A szezon szempontjából meghatározó mérkőzés vár a Milanra ma este a városi rivális Inter ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján. A tét az isztambuli döntőbe jutás és a Rossonerinek kétgólos hátrányból kell felállnia, ugyanis a Nerazzurri az odavágón Edin Dzeko és Henrikh Mkhitaryan góljával 2-0-ra győzött. Íme a mérkőzés beharangozója.
Az Inter halálcsoportba került a Bajnokok Ligája idei kiírásában és a Bayern Münchennel, az FC Barcelonával illetve a Viktoria Plzennel került egy kvartettbe. A csapat egy Bayern elleni 2-0-s vereséggel rajtolt, majd a Plzent 2-0-ra, míg a Barcelonát 1-0-ra győzte le. Ezt követően Barcelonában 3-3-as döntetlen született és hazai pályán 4-0-ra nyertek a Plzen ellen. A csoportkör utolsó fordulójában az Inter 2-0-ra kikapott a Bayerntől. Ez alapján a második helyen jutott tovább a kék-fekete alakulat 6 meccsen 10 pontot szerezve. Az első a Bayern lett 18 ponttal, míg a harmadik a Barca 7 ponttal.
A nyolcaddöntőben a Porto volt az ellenfél, amelyet összesítésben 1-0-val búcsúztattak. A legjobb 8 között Inter-Benfica párharcot rendeztek és az odavágón aratott 2-0-s sikert követően Milánóban 3-3-as döntetlen lett a végeredmény, ezáltal összesítésben 5-3-mal továbbment az Inter.
A kék-feketék 35 forduló után 66 ponttal a harmadik helyen tanyáznak a Serie A-ban, a mérleg 21 győzelem, 3 döntetlen és 11 vereség, valamint 66 rúgott gól és 37 kapott gól. A csapat a legutóbbi 5 bajnoki mérkőzésén 100 százalékos mutatóval rendelkezik és 5 győzelmet szerzett (Empoli-inter 0-3, Inter-Lazio 3-1, Verona-Inter 0-6, Roma-Inter 0-2, Inter-Sassuolo 4-2).
Simone Inzaghi csapata a hétvégén hazai pályán fogadta a Sassuolo együttesét és fölényes 4-2-es győzelmet aratott. Romelu Lukaku duplázott, valamint Lautaro Martinez is eredményes volt, míg Tressoldi öngólt szerzett.
A házi góllövőlista első helyén Lautaro Martinez áll 24 góllal, majd Edin Dzeko és Romelu Lukaku következik 14 illetve 12 találattal. Nicolo Barella 8 alkalommal volt eredményes, Federico Dimarco 6 gólnál jár, míg Henrikh Mkhitaryan 5-ször vette be az ellenfél kapuját.
A Milan másodikként jutott tovább az E-csoportból a csoportgyőztes Chelsea mögött, méghozzá 6 meccsen 10 pontot szerezve 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel. A csapat a csoportkörben egy Salzburg elleni 1-1-es döntetlennel kezdett, majd 3-1-re legyőzte a Zagrebot. Ezt követően két vereség született a Chelsea ellen: Londonban 3-0-ra, míg Milánóban 2-0-ra kapott ki a csapat. Végül a csoportkör utolsó két fordulójában 4-0-s győzelem született a Zagreb és a Salzburg ellen is.
A nyolcaddöntőben a Premier League-ben szereplő Tottenham volt az ellenfél és összesítésben 1-0-val sikerült továbbjutni. Az odavágón 1-0-s győzelem született Brahim Diaz góljának köszönhetően a San Siróban, míg a visszavágó 0-0-s döntetlent hozott a Tottenham Hotspur Stadionban. A negyeddöntőben a BL-ben fantasztikusan menetelő Napolival kellett megmérkőzni a továbbjutásért. Az első meccset Ismael Bennacer döntötte el és a Rossoneri 1-0-ra nyert Milánóban. A nápolyi visszavágón Olivier Giroud tizenegyest hibázott az első játékrészben, majd a szünet előtt megszerezte a vezetést a csapatnak. A meccs hosszabbításában Victor Osimhen egyenlített, de a Milan összesítésben 2-1-es sikerrel bejutott a legjobb négy közé. Nem elhanyagolható szempont, hogy a milánói együttes zsinórban 6 meccs óta veretlen a BL-ben, a mérleg 4 győzelem és 2 döntetlen, valamint 10 rúgott gól és 1 kapott gól.
A piros-feketék a 35. fordulót követően az ötödik helyen állnak 61 ponttal, a mérleg 17 győzelem, 10 döntetlen, 8 vereség és 55 rúgott gól illetve 41 kapott gól. Ezzel a vereséggel nehéz helyzetbe került a csapat, hiszen három fordulóval a vége előtt 4 pont a hátrány a negyedik Lazióval és 5 pont a hátrány a harmadik Juventusszal szemben. Stefano Pioli együttese a legutóbbi 5 bajnoki meccsből csupán kettőt tudott megnyerni (Milan-Lecce 2-0, Milan-Lazio 2-0), továbbá két döntetlen (Roma-Milan 1-1, Milan-Cremonese 1-1) és egy vereség (Spezia-Milan 2-0) született.
A csapat hétvégén a kiesőzónából menekülő Speziához látogatott és 2-0-ra kikapott. A milánói együttes csak két kapufáig jutott, aztán a meccs hajrájában egy szöglet után Wisniewski volt eredményes. Tíz perccel később Esposito szabadrúgásgóllal beállította a kétgólos végeredményt.
A Milan két legeredményesebb játékosa Olivier Giroud és Rafael Leao 13 góllal, míg Brahim Diaz és Junior Messias 6 alkalommal volt eredményes. Theo Hernández és Alexis Saelemaekers 4 találatnál jár, továbbá Tommaso Pobega, Ismael Bennacer és Ante Rebic 3 gólos.
INTER – MILAN |
Időpont: 2023.05.16. 21:00 |
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó |
Játékvezető: Clement Turpin |
TV: M4 Sport |
Clement Turpin fújja a sípot az Inter-Milan visszavágón a Bajnokok Ligájában. A 40 esztendős francia bíró eddig összesen 3 mérkőzést vezetett a Rossonerinek, a mérleg 2 döntetlen és 1 vereség. Legutóbb márciusban a Tottenham elleni BL-visszavágót vezette, akkor 0-0-s döntetlen született. A VAR-szobában Jerome Brisard foglal helyet.
Játékvezető: Turpin
Partjelzők: Danos, Pages
Negyedik bíró: Frappart
VAR: Brisard
AVAR: Millot
VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
INTER (3-5-2):
Onana
Darmian, Acerbi, Bastoni
Barella, Calhanoglu
Dumfries, Mkhitaryan, Dimarco
Dzeko, Lautaro
Sérültek: Skriniar
Eltiltott: –
MILAN (4-2-3-1):
Maignan
Calabria, Thiaw, Tomori, Theo
Tonali, Krunic
Saelemaekers, Brahim, Leao
Giroud
Sérültek: Ibrahimovic, Bennacer
Eltiltott: –
EGYMÁS ELLENI MÉRLEG:
A Milan eddig összesen 247 alkalommal játszott a városi rivális Inter ellen a labdarúgás történetében, a mérleg 87 győzelem, 70 döntetlen és 90 vereség, valamint 341 rúgott gól és 339 kapott gól.
M | GY | D | V | |
---|---|---|---|---|
Hazai pályán | 126 | 47 | 34 | 45 |
Idegenben | 121 | 40 | 36 | 45 |
Összesen | 247 | 87 | 70 | 90 |
LEGUTÓBBI ÖSSZECSAPÁSOK:
Pontosan 20 év után rendeznek újra Derby della Madonninát a Bajnokok Ligája-elődöntőjében. 2003-ban a két csapat párharca összesítésben 1-1-es döntetlennel zárult, ám idegenben lőtt góllal a Rossoneri jutott be a fináléba, amelyet meg is nyert.
Ráadásul 18 évvel ezelőtt, 2005-ben is megmérkőzött egymással a két milánói együttes a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában, viszont akkor a negyeddöntőben találkoztak. Az első meccset 2-0-ra nyerte a Milan, míg a visszavágó 1-0-s vezetésnél az Inter-szurkolók miatt félbeszakadt és az UEFA 3-0-val a Rossonerinek ítélte.
IDŐPONT | MÉRKŐZÉS | |
---|---|---|
2023.05.10. | Milan-Inter | 0-2 |
2023.02.05. | Inter-Milan | 1-0 |
2023.01.18. | Milan-Inter | 0-3 |
2022.09.03. | Milan-Inter | 3-2 |
2022.04.19. | Inter-Milan | 3-0 |
2022.03.01. | Milan-Inter | 0-0 |
2022.02.05. | Inter-Milan | 1-2 |
2021.11.07. | Milan-Inter | 1-1 |
2021.02.21. | Milan-Inter | 0-3 |
2021.01.26. | Inter-Milan | 2-1 |
LEGTÖBB DERBIN PÁLYÁRA LÉPŐK:
Paolo Maldini vezeti az örökranglistát. A Milan korábbi legendás, világklasszis hátvédje összesen 56 mérkőzésen vett részt a Derby della Madonninák történetében.
# | JÁTÉKOS | MECCS |
---|---|---|
1. | P. Maldini | 56 |
2. | J. Zanetti | 47 |
3. | G. Bergomi | 44 |
4. | A. Costacurta | 43 |
5. | G. Rivera | 42 |
6. | G. Meazza | 40 |
S. Mazzola | 40 | |
G. Facchetti | 40 | |
9. | F. Baresi | 39 |
10. | M. Tassotti | 35 |
LEGEREDMÉNYESEBB JÁTÉKOSOK A DERBIKEN:
Andriy Shevchenko nevéhez fűződik a legtöbb gól a milánói derbiken. A korábbi Aranylabdás ukrán csatár 14 alkalommal talált be, így megelőzi Giuseppe Meazzát (13 gól), Gunnar Nordahlt és Nyers Istvánt (11-11 gól) is.
# | JÁTÉKOS | GÓL |
---|---|---|
1. | A. Shevchenko | 14 |
2. | G. Meazza | 13 |
3. | G. Nordahl | 11 |
I. Nyers | 11 | |
5. | Z. Ibrahimovic | 10 |
E. Candani | 10 | |
7. | J. Altafini | 7 |
A. Altobelli | 7 | |
R. Boninsegna | 7 | |
B. Lorenzi | 7 | |
L. Van Hege | 7 |
MEGNYERT TRÓFEÁK:
A futballtörténelem során a Milan összesen 49 trófeát hódított el, többek között 19 Scudettót, 5 Olasz kupát, 7 Olasz szuperkupát, 7 BEK/BL-serleget és 5 Európai szuperkupát. Ezzel szemben a városi rivális Inter 43 trófeát emelhetett a magasba: 19 Scudettót, 8 Olasz kupát, 7 Olasz szuperkupát, 3 BEK/BL-serleget és 3 UEFA-kupát.
MILAN | INTER | |
---|---|---|
Scudetto | 19 | 19 |
Olasz kupa | 5 | 8 |
Olasz szuperkupa | 7 | 7 |
HAZAI POROND | 31 | 34 |
BEK/BL | 7 | 3 |
E. Szuperkupa | 5 | 0 |
KEK | 2 | 0 |
UEFA kupa | 0 | 3 |
Világkupa | 3 | 2 |
Klub VB | 1 | 1 |
NEMZETKÖZI POROND | 18 | 9 |
ÖSSZESEN | 49 | 43 |
ESÉLYEK, ODDSOK:
H | D | V |
---|---|---|
2,15 | 3,25 | 3,60 |
A mérkőzést ma este 21:00-kor rendezik a San Siróban és az M4 Sport élőben közvetíti. A várakozásoknak megfelelően ismét teltház lesz az összecsapáson. Forza Milan!
2 hozzászólás
Attól tartok ez a meccs is sima lesz és nem a mi javunkra.. de azért titkon reménykedek benne, hogy nem így lesz 🙂
Ha a realitást vesszük alapul,akkor ez is sima lesz az internek!
Ha a szívünkre hallgatunk,természetesen mi jutunk tovább!
Bízzunk a csodában!
Forza Milan!!!!!!!!!