José Mauri, a Milan középpályása ma ünnepli 20. születésnapját. Mauri egy argentin származású olasz játékos, aki 1996. május 16-án született Realicóban, Argentínában. Pályafutását a Parma együttesénél kezdte és 2013 decemberében debütált a felnőtt csapatban. 2015 nyarán viszont az olasz együttes csődbe ment és egészen a negyedosztályig zuhant. Ezt követően a Milan felfigyelt a fiatal középpályásra és ingyen szerződtette, miután lejárt a szerződése. Mauri ebben a szezonban 5 meccsen lépett pályára a Serie A-ban, míg a kupában 4 találkozón szerepelt. José Mauri ma 20 éves. Isten éltesse sokáig! [adrotate banner=”28″]
Szerző: norberto012
Szombat este a Roma ellen debütált a csapat új, következő szezonra tervezett hazai meze.
Olaszországból több klub is érdeklődik van der Wiel iránt, nevezetesen a Juventus, a Milan és az Inter. A PSG tegnap este 4-0-ra legyőzte a Nantes-t a szezon utolsó fordulójában és eldőlt, hogy Zlatan Ibrahimovic mellett van der Wiel számára is az volt az utolsó bajnoki meccs. A holland jobbhátvéd szerződése a nyáron lejár és nem fog hosszabbítani. Van der Wiel ugyanis állandó játéklehetőséget szeretne, de Laurent Blanc edző inkább Serge Auriert preferálja. Francia sajtóértesülés szerint a Juventus, a Milan és az Inter is szerződtetné a 28 éves játékost, aki a nyáron szabadon igazolható lesz. A holland válogatott játékos ebben a…
Adriano Galliani, a klub vezérigazgatója szerint az olasz együttesek nem tudnak versenyezni a dúsgazdag klubokkal, azonban nem zárta ki Zlatan Ibrahimovic visszatérését. A május 21-i Juventus elleni Olasz kupa döntő lesz az egyetlen lehetőség a Milan számára, hogy a következő szezonban induljon a nemzetközi porondon. Eközben eldőlt, hogy a csapat a 7. helyen fog végezni a bajnokságban. „Ibrahimovic fizetése összeegyeztethetetlen az olasz piaccal, de majd meglátjuk. Még mindig imádja a Milant, de van néhány ajánlata, amelyekről többé-kevésbé tudunk Ázsiából, Amerikából és Európából. Majd meglátjuk.” „Balotelli? Jelen pillanatban csak kölcsönben van, nincs vételi opciónk. Lesz lehetőségünk tárgyalni a Liverpoollal a jövőjéről.…
18 év, 380 meccs, 8 megnyert trófea. Grazie Christian!
Milan-Roma 1-3.
Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti Milan-Roma bajnoki mérkőzésre. Milan: Donnarumma; De Sciglio, Alex, Mexés, Romagnoli; Kucka, Locatelli, Bertolacci; Honda, Bacca, Balotelli. Cserék: Abbiati, Diego Lopez, Mauri, Adriano, Poli, Montolivo, Simic, Bonaventura, Zapata, Bordi, Boateng, Calabria Roma: Szczesny; Florenzi, Rudiger, Manolas, Digne; Strootman, De Rossi, Pjanic; Salah, Nainggolan, El Shaarawy. Cserék: De Sanctis, Castan, Dzeko, Totti, Maicon, Falque, Emerson, Torosidis, Zukanovic, Umar Sadiq [adrotate banner=”28″]
Egybehangzó jelentések szerint Alessio Romagnoli lesz a balhátvéd a Roma elleni mérkőzésen, továbbá Manuel Locatelli is kezdeni fog. Az olasz bajnokság utolsó fordulóját rendezik a hétvégén. Szombat este a Milan a Romával játszik a San Siróban. A tét a nemzetközi porondra való kvalifikáció bebiztosítása, hiszen a Serie A 6. helyezettje indul az EL-ben az Olasz kupa döntőjének eredményétől függően. Ha a Milan a döntőben legyőzi a Juventust, akkor automatikusan a csoportkörbe kerül. Amennyiben a Zebrák nyerik a kupát, akkor a Serie A 6. helyezettje – jelen esetben a Sassuolo – indul a második legrangosabb európai kupa selejtezőjében. A várakozások szerint…
Cristian Brocchi kijelölte 23 fős keretét a ma esti Roma elleni bajnokira. A Milan ma este 20:45-kor a Romát fogadja hazai pályán az olasz labdarúgó bajnokság 38. fordulójában. Sérülés miatt kihagyja a találkozót Ignazio Abate, Luca Antonelli, Rodrigo Ely, Jeremy Menez és M’Baye Niang. Jó hír, hogy Giacomo Bonaventura visszatért. A MILAN KERETE A ROMA ELLEN: KAPUSOK VÉDŐK KÖZÉPPÁLYÁSOK TÁMADÓK Christian Abbiati Alex da Costa Andrea Bertolacci Carlos Bacca Gianluigi Donnarumma Francesco Bordi Giacomo Bonaventura Mario Balotelli Diego Lopez Davide Calabria Keisuke Honda Kevin-Prince Boateng Mattia De Sciglio José Mauri Luiz Adriano Philippe Mexés Juraj Kucka Alessio Romagnoli Manuel Locatelli…
Christian Abbiati, a Milan veterán kapusa bejelentette visszavonulását. A 38 éves kapus 1998-ban csatlakozott a rossonerihez és azóta a klub alkalmazásában áll. A Milan a hivatalos honlapján egy közleményben jelentette be, hogy Abbiati az idény végén visszavonul. Abbiati összesen 380 mérkőzésen védte a Milan kapuját és 15 szezonon keresztül volt a csapat tagja. Az olasz kapus 3 Scudettót, 1 Olasz kupát, 2 Olasz szuperkupát, 1 Bajnokok Ligáját és 1 Európai szuperkupát nyert a klubbal. Abbiati szombaton a San Siróban a Roma elleni bajnokin búcsúzik, a várakozások szerint a kezdőcsapatban fog szerepelni és ez lesz az utolsó mérkőzése a Milan színeiben.…