Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője az Inter elleni visszavágót megelőzően megtartotta sajtótájékoztatóját és kijelentette, hogy egészen a végsőkig hinniük kell abban, hogy képesek megfordítani a párharcot kétgólos hátrányból.
„Koncentráltak és elszántak vagyunk. A lehető legjobba készülünk fel, hogy jobb teljesítményt nyújtsunk, mint az első mérkőzésen és megpróbáljuk megnyerni az összecsapást. Egyértelmű célunk van, hogy győzzünk, még van esélyünk bejutni a döntőbe. Senki sem gondolta volna, hogy a szezon ezen pontján itt leszünk az elődöntőben, ahogy azt sem, hogy bejuthatunk a döntőbe. Csak ki akarunk menni a pályára és a legmagasabb szintű teljesítményt nyújani. Ott kell folytatnunk, ahol az odavágó második félidejében abbahagytuk, de még jobbnak kell lennünk. Még hosszú út áll előttünk. Jól kell kezdenünk a mérkőzést, játékban maradni, minél kevesebbet hibázni és könyörtelenül kihasználni az ellenfél hibáit.” – mondta Pioli.
„Az elődöntő első mérkőzésén túl sok párharcot és lecsorgó labdát veszítettünk el. Ezúttal meg kell nyernünk ezek többségét, hogy felülkerekedjünk az ellenfelen és magunk javára billentsük a mérkőzést. Ezek olyan mérkőzések, amelyekről a játékosok és az edzők álmodoznak.”
„Bennacer? Nagyon sajnáljuk Isma sérülését és minden jót kívánunk neki a műtéthez. Ezúttal nem három középpályással fogunk játszani, hanem az első meccshez képest plusz egy támadó-középpályással. Remélhetőleg jobban fog működni. Leao jobban van és ha minden a tervek szerint alakul, akkor Kruniccsal és Messiasszal együtt bevethető lesz a mérkőzésre.”
„Az Inter egy erős csapat, de ha a bennünk rejlő potenciálhoz mérten fogunk játszani, akkor képesek vagyunk felvenni a versenyt, ellenkező esetben nehéz lesz. Nagyon figyelmesnek kell lennünk a pontrúgásoknál, hiszen ez az egyik legfőbb erősségük. Az első meccsen volt néhány gólhelyzetünk, amelyeket nem használtunk ki. Ezen a mérkőzésen élnünk kell a lehetőségekkel.”
„Az a legfontosabb, hogy a lehető legjobban felkészítsük a csapatot, taktikailag, technikailag, motivációs és erőnléti szempontból egyaránt. Meg kell nyernünk ezt a mérkőzést és a lehető legjobb futballt kell játszanunk. Nehéz és küzdelmes összecsapás lesz, hiszen a két csapat közül az egyik a döntőbe fog jutni. Nem szabad arra gondolnunk, hogy szenzációs és egyedülálló bravúrt kellene végrehajtanunk. Csináltunk már ehhez hasonlót korábban és tudjuk, hogy mire van szükség az ilyen meccseken. Az első perctől egészen a 95. percig hinnünk kell abban, hogy képesek vagyunk megcsinálni, le lehet győzni az Intert és meg lehet fordítani a kétgólos hátrányból, még akkor is, ha ez egyáltalán nem lesz könnyű feladat.”
„Minden azon múlik, hogy mit sikerül véghez vinnünk a pályán. Akár a kezdőcsapatból, akár a cserepadról olyan játékosokra van szükségünk, akik mérkőzéseket tudnak eldönteni. Minden lehetséges helyzetet a magunk javára kell fordítanunk.”
4 hozzászólás
Közbe olvastam egy cikket, amibe elvileg már menesztenék Piolit. Nem tudom ennek mennyi a valóságalapja, de a véleményetekre kíváncsi vagyok
Az AC Milan megválik Stefano Pioli vezetőedzőtől – állítja a Sportitalia. Nico Bastone újságíró kiemeli, hogy a klub tulajdonosa már döntött Pioli menesztéséről.
A klub vezetősége elégedetlen az olasz bajnokság elért eredményekkel, és még a Bajnokok Ligája-elődöntő sem mentheti meg az állását. Néhány hónappal ezelőtt a Milan 2025-ig meghosszabbította Stefano Pioli szerződését, de úgy néz ki, a klub most felbontja kontraktusát.
A Milan főnöke már döntött egy konkrét szakemberről Pioli helyére. Nem másról van szól, mint Antonio Contéról. A klub tulajdonosa kiváló viszonyban van a Tottenham korábbi menedzserével. Az olasz szakember szeretne visszatérni Olaszországba, és nagy kihívásnak tekinti a lehetőséget, hogy a Milan kispadjára leüljön, miután már a másik két nagy olasz klub – a Juventus és az Inter – élén is sikereket ért el
Conte baromság…nagyon magas a fizuja, és egy hisztis pics@. Lesz talán jó két éve, aztán össze rúgja a port a vezetéssel, aztán lelép, mint qrva a díványról, romokat hagyva maga után. Mindenhol ezt csinálta, nem hinném, hogy pont nálunk lenne másképp. Nálam De Zerbi lenne az etalon. Talán Palladino is jó lehet még, elképesztő munkát végez a Monzánál, mióta átvette. De ha Conte és Pioli között kéne választani, akkor Pioli.
Conte szerintem nem egy rossz edző, hanem ahogy te is mondtad, a hozzáállásával van a legnagyobb probléma, amit az első 2 mondatod jól összefoglal. Amikor a juventust átvette, azt a csapatot ami éveken keresztül bajnok volt azt ő alapozta meg, és építette fel nagyrészt, amikor utána kinevezték Allegrit neki csak annyi volt a dolga, hogy ne tegye tönkre, mert Massimiliano barátunk egyáltalán nem a csapatépítéséről híres. Meg tegyük hozzá, hogy a Chelseavel úgy nyert bajnoki címet, hogy egyáltalán nem a kékek számítottak a legesélyesebbnek, kb ugyanez az internél is. A tottenhamet pedig úgy vitte fel a 4. helyig tavaly, hogy az elején még középmezőnybe tartozott. Az hogy a spurstől elküldték szerintem nem feltétlen ő a hibás, mert hát azzal a csapattal senki nem fog semmit nyerni. Azt sem értem Kane meg Son mit keres ott. Főleg az angol, aki minden idényben kb 20 gólt lő, és semmit nem nyert. Ha van esze minél előbb elmegy. Őszintén én is egy Enriquenek v De Zerbinek jobban örülnék.
Tehát Conte sztem jó edző, és szerintem a fizetéséből is engedne, de ha jobban állna hozzá a dologhoz akkor jobb is lehetne.
De ez csak az én véleményem 😁
Pioli soha egyetlen rossz szót sem mondott a vezetőségre, nem rinyált, hogy miért csak ennyi van igazolásokra, miért nem ezt vagy azt szerződtette a csapat, tehát elfogadta a helyzetet. Ő az ideális alkalmazott. Azon egyáltalán nem lennék meglepődve, ha Piolit el akarnák küldeni.
Conte ellenben egy igen kellemetlen valaki, a vezetőség oldaláról nézve igen nehéz lehet vele dolgozni, kicsit olyan, mint Boban volt; Conténak ahhoz, hogy elfogadja a Milan esetleges ajánlatát, garanciák kellenek. Ő nevekkel, ötletekkel fog érkezni, hogy ezt meg azt kéri, ilyen és ilyen igényei vannak. És neki nem lejárt vagy lejáróban lévő szerződésű középszerek nevével lenne tele a notesza. Edzői kvalitásokat tekintve úgy gondolom, nem kérdés, hogy jobb edző, mint Pioli. „Kicsit” idegbeteg és exhibicionista a pali, egyáltalán nem az a simulékony típus, de tele van energiával, én jókat szoktam szórakozni rajta. Mint motivátor is nagyon jó, mégsem vagyok biztos benne, hogy ő a megfelelő személy a Milan kispadjára. Mindenesetre érdekes kísérlet lenne. Ő szerintem az a kategória, hogy vagy belenyúlunk vele a tutiba, vagy visszasírjuk Piolit.
Akárki érkezzen is, taktikailag rugalmas kell hogy legyen (Conte ebből a szempontból nem biztos, hogy annyira jó ötlet lenne), és ha már mellette dönt a vezetőség, hagyni kellene, hogy megvalósíthassa az elképzeléseit. Az tehát nagyon nem lenne jó, ha az illető idejönne, megállapodnak, hogy akkor majd ez meg az is meglesz, majd azt mondják neki, hogy bocs, ez sem, meg az sem, meg amaz sem lesz, ebből kell főznöd.
Elképzelhető, hogy a vezetőség ezt az idényt még úgy fogta fel, hogy Piolinak bizonyítania kell. Ennek némileg ellentmond a vele való hosszabbítás, bár ez történhetett motivációs célzattal is, vagy esetleg be akarták biztosítani magukat, miközben azért nem kockáztattak akkorát, mert nem fizették halálra Piolit. Közben pedig lehet, hogy vártak a lehetőségre, hogy esetleg egy nagyobb nevű edző szabaddá válik…
Azt gondolom, ha Pioli önerőből és viszonylag simán megcsinálta volna a top 4-et a bajnokságban (úgy, hogy a BL tkp. egyfajta bónusz, örömjáték szerepet töltött volna be a szezon során), nem lenne kérdés, hogy marad-e. A bajnokság és a BL a legtöbb esetben egymást „magyarázza”, erősíti. Tehát: ha valaki a BL-ben viszonylag jó, általában az aktuális bajnokságban is az. Kivételek nyilván vannak. A Milan esetében sajnos túl nagy a kontraszt, ráadásul nem „jó irányba”. A Barca esetében a csoportkörös kiesés fura volt, de a jó bajnoki szereplés következtében azt lehet mondani, hogy a katalánok egyelőre még csak a PD-ban jók, a nemzetközi elittől messzebb vannak. A Bayernnek sem kell pironkodnia, mert „csak” a negyeddöntőig jutott (ha nem a City ellen esett volna ki, szerintem akkor sem kellene), mert a bajnokságban „helyzetben van”. A Milan esetében viszont nehezen értelmezhető a – különben megérdemelten elért – BL-elődöntő, mivel a bajnokságban – ráadásul regnáló bajnokként – bukdácsolt, képtelen volt huzamosabb ideig meggyőző teljesítményt felmutatni. A Chelsea esetében is van egy ilyen kettősség: ahhoz képest, amit a PL-ben mutatnak a londoniak, a BL-negyeddöntő valami hihetetlen eredmény. A Barca esetében a csoportkörös kizúgás után az idényt értékelve senki sem teszi fel a kérdést, hogy hogy tudtak ezek bajnokok lenni, ha a BL-csoportkörből sem tudtak továbbjutni. A Milan esetében viszont okkal tehető fel a kérdés: hogy a fenébe’ jutottak be ezek a BL-elődöntőbe, ha a bajnokságban még a top 4-et sem tudták elérni?!
Szóval Conte… Ha benne gondolkodnak a vezetők, akkor őt most kellene megpróbálniuk, mert lehet, hogy egy másik klub lecsap rá.