Koni De Winter is részt vett a sajtótájékoztatón a Ferencváros elleni Európa Liga-meccset megelőzően és elmondta, hogy mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák a Fradit a gólszerzésben és kitért az apaságra, a csapaton belüli szerepére, Strahinja Pavlovicra, Sankhoun Diawara fejlődésére, valamint megnevezte a példaképét a Milan korábbi védői közül.
ALAPEMBERRÉ VÁLTÁL A MILANBAN ÉS APA LETTÉL…
“Csodálatos érzés apának lenni. Az előző szezonhoz képest fontosabb játékosnak érzem magam a pályán és sokkal magabiztosabb is vagyok. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyszerű időszak számomra, de még hosszú út áll előttem.” – mondta Koni.
SZÁMÍTOTTÁL ARRA, HOGY SZINTE MINDEN MÉRKŐZÉSEN JÁTSZANI FOGSZ?
“Fizikálisan és mentálisan is jól érzem magam. Ha sok mérkőzésünk van, akkor a pályán a meccsek révén is edzeni tudod magad. Ez így még jobb is számomra, nincs ezzel semmi probléma. Készen kell állnom a játékra.”
ÁLTALÁBAN SZINTE MINDIG PAVLOVIC MELLETT SZEREPELSZ A KEZDŐBEN. MILYEN A KAPCSOLATOD VELE?
“Jól ismerjük egymást, mindegyik csapattársammal jól kijövök. Szeretek együtt játszani Pavloviccsal, ő egy erős játékos és nagyon jól megértjük egymást.”
MENNYIRE LESZ NEHÉZ KAPOTT GÓL NÉLKÜL LEHOZNI A FERENCVÁROS ELLENI MÉRKŐZÉST?
“Egy jó csapatról van szó. Jól teljesítenek az Európa Ligában és nagyon magabiztosak, azonban mindent meg fogunk tenni azért, hogy megakadályozzuk őket a gólszerzésben.”
A MILAN TÖRTÉNELMÉBEN SZÁMOS KIVÁLÓ VÉDŐ VAN. VANNAK PÉLDAKÉPEID?
“Több példaképem is van. Ha egy olyan játékost kellene megneveznem, aki a Milanban is futballozott, akkor Thiago Silva nevét mondanám. Nagyon sokat figyeltem a játékát és kiváló játékosnak tartom.”
MIT GONDOLSZ DIAWARA FEJLŐDÉSÉRŐL?
“Ahogy az edző is elmondta, Diawara keményen dolgozik és mindig mindent belead. Mindenki kedveli őt. Ha keményen dolgozol, akkor előbb-utóbb megkapod a lehetőséget, ő pedig két kézzel ragadta meg ezt az alkalmat. Mindannyian örülünk a sikerének.”

