Leao: “Ez a szezon úgy alakult, ahogy terveztem”

17

Rafael Leao, a Milan támadója elmondta, hogy nagy örömmel tölti el, hogy Paolo Maldini érinthetetlennek tartja őt a csapatban a közelgő nyári átigazolási időszakban és úgy véli, hogy mostanra egy teljesen más játékos lett, mint tavaly.

“Nagyon örülök Maldini szavainak. Jelenleg két év van hátra a szerződésemből. Otthon érzem magam, de most a portugál válogatottra fókuszálok. Boldog vagyok és két lábbal a földön maradok. Büszkeség számomra, hogy nagy tapasztalattal rendelkező játékosokkal dolgozhatok.” – mondta Leao.

“Ami a pályafutásomat illeti: fiatalon otthagytam a Sportingot és a Lille-hez igazoltam. Lehet, hogy az emberek nem tudják, de a Ligue 1 egy erős bajnokság és sokat fejlődtem ott. Aztán fontos lépést tettem a Milannál. Az első két évem nem úgy telt, ahogy szerettem volna, de most már érettebb és magabiztosabb vagyok. Ez a szezon úgy alakult, ahogy terveztem. Remélem, hogy a jövőben sikerül nagy dolgokat elérni. Szeretnék kulcsember lenni a klubomban és a válogatottban is. A legmagasabb célkitűzésem például a világbajnokság megnyerése.”



“Mindig büszkeséggel tölt el, ha bekerülök a portugál válogatottba és játszhatok. A klubodban nyújtott teljesítményed segít abban, hogy meghívót kapj a keretbe, de a szövetségi kapitány döntésén múlik, hogy ki játszik. Posztom? Jobban érzem magam bal szélső támadóként, de voltam már középcsatár és jobbszélső is. Mindent beleadok, akárhol is játszok.”

“Scudetto? Mindig mindent beleadok, hogy segítsem a csapatomat és a legfontosabb a győzelem, Megváltoztam és más játékosnak érzem magam, aki magabiztosabb és felelősségteljesebb. Érzem a csapat és a szurkolók bizalmát. A legfontosabb dolog az volt, hogy megnyerjük a Scudettót függetlenül attól, hogy sikerül-e gólt szereznem vagy gólpasszt kiosztanom.”

“Ebben a szezonban 11 gólt rúgtam a Serie A-ban. Nem tartom magam önző játékosnak, de pontosabbnak kell lennem a kapu előtt. Ez kemény munkával sikerülni fog.”

17 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Olvastam par napja ezt a nyilatkozatot es azota is csak toprengek. Sult mar el valamikor jol, amikor egy jatekos azt nyilatkozta, hogy most csak a valogatottra (tetszes szerint bele helyettesiteni massal) szeretne koncentralni?

  2. Én valahogy nem bízom benne; nála is azt érzem, hogy ugródeszkának tekinti a Milant, jóval több pénzt szeretne, és egy top klubba menne.

    Jó lenne, ha nem lenne igazam.

  3. Lansky, sajna kicsit egyetértek. Bár én látok benne még egy év próbaidőt, mert most szerintem nem érzi ő sem BL-ben esélytelennek a Milant, főleg 1. kalapból. Nem leszünk mi jövőre játékerőben gyengébbek, mint az idei BL-győztes, a mentalitásunk meg nekünk is nagyon komoly. Meg amíg Ibra marad, veszélyben forogna az élete, ha távozna, most kéne kislisszolnia, amíg kórházban lábadozik az öreg. Jövőre kiderül, hogy top klub-e a Milan, avagy sem. Egy jó BL után tuti hogy normális emelést kapna.

  4. Jó játékos, de még mindig szertelen. Gyors, de nem pengés tudással rendelkezik. Sokat kell még fejlődnie. Az utóbbi szezonban már csapat játékosként játszott. De…. nem pótolhatatlan.

  5. Sajnos nem fog hosszabbítani, szezon kozben nem írt alá,ha most nyáron se fog akkor el kell adni. Jelenleg ér kB 100-120m€-t, ez egy éves szerződéssel kB a fele lesz.

  6. Sajnos a most válogatottra koncentrálok, meg szeretnék kulcsember lenni a csapatomban, és nem “a Milanban”, az sokat mond.
    De 80-100 körül mehet.
    Nekem, őszintén, erős volt az MVP cím. Szerintem még a Milanban se ő volt az. Szuper volt az utolsó 4-5 meccse, de volt neki jó pár halvány meccse január, február körül főleg, míg mondjuk egy Tomorinak, Maignannak talán volt 1 max 2.
    Plussz az Inter győzelmei szerintem full Brozovicon múltak. Szóval nekem ebből a 3ból jött volna ki.
    A lényeg, hogy tény, hogy benne van a legnagyobb potenciál a csapatban, sanszos, hogy a jelenlegi keretből neki lehet majd a legnagyobb értéke evör, de most még simán lehet egy Rashford,Martial stb szindróma. Ügyes, nyurga, gyors csoki atléta, aki megvert pár serie A-s erős középcsapatot. Deccit. 100ért örömmel.

  7. Egyetértek veletek, szerintem se fog hosszabbítani. Főleg, hogy álltólag a City is érdeklődik iránta. Sajnálnám, ha elmenne, de ha 100-120 milliót ajánlana érte valaki akkor szó nélkül belemennék az üzletbe, és okosan igazolva még jól is kijöhetnénk belőle.

  8. gyerekek, ha már valaki nem nyalja szét a csapata seggét, akkor már dobbantani akar? érthető hogy pár takonygerincű ember miatt már minden nyilatkozattól rettegünk, de semmit nem nyom a latba egy ilyen interjú.

    • Pedig elég sokatmondó, hogy a Milant, mint klubját meg sem említi név szerint.
      Jó szezont futott, de azért még nem klasszis. Ha most nyáron nem hosszabbít, el kell eladni jó pénzért , mert jövőre már nem fog aláírni, és aprópénzért fogják elvinni.
      De ne legyen igazam.

  9. Tuti betegek vagytok… Elfogadta a hosszabbítási ajánlatot 2026-ig 4,2 millióért állítólag, csak azért nincs még aláírva mert perben áll a Sportinggal és Maldiniék kivárnak, hogy mi lesz. Attól mert valaki nem azt mondja, hogy a Milan az életem és innen vonulok vissza, még nem jelenti azt, hogy menni akar!

    • Ezt hol olvastad kedves Szalai?
      A Madrid miután bukta Mbappét a rá szánt pénzéből röhögve kifizeti az árát, ha akarja. Most még kicsit alkudoznak, de amennyiben megakarják szerezni elviszik akár 150 millió euróért is.

    • Nem értem miért gond az, hogy a többség próbál két lábbal a földön maradni. Nem szégyen belátni, hogy mi már régóta nem a legfelsőbb polcon vagyunk. Leao, ha nagyobb dolgokat is szeretne nyerni, akkor lépnie kell. Senki sem fog haragudni rá, adjuk el jó pénzért, ha menni akar és kész.

  10. A Liverpoolnak kellene egy jó balszélső, szerintem nagyon illene a csapatukba. De a Madridnak nem értem miért kell, hiszen Vinicius is balszélső, ráadásul jelenleg jobb is mint Leao.

    Ahogy Maldini is mondta, ha a Milan nem lép szintet, akkor Leao elmegy, ha Leao nem tud szintet lépni a Milannal akkor pedig azért megy el. De jelenleg a csapat és a játékos is közösen fejlődik. Tehát szerintem a nyáron hosszabbítunk vele +2 évet, és egy fizu emelést is kap, de szerintem ragaszkodni fognak a kivásárlási záradékhoz.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet