Újabb nagy dobásra készül a Milan vezetősége, amely ezúttal egy támadót szeretne szerződtetni. A hírek szerint Andrea Belotti, Pierre-Emerick Aubameyang vagy Nikola Kalinic lehet a befutó. Pénteken a Milan bejelentette a kilencedik nyári igazolást, aki nem más, mint a Juventus 7-szeres olasz bajnok védője, Leonardo Bonucci. Emellett órák kérdése és Lucas Biglia is hivatalosan rossonero lesz. Marco Fassone és Massimiliano Mirabelli figyelme hamarosan egy csatár szerződtetése felé fordul. Gianluca Di Marzio, a Sky szakértője tegnap arról számolt be, hogy újra él a Belotti-vonal és a klub 45 millió eurót, valamint M’Baye Niang és Gabriel Paletta játékjogát ajánlotta fel a Torinónak.…
Szerző: norberto012
A Milan július végén Romániában, a CSU Craiova ellen kezd az Európa Liga harmadik selejtezőkörében. Pénteken délután sorsoltak az Európa Ligában. A piros-feketék az előző szezonban a hatodik helyen végeztek a Serie A-ban és hosszú évek után kiharcolták az indulást a nemzetközi porondon. A Milan a harmadik selejtezőkörben csatlakozik a mezőnyhöz és eldőlt, hogy a román élvonalban szereplő CSU Craiova lesz az ellenfél. Az odavágót július 27-én, csütörtökön rendezik Romániában, a visszavágó pedig egy héttel később, augusztus 3-án lesz a San Siróban. [adrotate banner=”28″]
Csütörtökön megszületett a megegyezés a Milan és a Lazio között Lucas Biglia klubváltásáról. A piros-feketék már hetek óta tárgyalnak a Lazióval a 31 éves argentin válogatott középpályásról, akinek egy év van hátra a szerződéséből és jelezte, hogy nem áll szándékában hosszabbítani. Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia szakértője szerint a Milan és a Lazio mindenben megállapodott egymással, így Biglia csatlakozik a rossonerihez. A római együttes elnöke, Claudio Lotito elfogadta a Milan 17 millió eurós ajánlatát, amelyhez további 3 millió euró bónusz társul, így a teljes átigazolási ár elérheti a 20 millió eurót. Állítólag Biglia 3 évre szóló szerződést fog…
Vincenzo Montella 26 játékost nevezett a kínai turnéra utazó keretébe. Nem tart a csapattal többek között Alessio Romagnoli, Manuel Locatelli, Davide Calabria és Suso sem. A Milan kedden lejátszotta első felkészülési mérkőzését az előszezonban és idegenben 4-0-s győzelmet aratott a Lugano felett. A következő másfél hétben két meccs vár a csapatra Kínában: az International Champions Cup tornán július 18-án a Borussia Dortmund, négy nappal később pedig a Bayern München lesz az ellenfél. A csapat gépe pénteken indul a malpensai repülőtérről Kínába. Montella 26 játékost nevezett az utazó keretbe, amelyben ott van az új szerzemények közül Antonio Donnarumma, André Silva és…
Felkészülési mérkőzés került be a Milan augusztusi meccsnaptárába, az ellenfél a Real Betis lesz. A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapat augusztus 9-én felkészülési meccset játszik a spanyol élvonalban szereplő Real Betis együttesével, amely az előző szezonban a 15. helyen végzett a bajnokságban. A találkozót a cataniai Angelo Massimino stadionban rendezik 20:45-es kezdettel. A piros-feketék júliusban a Borussia Dortmund és a Bayern München ellen lépnek pályára. A csapat az első tétmérkőzését július 27-én játssza az Európa Liga-selejtezőjében, a visszavágó pedig egy héttel később lesz. [adrotate banner=”28″]
Egyes beszámolók szerint a Milan lépéseket tett Leonardo Bonucci megszerzése felé. Nyolc játékos érkezett eddig a nyári átigazolási időszakban, nevezetesen Mateo Musacchio, Franck Kessié, Ricardo Rodriguez, André Silva, Fabio Borini, Hakan Calhanoglu, Andrea Conti és Antonio Donnarumma. Ennek ellenére nincs megállás, a következő érkező a Lazio középpályása, Lucas Biglia lehet, továbbá a kiszemeltek között van Pierre-Emerick Aubameyang (Borussia Dortmund, támadó) és Leonardo Bonucci (Juventus, védő) is. Alessandro Lucci, Andrea Bertolacci ügynöke – és egyben Bonucci képviselője – tegnap a Casa Milanban egyeztetett a piros-feketékkel az olasz középpályás sorsáról. A MilanNews.it, a Sky Sport Italia, a Goal Italia és a Mediaset…
Gianluigi Donnarumma, a Milan 18 éves kapusa bocsánatot kért a szurkolóktól és kijelentette, hogy sohasem voltak kétségei a maradást illetően. Kedden délután a klub hivatalosan bejelentette, hogy 2021-ig meghosszabbította Gigio Donnarumma szerződését. Az olasz válogatott kapus a közelmúltban alaposan kivívta a rossoneri szurkolóinak haragját, miután egy hónappal ezelőtt elsőre nem mondott igent a hosszabbításra, legalábbis Mino Raiola, a játékos ügynöke ezt közölte a klubbal. Donnarumma a szerdai sajtótájékoztatón megragadta a lehetőséget és bocsánatot kért a szurkolóktól. „Nagyon örülök és büszke vagyok arra, hogy a Milanban lehetek. Itt születtem, itt nevelkedtem a klubban és soha nem voltak kétségek a fejemben afelől,…
A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Gianluigi Donnarumma bátyját, Antoniót a görög bajnokságban szereplő Asteras Tripolis együttesétől. Az olasz kapus 2021-ig szóló szerződést írt alá. Antonio Donnarumma a klub vezetőségének nyolcadik igazolása a nyári átigazolási időszakban. A 27 esztendős kapus 2005 és 2010 között a piros-feketék utánpótlás akadémiáján nevelkedett és 2010-ben bajnok lett a Primavera csapattal. Donnarumma ezt követően két szezont kölcsönben töltött, majd 2012-ben csatlakozott a Genoához, amely 1,8 millió eurót fizetett érte. Antonio 2016 nyarán Görögországba igazolt és három évre írt alá az Asteras Tripolishoz. Antonio 21 bajnoki meccsen védett az előző szezonban, míg a kupában…
A Milan idegenben 4-0-ra legyőzte a svájci élvonalban szereplő Luganót egy felkészülési mérkőzésen. Egy héttel a felkészülés megkezdése után a Milan lejátszotta első felkészülési meccsét az előszezonban. Az új igazolások közül Matteo Musacchio, Ricardo Rodriguez, Franck Kessié, Hakan Calhanoglu és Fabio Borini is kezdőként kapott lehetőséget. Egy remek támadást követően egészen hamar, már a 2. percben megszerezte a vezetést a milánói alakulat, a gólszerző Patrick Cutrone volt. A következő találatra a második félidőig kellett várni: a 63. percben Giovanni Crociata kapott labdát José Mauritól és magabiztosan a kapuba lőtt. A 83. percben José Sosa volt eredményes, az előkészítő ismét Mauri…
Immáron hivatalos, hogy a 18 éves kapus marad a piros-feketéknél.