A Milan hivatalosan bejelentette, hogy Leo Duarte bal lábát sikeresen megoperálták.

A 23 éves brazil védő a múlt héten sérülés miatt kimaradt a Napoli elleni mérkőzésre nevezett keretből, miután az egyik edzésen erős fájdalmat érzett a sarkában. A vizsgálatok eredményeiből kiderült, hogy komoly a baj és meg kellett műteni.

Csütörtökön a Milan bejelentette, hogy Duarte sarokcsonttöréssel bajlódik és sikeres műtéten esett át Umea városában, Svédországban. Az operációt Hakan Alfredson professzor végezte a Milan csapatorvosának, Stefano Mazzoninak a társaságában. A klub tájékoztatása szerint az operáció tökéletesen sikerült.

A várakozások szerint Duartéra mintegy 3-4 hónap kényszerpihenő vár. A 23 éves középhátvéd a nyáron érkezett mintegy 10 millió euróért a Flamengo együttesétől és a szezonban eddig 5 bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget a Milanban.

12 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Fiatalok a játékosaink, de sérülés terén olyan mintha 40 évesek lennének. Nagy kár érte, szerintem jobb volt mint Mussacio

  2. Komolyan nem tudom, hogy mi a répát csinálnak ezek amiben ilyen sűrűn megnyomorodnak?! Tiszta szerencsétlen piszkafa lábúak. Jobbulást….

  3. Végre szeretném Caldarát látni. Amennyiben idén sem tud semmit sem mutatni, meg kell tőle szabadulni.

    • Jó, de kinek kell egy olyan játékos, aki két év alatt 10 mérkőzést nem tudott lejátszani? 😀 Ez a baj a játékosainkkal, elképzelésben könnyű lecserélni őket, de megválni képtelenség tőlük.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet