Davide Bartesaghi, a Milan saját nevelésű védője szerint minősíthetetlen teljesítményt nyújtottak a Ferencváros ellen és nem lehet ilyen hozzáállással pályára lépni. Az olasz futballista úgy véli, hogy a probléma mentális jellegű és nem engedhetik meg maguknak, hogy újra elkövessenek ilyen hibákat.
“Tönkretettünk minden jó dolgot, amit ezen a héten csináltunk. Rögtön magunk mögött kellett volna hagynunk az Inter elleni meccset. A kezdetektől fogva rossz hozzáállással játszottunk ezen a mérkőzésen és ez egy kemény csapás volt számunkra, de túl kell tennünk magunkat rajta és a következő meccsre koncentrálni, ami fontos lesz. Úgy gondolom, hogy minden a hozzáállásunkkal kezdődött, mert nem a saját arcunkat mutattuk a pályán. Nagyon gyengén kezdtük a meccset. Bár az igaz, hogy a második játékrészben több helyzetet is kialakítottunk, de erre számítani lehetett az első félidei hozzáállásunk alapján. Meg kell néznünk és ki kell elemeznünk az összes hibát, amit elkövettünk a mérkőzésen.” – mondta Bartesaghi a Milan TV-nek.
Bartesaghi a Sky-nak: “Az igazság az, hogy elsősorban egymás között kell megbeszélnünk a történteket az öltözőben. A teljesítményünk egyszerűen minősíthetetlen volt. Nem megfelelő hozzáállással léptünk pályára és tönkretettünk egy jó hetet. Össze kell szednünk magunkat és keményen kell dolgoznunk.”
“Tisztában voltunk azzal, hogy nehéz mérkőzés lesz. Hiányzott a játékunkból a megfelelő hozzáállás, a keménység és az elszántság, hogy minden egyes labdáért harcoljunk. Ennek meg is fizettük az árát. Minden információ a rendelkezésünkre állt az ellenfélről. A héten megfelelő lelkesedéssel edzettünk a derbi után és a figyelmeztető jelek ezt követően a pályán jelentkeztek a mérkőzés kezdetétől. A második félidőben megpróbáltunk mindent megtenni a fordításért, de nem sikerült.”
“A mérkőzés kezdetétől hiányzott belőlünk a megfelelő hozzáállás és azonnal reagálnunk kellett volna, nem pedig megvárni, amíg kapunk egy pofont. Az ellenfél a mi hibáinkból alakította ki a gólhelyzeteit. Össze kell szednünk magunkat és alaposan kielemezni, hogy mi ment félre. Fontos, hogy a következő mérkőzésen megfelelő elszántsággal és teljesen más csapatszellemmel futballozzunk.”
Bartesaghi a MilanNews-nak: “Az eredmény magáért beszél, ez mentális probléma. Ilyen hozzáállással nem lehet játszani. Dolgoznunk kell a hibáinkon és nem fordulhat elő ehhez hasonló. Nem gondolom, hogy lebecsültük volna az ellenfelet, de ha ez történt volna, akkor az nagyon negatív dolog lenne. A probléma abban rejlik, hogy néha nem tudunk a megfelelő hozzáállással pályára lépni és már nem ez volt az első alkalom. Úgy vélem, hogy ez volt a legrosszabb az eddigiek közül és mindent meg kell tennünk, hogy ilyen ne forduljon elő újra.”


10 hozzászólás
Menjetek ti a pi…ba…. Minden bohózat EL meccs után elmondjátok ugyanezt, mégis ugyanúgy leégetitek a Milan nevet.
Értelme nincs ennek. Maximálisan egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy akkor tegyünk fel egy full ifit, játszanak olyan emberek, akik amúgy lehetőséget nem kapnának a Serie A-ban, és mondjuk ki, hogy az EL-t mi játékostesztelésre használjuk, a prioritás nekünk a bajnokság. Még azt mondom, hogy el is lehet ezt fogadtatni a szurkolókkal, holott azért egy Milanban bizony kéne annyi lennie, hogy akkor már csak a neve miatt is megpróbálja megnyerni.
Ami most csinálunk az egy vicc. Tegnap a második félidőben ugyanúgy bent voltak azok az emberek, akik a bajnokságban játszanak, tehát simán be volt kockáztatva hogy megsérülnek, illetve így ugyanúgy nem pihentek.
Nem megfelelő a hozzáállásunk… Az ember pofája ég miattatok egy Benfica ellen otthon, Angilában, most a Fradi ellen. Tényleg elgondolkodhatna pár ember, hogy milyen klubot képvisel, de úgy látszik nem megy.
Egyetértek.
Persze nem néztük le az ellenfelet. De igen. Beképzelt, magukat sztárnak gondoló játékosok mentek ki a pályára. Teljes mértékben megérdemelt vereség.
Dehogyisnem volt nagy a mellény.. Az ilyen teljesítmény mellett nagyon nehéz elmenni, mert a szurkolók ugyanúgy fizetnek a belépőért, ugyanúgy szurkolnak, mint pl az Inter ellen. A játékosoknak pedig minden csapat ellen törekedni kellene a maximumra, úgy gondolom a fizetésüket ezért kapják.
VERGOGNA!!!!
Legalább 50 embert fel lehetne sorolni,akik felépítették a Milan hírnevét.4 elég volt,hogy lerombolja.1,De Winter lelkén szárad mindkét gól,
2.Terracciano 94 percig reszketett a pályán….
3.Amorim nem is vette észre ezeket
4.Cardinale….pénz mosodának használja a klubot
Grazie e Vattene
Csak egy kérdésem van Akkor miért csináltátok?
Nekem is ez jutott az eszembe. Ha egyszer „Ilyen hozzáállással nem lehet játszani.”, akkor hogy a faxba sikerül mégis több EL meccsen és adott esetben bajnoki meccsen is? Állva passzolgatnak, nulla mozgással illetve futással azt várják hogy idejön egy szerény képességű, de láthatóan jó mentalitással pályára lépő, sokat futó csapat és majd az élet megoldja? Vagy az volt a taktika, hogy a Ramos dobálja magát a 16-oson belül és majd csak befúj egy büntetőt a bíró?
Nem szívlelem a Ferencvárost, de maximálisan megérdemelték a győzelmet és ha a két ziccerüket, meg a végén azt az üres kapus helyzetüket belövik, lehetett volna ez sokkal rosszabb is.
Egy dolog vigasztal, hogy volt Amorim-nál és a csapatnál is egy rosszabb a meccsen, az pedig a Hajdú B. volt. Oké hogy a magyar csapatot copja fel, a játék képe alapján jogos is lehetett, de basszus minden bírói ítéletnél azt kifogásolta hogy miért nem a magyaroknak fúj, össze-vissza mondta a Milan játékosok neveit (mondjuk én fordítva lettem volna ezzel valószínűleg, mert talán a Nagy Ádámot meg a Dibuszt tudtam hogy kicsoda a zöldeknél), Hutchinson rendre Cissé volt, Gila és Terra is oda-vissza volt keverve és még lehetne sorolni. Borzalom milyen felkészületlen volt.
Én is nagyokat nevettem azon hogy a szőke, alacsony Hutchinsont folyton keverte a fekete, magas Cissevel, rásdásul úgy hogy teljesen ellentétes oldalon játszanak.
Egyébként egy vigaszom volt, hogy az antifradista, fociellenes „miniszterelnökünk” -nek legalább rossz napja volt.
Én gyerekkotom óta imádom a Milánt, egy komoly értéket képvisel a sportágban!
Srácok az elődök teljesítményéért, dicsőségéért tegyétek ki a szívetek a pályára!
Hajrá AC MiLAN🥰🥰🥰
Világ szégyenei