A tréner szerint Ronaldinhónak keményen kell dolgoznia a kezdőcsapatért
Szerző: andrijcar
A sérült Pippo Inzaghi elmondta, hogy szerinte kivel kéne őt pótolni januárban, ha a klub úgy dönt, hogy igazol egy támadót. “Ha szeretnének valakit szerződtetni a pótlásomra, nincs jobb Alberto Paloschinál.” – nyilatkozta a 37 éves klasszis Az U21-es válogatott Paloschi játékjogát a Milan és a Parma közösen birtokolja. a tehetséges támadó már szerepelt a piros-feketék mezében tétmeccsen, sőt gólt is szerzett. Alberto 2008 februárjában a Siena ellen debütált a felnőttek között, összesen hét mérkőzésen lépett pályára és két gólt szerzett.
Holnap este 20:45-kor a Milan a francia Auxerre vendége lesz a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában. A párharc első találkozóját az olasz csapat nyerte még szeptemberben 2-0 arányban. Massimiliano Allegri csapata ma délután indul Franciaországba, a tréner kijelölt kerete a következő: Kapusok: Abbiati, Amelia, Roma Védők: Bonera, Jankulovski, Nesta, Papastathopoulos, Thiago Silva, Zambrotta, Yepes, Abate Középpályások: Ambrosini, Boateng, Flamini, Gattuso, Seedorf, Strasser, Merkel Csatárok: Ibrahimovic, Robinho, Ronaldinho Sérültek: Oddo, Antonini, Pirlo, Inzaghi, Pato
Pár hónap szünet után ismét elérhető az acmilan.hu
Nyilatkozatok a Fiorentina-Milan mérkőzés után…
Ibrahimovic újra villant, a Milan újra nyert, ezzel továbbra is az élen áll…
A Milan trénere a Fiorentina elleni találkozó előtt beszélt az esélyekről…
Thiago Silva élvezi az életet Milánóban és a játékot a Milanban. A brazil védő elárulta, két másik nagy klub is szerette volna leigazolni, de ő a piros-feketéket választotta. „Real Madrid? Igaz a hír, megkerestek engem annakidején. A feleségem nem akart Madridba menni, ő a Milant kedveli.” nyilatkozta az Il Corriere dello Sport-nak. „Én is a Milant szeretem, ahogy a fiam. Volt más kérőm is, mert mielőtt ideigazoltam volan, az Inter is felvette velem a kapcsolatot. Másról nem tudok.” Silva jelenleg a csapat egyik legértékesebb és legjobb formában lévő játékosa, a szurkolók nagy kedvence. „Remélem addig maradhatok a klubnál, ameddig csak…
Adriano Galliani reagálása a napokban a csapattal kapcsolatban felmerült lehetséges érkezőkre: „Matri? Ő a Cagliari játékosa, akit eladtunk, miután végigjárta az akadémiánkat. Nagyon jól ismerjük őt.” – nyilatkozta az Il Corriere dello Sport-nak. „Balotelli? Nem szeretek más klubok játékosairól beszélni, de még csak 20 éves, ezért rengeteg ideje van. Meglátjuk mit hoz a jövő.” Ronaldinho helyzete bizonytalan a klubnál, egyelőre nem lehet tudni, marad-e a Milannal. „Bízom Dinhóban. Meggyőződésem, hogy mielőtt aláírna egy másik csapathoz, szól a Milannak. Egyelőre nem jelzett semmit, ezért nem látok problémát. Korábban sosem fordult elő, hogy egy játékosunk úgy írt volna alá máshoz, hogy nem…
Thiago Silva szerint a Milan erősebb, ha a védelem közepén Alessandro Nesta a párja. A brazil játékos rendkívül elégedett a csapat teljesítményével és edzője munkájával: “Kedvelem Allegrit, mert sokat törődik azzal, hogy a csapatnak stabil legyen a védekezése és remek hangulatot teremt az edzéseken. A védekezésünkben egyértelműen Nesta a kulcs. Erősebbnek érezzük magunkat, a ha köztünk van a pályán. Ő a mi vezérünk. Most már nem könnyű gólt szerezni ellenünk, ennek is köszönhetjük, hogy a tabella élén vagyunk. Az Internek mostanában elég sok problémája van. de ők ettől függetlenül veszélyesek, oda kell figyelni rájuk.” A Lazio tele van jó játékosokkal,…