A Milan hosszabbított Gabbiával – hivatalos

4

Ahogy várható volt, a saját nevelésű középhátvéd új szerződést írt alá.

Közel két héttel ezelőtt arról számoltunk be, hogy a Milan vezetősége előrehaladott tárgyalásokat folytat Matteo Gabbia szerződésének meghosszabbításáról. A klub és az edző továbbra is bízik a fiatal védőben, aki évekkel ezelőtt a Rossoneri utánpótlásából került fel az első csapathoz. A klub a hivatalos honlapján osztott meg egy közleményt.

“AZ AC MILAN ÖRÖMMEL JELENTI BE, HOGY MATTEO GABBIA 2026. JÚNIUS 30-IG MEGHOSSZABBÍTOTTA A SZERZŐDÉSÉT A KLUBBAL.”

A saját nevelésű hátvéd korábbi szerződése 2024-ig szólt, így most további két évre kötelezte el magát. A megegyezés szerint a hosszabbítás mellett némi fizetésemelést is kapott, eddig évi 600 ezer eurót tett zsebre.



Ugyan korábban felmerült Gabbia kölcsönadásának lehetősége a folyamatos játéklehetőség reményében, viszont Simon Kjaer decemberi és Fikayo Tomori januári sérülése miatt a klub úgy döntött, hogy mégsem engedi el és a csapat tagja lesz tavasszal is. Gabbia az aktuális idényben eddig összesen 7 tétmeccsen lépett pályára.

4 HOZZÁSZÓLÁS A CIKKHEZ

  1. Ez egy okos lépés, sokkal nagyobb energiát és pénzt kell fektetni a csapat egyben tartására, mint feleséges igazolásokra. Amikor igazolunk akkor minőségi játékost kell hozni, a fiataljaink rendre jól teljesítenek, ez így volt a Gabbia-Kalulu duó esetén.

  2. Én is örülök neki nekem tetszett ahogy együtt játszottak Kaluluval, persze kell a játékidő még nekik. Sokkal több játékost kellene felhozni primaverából, idővel simán megállják a helyüket. Persze nem mindegyikből lesz klasszis de 2-3 tuti megragadna az első csapatban.

SZÓLJ HOZZÁ!

Please enter your comment!
Add meg a nevedet