„Gratulálok a Milannak! Megszereztétek Zlatant! Boldog karácsonyt”
2019. december 27-én, azaz napra pontosan két évvel ezelőtt a Milan hivatalosan is bejelentette Zlatan Ibrahimovic visszatérését. Novemberben jelentek meg az első híresztelések hiteles forrásokból, amelyek szerint a klub bejelentkezett az akkoriban Amerikában játszó csatárért. Heteken keresztül tartó tárgyalások után Zlatan szentestén igent mondott a Rossoneri hívására és első körben fél évre, azaz 2020 nyaráig írt alá.
Zvonimir Boban, a klub korábbi igazgatója így emlékezett vissza a napra, amikor Ibra közölte a döntését a vezetőséggel: „2019. december 24-én este, 22 óra 30 perc. Másfél óra volt hátra karácsonyig, amikor megszólalt a mobiltelefonom. A képernyőn megjelent Ibrahimovic neve, aztán felvettem és így szólt: »Gratulálok neked és a Milannak! Megszereztétek Zlatant!« Így jelentette be, hogy visszatér a Rossonerihez. Nem is remélhettem volna ennél szebb karácsonyi ajándékot.”
Néhány nappal a visszatérés bejelentését megelőzően a Milan elszenvedte történetének legsúlyosabb vereségét az Atalanta elleni 5-0-ra elveszített bajnokin. A csapat romokban hevert, nem jöttek az eredmények és akadozott a támadójáték. Boban későbbi bevallása szerint abban a pillanatban Ibrahimovic volt az egyetlen játékos a világon, aki képes volt megváltoztatni a Milant – köszönhetően a teljesítményének, a mentalitásának, a karizmájának és a személyiségének.
A Milan szurkolók döntő többsége a kudarcok után egyfajta utolsó reménysugárként hatalmas örömmel fogadta az akkor 38 esztendős svéd klasszis visszatérését. A sajtóban szenzációként számoltak be a klubváltásról, de persze voltak akik szkeptikusan fogadták Ibra érkezését. Így volt Daniel Riolo, az RMC újságírója is, aki a bejelentéskor a következőképpen nyilatkozott:
„Szörnyű látni, hogy egy olyan klub, mint a Milan idáig jutott. Mennyire szenved a klub, ha egy olyan játékost tárt karokkal fogad, mint Ibrahimovic. Zlatannak vége, öreg és kiégett játékos. 38 éves és többé már nem vezér. Ha a Milan kénytelen egy Zlatanhoz hasonló játékost szerződtetni, az azt bizonyítja, hogy a klub teljesen elfogyott.”
Később Ibrahimovic egy interjúban így idézte fel a visszatérésének körülményeit.
“Felhívtam Minót és megkérdeztem tőle: Kinek van szüksége rám a legjobban? A válasza egyszerűen ez volt: »A Milannak! Te vagy az egyetlen, aki képes olyanná tenni a Milant, mint amilyen sok-sok évvel ezelőtt volt.« A fejemben nagyon konkrét forgatókönyv volt. Az előttem álló kihívás nem volt lehetetlen, hiszen semmi sem lehetetlen, de abban a helyzetben még mindig nagyon nehéz volt. Mindenki azt mondta: Ő már 39 éves, mit fog ott csinálni? Pontosan emlékszem az első kérdésre, amit feltettek nekem a sajtótájékoztatón, miután aláírtam a Milanhoz. »Mindenki, aki visszatért a Milanhoz végül kudarcot vallott. Miért pont neked sikerülne?« A válaszom egyszerűen az volt, hogy azért, mert én soha nem vesztettem el a szenvedélyemet. Amikor azt hallom, hogy az emberek nem értik mire vagyok képes 39 esztendősen, az arra késztet, hogy még többet tegyek. Itt az ideje, hogy bebizonyítsam: tudok és akarok. Ezt a nyomást helyezem magamra, ez a kihívás. Amikor annyira nehéz és mégis mindig sikerül… az az igazán leírhatatlan érzés.”
Nos, Ibrahimovic alaposan rácáfolt a negatív hangokra és a kételkedőkre, ugyanis a visszatérése utáni félszezont 18 meccsen 10 góllal és 5 gólpasszal zárta a Serie A-ban. Az érkezését követően Stefano Pioli formációt váltott és felhagyva az addig kőbe vésett 4-3-3-as formációval előbb a 4-4-2-re, majd nem sokkal később véglegesen a 4-2-3-1-es felállásra váltott. A támadójáték alaposan átalakult és Krzysztof Piatek távozásával Ibra kulcsember lett centerként. A támadó-gépezet fellendülésében nagy szerepe volt Ante Rebicnek is, aki mellőzött játékosból alapemberré vált a 2019/2020-as idény második felében. Elkezdtek jönni az eredmények és a Milan elképesztő szezonhajrát bemutatva a 10. helyről a 6. helyre lépett, így kiharcolta az Európa Liga-indulást.
Ibrahimovic szerződése 2020 nyarán lejárt, de úgy döntött, hogy folytatja és aláírt még egy évre. A 2020/21-es idényt a Milan ott folytatta, ahol az előzőt abbahagyta: egymás után jöttek a győzelmek és menetelt a csapat. Ibrahimovic 2020 novemberében izomsérülést szenvedett, ami megtörte az addigi kirobbanó formáját. Az első nyolc fordulóban hat meccsen játszott és 10 gólt vágott – ráadásul duplázott a Bologna, az Inter, a Roma és a Napoli ellen is. A sérülésből való felépülése után az idény második felében már nem tudta hozni ezt a hatékonyságot, de így is házi gólkirályként vitathatatlan érdemei voltak abban, hogy a csapat a második helyen végzett és hét év után kiharcolta a Bajnokok Ligája-indulást. Végül 19 meccsen 15 góllal zárta a bajnokságot, valamint a kupában és az EL-ben is eredményes volt 1-1 alkalommal. Még az idény vége előtt eldőlt, hogy Ibracadabra marad és áprilisban 2022. június 30-ig kötelezte el magát a Rossonerihez.
A májusban elszenvedett térdsérülése miatt ki kellett hagynia az Európa-bajnokságot és az egész nyáron lábadozott. Hosszú hónapokat követően Ibra szeptemberben góllal tért vissza a pályára a Lazio elleni 2-0-ra megnyert rangadón, viszont megsérült az Achilles-ina, ami miatt egy hónapig harcképtelen volt. Zlatan az idei szezonban 11 bajnokin 7 gólnál és 2 asszisztnál jár, ezzel vezeti a házi góllövőlistát,
A 40 éves csatár decemberben az Udinese elleni góljával megelőzte Filippo Inzaghit és a 10. helyre lépett fel a Milan örökranglistáján a legjobb góllövőket tekintve a Serie A-ban. A svéd világklasszis 109 bajnokin 74 gólnál és 30 gólpassznál jár. Ráadásul ő a klub történetének második legidősebb gólszerzője Alessandro Costacurta után.
2 hozzászólás
Örülök, hogy visszatért, de remélem, hogy jövőre már nem hosszabbít..
És ezt majd ki meri neki megmondani?🤣