, mint a Milan” – mondta Pato a Sky Sport Italiának. „Inter? Még mindig nagyszerű csapat és soha sem tudhatod,…

Még több...

Nemzetközi lapértesülés szerint Sinisa Mihajlovic úgy döntött, elhagyja a Sampdoriát, a hírek szerint a Napoli vagy a Milan lehet a célállomás. A szerb mester rendkívül jó munkát végez a genovai együttesnél, amelynek köszönhetően a Samp negyedik helyen áll a bajnokságban, így még a BL-indulásra is van esélye. A Sky értesülése szerint a Manchester Cityvel is szóba hozott korábbi védő elhatározta, hogy elhagyja az együttesét a szezon végén. A hírek szerint a Milan lehet az egyik legfőbb kérő, de a Napoli is versenyben van a szakemberért, amennyiben Rafa Benítez valóban nem hosszabbítja meg szezon végén lejáró szerződését.

Még több...

Nigel De Jong, a Milan holland középpályása még nem döntött a szerződéshosszabbításról. De Jong szerződése a nyáron jár le, akár csak Ignazio Abaténak, Giampaolo Pazzininek, Philippe Mexésnek, Michael Essiennek, Christian Abbiatinak és Daniele Bonerának. Ugyanakkor az utóbbi időben számos pletyka felmerült De Jong jövőjéről. A holland középpályás a szezon végén hozhatja meg a döntést. „A jövőm? Még mindig nem döntöttem, talán április végén vagy a szezon befejeztével fogom meghozni a döntést. Először szeretném megismerni a klub jövőbeli terveit” – mondta DJ. „Soha nem olvasok olasz újságokat és nem nézek olasz televíziós csatornákat. Mindenki azt ír és azt mond, amit akar.…

Még több...

Olaszország nem tudott nyerni Bulgáriában (2–2) a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjében. A H-csoport ötödik fordulójában az itáliaiak fordulatos mérkőzésen játszottak négygólos döntetlent, így két ponttal leszakadtak Horvátország mögött a tabellán. Több kulcsjátékos sérülés miatt nem léphetett pályára az olasz válogatottban, így például Andrea Pirlo, Daniele De Rossi és Claudio Marchisio sem, utóbbi a pénteki edzésen sérült meg. A találkozó Ivajlo Petev bolgár szövetségi kapitány első tétmeccse volt a kispadon. A bolgárok mintha az öltözőben maradtak volna az első percekben, a védelmi megingást a negyedik percben góllal büntette Olaszország, amely amúgy is nagy iramot diktált rögtön a találkozó elején. Bertolacci középre…

Még több...