A Milan három perc alatt megfordította az Inter elleni rangadót és végül 2-1-re megnyerte a mérkőzést a Serie A 24. fordulójában. Egy cikk erejéig összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat és érdekességeket a derbiről.
2004 februárja óta először fordult elő, hogy a Milan hátrányból fordítva nyert milánói derbit a Serie A-ban.
A Rossoneri egyenlített az örökmérleget illetően: immáron mindkét csapat 86-86 győzelemmel áll a Derby della Madonninák több mint 110 éves történetében, míg 69 alkalommal döntetlen született. A két együttes összesen 241 alkalommal játszott egymás ellen.
Olivier Giroud az első francia nemzetiségű játékos, aki egy meccsen legalább két vagy több gólt szerzett az Inter ellen a Serie A-ban. A világbajnok csatár először lépett pályára milánói derbin.
A 2003/04-es idény óta először fordult elő, hogy a Milan egy szezonban veretlen maradt az Inter és a Juventus ellen is. A piros-feketék a Zebrákkal mindkétszer döntetlent játszottak, míg a városi rivális ellen 1 győzelem és 1 döntetlen a mérleg.
Giroud az aktuális szezonban eddig 7 alkalommal volt eredményes a Milanban és ezek közül az összes gólját a San Siróban szerezte.
Alessio Romagnoli és Sandro Tonali mutatta be a legtöbb sikeres szerelést a mérkőzésen, holtversenyben Hakan Calhanogluval. Mindhárman 3 alkalommal szereltek.
Pierre Kalulu nevéhez 6 tisztázás, 2 blokkolt lövés, 2 közbeavatkozás és 1 szerelés fűződött az Inter ellen.
Tonalié a legnagyobb futómennyiség a meccsen mintegy 11,59 megtett km-rel.
MECCS STATISZTIKÁK:
![]() |
||
---|---|---|
46% | LABDABIRTOKLÁS | 54% |
11 | LÖVÉSI KÍSÉRLET | 10 |
5 | KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK | 3 |
1 | GÓLOK | 2 |
2 | KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK | 3 |
4 | BLOKKOLT LÖVÉSEK | 4 |
0 | KAPUFA | 0 |
294 | PONTOS PASSZOK | 359 |
84% | PASSZPONTOSSÁG | 83% |
6 | SZÖGLET | 4 |
1 | LES | 2 |
1 | VÉDÉS | 4 |
20 | SZABÁLYTALANSÁG | 14 |
2 | SÁRGA LAP | 4 |
0 | PIROS LAP | 1 |
JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:
JÁTÉKOS | JP | L | GP | CS | SZ | SP | P% | KP | MP | MF | HI |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
MAIGNAN | 98' | 1 | 23 | 74% | 1(1) | 20(12) | |||||
CALABRIA | 98' | 1 | 1 | 35 | 81% | 1 | 3(2) | 6(2) | |||
KALULU | 98' | 1(0) | 1 | 55 | 93% | 2(1) | 3(1) | 5(3) | |||
ROMAGNOLI | 98' | 3 | 46 | 92% | 4(3) | 3(1) | 2(1) | ||||
HERNANDEZ | 97' | 3(2) | 1 | 41 | 80% | 1 | 11(7) | 2(1) | 4(2) | ||
TONALI | 98' | 3(1) | 3 | 31 | 82% | 1 | 8(6) | 1(0) | 7(4) | ||
BENNACER | 82' | 1(1) | 1 | 44 | 92% | 1 | 9(7) | 1(0) | 2(1) | ||
SAELEMAEKERS | 47' | 2(1) | 1 | 15 | 83% | 1 | 5(3) | ||||
KESSIE | 60' | 5(3) | 1 | 20 | 80% | 8(4) | 2(1) | ||||
LEAO | 98' | 3(0) | 2(2) | 22 | 79% | 1 | 4(3) | 1(1) | 2(2) | ||
GIROUD | 98' | 2(2) | 1 | 11 | 58% | 5(3) | 6(4) | 1(0) | |||
DIAZ | 38' | 1(0) | 3(2) | 8 | 89% | 1 | 11(4) | ||||
MESSIAS | 51' | 1(0) | 1(1) | 2 | 6 | 67% | 7(3) | ||||
KRUNIC | 16' | 1 | 100% | 2(0) |
jelmagyarázat: JP-játékperc | L-lövés | GP – gólpassz | CS-cselek | SZ-szerelések | SP-sikeres passzok | P%-passzpontosság | KP-kulcspassz | MP-megnyert földi párharc | MF-megnyert fejpárbaj | HI-hosszú indítás
LEGTÖBB MEGTETT KM:
1. TONALI – 11,59 KM
2. CALABRIA – 10,79 KM
3. HERNÁNDEZ – 10,04 KM
4. KALULU – 9,84 KM
5. LEAO – 9,80 KM
LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:
1. HERNÁNDEZ – 33,33 KM/H
2. CALABRIA – 32,08 KM/H
3. MESSIAS – 31,91 KM/H
4. GIROUD – 31,76 KM/H
5. SAELEMAEKERS – 31,25 KM/H
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ
11 hozzászólás
Azért az nem semmi, hogy Giroud 35 évesen is ilyen sprintet tud
Reális fifa van a 39 és pace
???
Nem tudom milyen nyelven íródott, de én meg nem szólalok rajta az biztos.
-Szürke Gandalf
Egyébként Ibránál is láttam már az elmúlt 1 évben 34 körülit is. A hosszú lábú emberek kevésbé lassulnak, mert nekik nem kell olyan sebesen kapkodni a labukat a csúcssebességük eléréséhez. Az ilyen Messi típusúak lassulnak le nagyon 31-2 felett, ott látványosan be szokott következni.
Viszont a magasaknak sokkal nagyobb táv kell a gyorsuláshoz. Ezért is mondják az apróbb termetű játékosokra, hogy fürgék. Ami nem egyenlő a gyorssal. Pl Suso-ról sokáig azt hitte mindenki, hogy marha gyors. De csak 3-4m-en verte a védőket, aztán egyből utolérte mindenki. 😀
Persze, nyilván, de itt most a top speedről volt szó az életkor viszonylatában. 🙂
Romagnoli előtt le a kalappal. Óriási melót tett le az asztalra most is. Én továbbra is azt mondom, hogy nagyon gyorsan aláírni azt a szerződést, ha igazak a kérései. Juve ellen is rettegésben tartotta Dybalat és aki még épp találkozott vele, most pedig messze követve Dzekot és néha Lautanot a védekezés legfontosabb láncszeme volt. Kalulu is nagyon jól játszik, ezeken a beíveléseken sokat kell még dolgoznia. Látszik, hogy nem tipikus középső védő.
A Kalulu esetén kiemelt számokat hol lehet megtalálni a többi játékos esetén? (tisztázás, blokkolt lövés)
„Pierre Kalulu nevéhez 6 tisztázás, 2 blokkolt lövés, 2 közbeavatkozás és 1 szerelés fűződött az Inter ellen.”
https://www.whoscored.com/Matches/1576024/LiveStatistics/Italy-Serie-A-2021-2022-Inter-AC-Milan
Itt tudod megnézni a részletes statokat. De nekem azért sántít, hogy Beni 1 szerelés és 1 interceptionel zárta a meccset. Bár lehet csak bele kergette az ellenfelet a labdavesztésbe.
Köszi!