Rafael Leao elfogadta a Milan ajánlatát a szerződésének meghosszabbítására azok után, hogy az elmúlt 1 évben számos megkeresés volt a Premier League-ben szereplő Chelsea-től.
A The Athletic részleteket fedett fel a tavaly nyári tárgyalásokról, amikor a Chelsea bejelentkezett Leaóért. 2022 nyarán az angol együttes nagy erőfeszítéseket és konkrét lépéseket tett a játékos megszerzéséért. Todd Boehly vezetésével a Chelsea számos átigazolási struktúrát benyújtott annak érdekében, hogy meggyőzze a Milant.
A londoni együttes akkoriban 100 millió euróra becsülte Leao értékét és szeretett volna bevonni egy játékost az üzletbe. A londoniak Christian Pulisic és Hakim Ziyech közül egy játékost ajánlottak fel a Milannak, azonban a piros-feketék nem voltak meggyőződve az üzletről. A Milan vezetősége 150 millió euróban határozta meg Leao árát, ami a szerződésében szereplő akkori kivásárlási záradék összegének felelt meg.
A Chelsea a januári átigazolási időszakban egy 100 millió eurós üzlet keretein belül (70 millió euró + 30 millió bónusz) leigazolta Mykhailo Mudrykot a Shakthar Donetsk együttesétől, azonban az angolok továbbra is szerették volna megszerezni Leaót. A téli mercato lezárása után a Chelsea állítólag kapcsolatba lépett a játékos ügynökségével, hogy helyzetjelentést kérjenek arról, hogy Leao meghosszabbítja-e a 2024-ig szóló szerződését a Milannal.
A portugál válogatott támadó a múlt héten 2028. június 30-ig hosszabbított a Milannal (csak a hivatalos bejelentés hiányzik – a szerk.) és az új 5 éves megállapodás illetve a fizetésemelés mellett mintegy 175 millió euróra emelték a kivásárlási árát.
Ez azt jelenti, hogy a londoniak kénytelenek lesznek más célpont után nézni, hacsak nem hajlandóak megközelítőleg 175 millió eurót letenni Leao játékjogáért, hogy a csapatukban tudják a következő szezonra.
5 hozzászólás
Nem is értem. Itt c!g@nykodnak velünk Leao miatt, erre 1 gurigát kifizetnek egy eddig sehol nem bizonyított ukrán gyerekért, és még ennél is többet az egy szezonos Enzo Fernandezért. Azért Rafa mégis csak a tavalyi szezon MVPje volt a Serie A-ban, és idén is csak miatta van kreativitás és veszély a támadásainkban.
Szezon MVP mindig a bajnok csapatból kerül ki.. Maximum csapaton belül volt MVP, a bajnokságban volt pár jobb játékos nála.
Nyílt titok, hogy Mudryk ára miert volt az egekbe lőve. A Shaktar tulaj 25millat utalt az orszagnak a haboru miatt… Enzo Fernandez meg lehet, hogy egy szezonos, de azért huszonévesen egy vb győztes argentin válogatott motorja volt. Nálunk pont elférne Tobali mellett, Krunic helyett. Mindanellett a hogyanverjünkelésznélkülsokmillioeurót ékes példája a Chelsea.
Az utolsó mondatoddal tökéletesen egyetértek…
Óriási különbség lehet amerikai és amerikai tuljdonos között. A RedBird (Todd Boehly-val ellentétben) nem szán pénzt a csapatra.
Valahol félúton lenne az ideális.
Majd amikor a RedBird kifizet 80 millió eurót/fontot egy centerért, akkor megcélozhatunk egy BL-döntőt…! Addig is :Forza Milan!