A Milan vezetősége figyelemmel kíséri Szalai Attila teljesítményét és a magyar válogatott védő egy opció lehet a Rossoneri számára a védelembe – számolt be Olaszország egyik legnépszerűbb sportnapilapja.
Mint arról írtunk, a klub vezetősége középhátvédet fog igazolni a közelgő januári átigazolási időszakban. Ez elsősorban Simon Kjaer súlyos sérülése miatt vált indokolttá, ugyanis ebben a szezonban már nem játszhat, továbbá nem elhanyagolható szempont, hogy 6 hónap múlva lejár Alessio Romagnoli szerződése és a jövője bizonytalan. Az első számú célpont Sven Botman, akiért a Milan már megtette az első ajánlatát a Lille vezetőségének. Amennyiben nem zárulnak sikerrel a tárgyalások, a klub más célpontok után néz – ilyen opció lehet a PSG hátvédje, Abdou Diallo és a Fenerbahce magyar légiósa, Szalai Attila.
A La Gazzetta dello Sport keddi száma szerint a Milan vezetősége nagy érdeklődéssel figyelemmel kíséri Szalai Attila játékát. A 23 esztendős magyar játékos a kiszemeltek listáján szerepel és mellette szólhat, hogy a védelem közepén illetve a bal oldalán egyaránt bevethető.
A Gazzetta megjegyzi, hogy a Milan mellett a Napoli is figyeli a magyar válogatott védőt, aki az elmúlt években nagy fejlődésen ment keresztül. Szalai 2019-ben szerződött az Apollon Limassolhoz a Mezőkövesdtől, majd 2021 januárjában 2 millió euróért a török élvonalbeli Fenerbahce játékosa lett. Törökországban nagyon hamar alapemberré vált és szűk egy év alatt 48 tétmeccsen lépett pályára a csapatában.
Érdekesség, hogy a Goal információi szerint Szalai Attila nem titkoltan hatalmas AC Milan szurkoló és a példaképe Thiago Silva, akit a piros-feketéknél töltött időszak alatt kedvelt meg.
26 hozzászólás
Miért nem olyan aki ismeri a bajnokságot? Milenkovic, Bremer, mindegyik jobb választás a hollandnál. A magyar srác nagyon remélem csak kamu.
Egyrészről igazad van, másrészről meg ott egy Tomori, akit a Chelsea dobált körbe a Brighton, Derby, Hull hármas között. Egy Thiago Silváról ki gondolta volna, hogy az lesz, ami lett? Szerintem a legtöbb szurkoló fogta a fejét, amikor leigazolták. Na jó max azért bizakodtak többen, mert mindig voltak jó braziljaink.
Viszont tény, hogy ha téli foltozásra kellene valaki, akkor én is a Serie A-ból akasztanék védőt.
Szalai Atinak mondjuk százszor jobban örülnék, mint amikor Domikát hozták hírbe a csapattal. Ha Attilát úgy tolná a hülye, írástudatlan nso, mint a másikat, akkor már lassan Baresi magasságokban lenne 😁
Most nem tiszteletlen akarok lenni. Meg gúnyos sem. Tényleg nem tudom. Ki az a Domika? Nekem tetszett annó Silva mozgása meg Tomorié is. Milenkovicnak nagyon örülnék. Bremerrel kapcsolatban vagyok szkeptikus, hogy le lehet e állítani a necces becsúszó szereléseiről. Így is pikkelnek ránk a bírók nem muszáj adni rá okot. Hogy 11est kapjunk. Tudjuk már jól hogy a war is dísznek van. Szalait meg egyenesen viccnek tartom ezért írtam az április elsejéset. Na mindegy. Ki az a Domika? 😀
Ja, borzalmasan jártunk volna Szoboszlaival, aki 3-szor a hónap fiatalja lett a Bundesligában, sőt, volt amelyik hónapban a legjobbak közé rakták Müller meg Lewa mellé. 30-40 méterről lövöldözi a gólokat, meccseteket dönt el, kupában továbblövi a csapatot, és rengeteg meccsen egy BL-elődöntős Lipcse legjobbja. És még nagyon fiatal, és mennyit fog fejlődni…
Lényegesen Diaz felett van a tudása.
Amúgy szerintem teljesen rendben lenne, van két jó védőnk, egy Gabbia, aki bő egy éve komoly szintet hozott, és kis játékidővel tán megint meg tudja oldani, Szalai elég lenne mögéjük, vagy ha kellemes meglepetés lenne, akkor max kiszorítana valakit. Nagy rizikó szerintem nincs benne.
Marketing, marketing
Jaja. A Salzburg, Lipcse, az MU, az ATM mind az NSO-t vagy mit olvassák, a Bundesliga értékelőkkel egyetemben, és mindenhol hülyék ülnek, csak itt nálunk a kanapékon nem. A 30-40 méteres góljai meg CGI, az utolsó perces meccset eldöntő góljait dublőr rúgja, a gólpasszai és cselsorozatai meg merő illúziók. Szeretem ezeket, mikor számokra és tényekre jön egy ilyen érv, hogy „marketing”. 😀 Pedig tök jól el lehetne vitázni, de hát így megakad a dolog.
Bár az előző cikkeknél láttam, hogy mivel egy TÖRÖK LAPNAK Calhanoglu azt merte mondani, hogy az Inter jobb csapat(jé, sajnos most így van…), már verjék meg, sőt, erőszakolják meg hárman a feleségét. Ezek után asszem amúgy is kár lenne vitatkozni. 🙁
Nem értem amúgy ezt a magyar mentalitást. évtizedek óta sírunk egy igazi klasszis magyar játékosért, amikor meg berobban egy, akkor fúúúj, meg marketing… 😀
Én nem bánnám, ha mindkettő jönne…
Igen én is így vagyok vele. Csak még azzal akartam kiegészíteni hogy korán van még április elsejének. Vagy idén dec 28ára esik? 😀
Miért mi a bajotok Szalaival?
Szerintem egy erős bajnokságban lett meghatározó játékos. Nemzetközi szinten is jól teljesít, bár a törökök 20 millió eurót akarnak érte. Nem tudom fizetnének-e érte ennyit?!
Annak idején hányan gondoltátok, hogy Dzsudzsákot elviszi a PSV Debrecenből? Szerintem ő sem vallott szégyent annak idején.
Kísérjék figyelemmel Szalai Attilát, aztán hozzák el a fiatal holland srácot..
Én annak is örültem, hogy nem igazoltuk le a ” Lipcsei Pávát „, remélem hasonlóan járunk el Szalaival is..
Semmi bajom vele, csak egyszerűen a „magyar focisták” egy lyukas garast sem érnek.. Már azt is nehezemre esik leírni, hogy „magyar focista”.. Ez egy nemlétező fogalom Gera Zoli óta, mert Ő volt az utolsó értelmes játékosunk..
Szoboszlai már most jobb, mint Gera valaha volt… jóval erősebb csapatban, ráadásul jobb teljesítménnyel játszik. Már most komoly elismeréseket kapott a Bundesligában, pedig komoly sérülésből kellett visszatérnie, és nagyon fiatal. A United és az ATM elég komolyan érdeklődik iránta. Ilyesmiről szó sem volt Gera idején. Egy atomgyenge magyar futballvilágból Gera kiemelkedett, már azzal is, hogy ilyen WB szintű csapatban játszhatott, de azért annál most előrébb tart a magyar foci, és onnan is sokkal jobban kiemelkedik SZ.D. A legfontosabb pillanatokban lövi nálunk is a gólokat, hosszabbításban egyéni szóló után továbblőve minket pl. az EB-re.
Amúgy nem vagyok hungarista, sőt, nem követem a magyar focit, de azért elvakultak ne legyünk már.
„Szoboszlai már most jobb, mint Gera valaha volt… ”
Ezt gondold át és fuss neki még egyszer.. Szoboszlai soha ne lesz olyan, mint Gera Zoli volt.. Egyetlen aprócska tényező miatt, az pedig az ALÁZAT..
Ne haragudj, hogy ez mondom, de pont Te vagy elvakult sőt elfogult is.. Azon táborát erősíted, akiket a magyar média jól megetetett.. Már a Paprika TV-n és Szoboszlait nyomták, a média csinált belőle kiskirályt, pedig nagyon messze van tőle..
Mindig megnéztem, hogy mit játszott a Lipcse, és bizony sokszor volt, hogy Szoboszlai nélkül jobb eredményt értek el..
Szoboszlai az egyik legkeményebben dolgozó játékos a csapatai forrásai szerint. Soha életemben egyetlen magyar cikket sem olvastam el róla. De szó szerint értsd, soha, egyetlen darabot sem. TV-t talán 15 éve nem láttam.
Te érzelmekre támaszkodsz, ami szerint „a régi mindig jobb”, meg „páva”, én meg szimpla számokra, statokra, tényekre, mint pl. hol játszik, mennyi gólt szerez, mennyi gólpasszt oszt ki. Nem kell tv-t nézne, hogy lássam a tudását, pl. a magyar válogatott is addig volt rendben, amikor 35 méterről bevágta a törököknek, meg egyedül továbblőtt minket Izland ellen, minden egyes válogatott meccsen olyan szinten emelkedett ki a csapatból, hogy meg is mutatkozik, miért vitték el komoly csapatok, és miért vinnék el még komolyabbak.
Gondolom a Bundesliga hülye, hogy 3-szor lett a hónap fiatalja, vagy egyszer bekerült a legjobbak közé is. Mindezt sérülés után. Gondolom Simeone hülye és rossz edző, hogy meg akarja szerezni, meg a MU vezetősége is tökhülye, és mind vakok.
Meg az RB is, kifejezetten a rossz igazolásaikról híres a másfél éve BL elődöntős csapat. 😀
Nem fogunk ezen összeveszni.. Te sokra tartod Szoboszlait én kevésbé.. Van ilyen.. Annyi még a különbség kettőnk között, hogy még Te statisztikákat és számokat nézel én meccseket..
Viszont ez a cikk most szalai Attilával kapcsolatos, és a véleményem változatlan vele kapcsolatban.. Köszönöm Nem.. És remélem a Milan vezető is így gondolják..
A srácot évek óta tuningolják, de még mindig nem bírja 65.percnél tovább. March aki az edzője volt Salzburgban is, vagy nem játszatja (mert pörgősebb a meccs), vagy előbb leveszi a pályáról, vagy később teszi be, mert látja, hogy nem bírja a kölyök. Szintén March akadt ki rá a Salzburgban, hogy kezd elszállni.
A szabadrúgások meg kezdenek CR-esek lenni, legalábbis a válogatottban.
Apropó EB
A magyar válogatottat kilőtte az EB-re Izland ellen, ahol utólag Rossi is lenyilatkozta, hogy ha lett volna más, akkor a 60-70.perc környékén leveszi, mert elfogyott az ereje. Az EB-n lévő marha sokat futó, küzdő magyar csapatból pont a 65 perc utáni lityi-lötyi nem hiányzott. Mikor fog 90.percet bírni, mint a kortársai? 6 év múlva? Mondjuk arra biztos jó lenne a Milanba, hogy beadja meccsenként azt a 6-7 szögletet.
Esterházi biztos ellesett néhány trükköt Jorge Mendestől, plusz az NSO is kilora meg van véve. Ugyanaz mint CR-nél. Ha nyer a csapat akkor ő van a cikk képén és CR vezérletével nyert a csapat, ha fosul játszik és/vagy kikapnak, akkor meg a fejet lógató csapattársak vannak kitéve.
Értem, hogy 60 éve az új Puskást kell keresnünk, de marha sok emberből unszimpátiát vált ki. Nem irigységet, mielőtt valaki ezzel jönne.
Valóban egy Gera Zolit tiszteltek és elismertek, nem kellett neki pávát játszani.
De valaki így látja, valaki úgy. Ezen nem fogunk összeveszni.
Egy közös legalább van bennünk és az a Milan😀
A srác 21 éves. Előfordul, hogy egy 21 éves nem bírja végig….
Szalait meg öröm nézni, hogy egyelőre meg tudott maradni a földön.
Srácok!
Ahogy ezt a Szalai nevet bedobta a média csak azért repültetek rá többen mert magyar.De kb napi szint 1-2 ilyen játékost lehet olvasni.
Nem kell mindennek bedőlni 🙂
Na oké leesett a Domika. Még esetleg a fél válogatottat nem akarjuk? Egyébként a múltban vagy 20 magyar játékost cikkeztek össze nagy csapatokkal. Szerintem is nagy kamuk ezek.
Olvasom itt a „nagy” magyar focistákat-Szalai,Gera és Szoboszlai….
Urak,Détári óta nem volt igazi focistánk!
Ő világválogatott volt,Vb játszott,Pireuszban külön széke volt stb.
Az általatok felsoroltak nemhogy,világválogatottban nem játszottak,a Vb-t csak tv-n nézik és fogják is…
Hacsak a Fifa nem emeli a létszámot!
Ezekszerint nem sokatokkal értek egyet ebben!
Szerintem Szalai egy jó kis beugrós védő lehetne, sokat fut, jól helyezkedik, és látszik hogy fegyelmes.
Szoboszlaira meg a jelenlegi Ac Milannak nincs semmi esélye! (ezt egyszerre jó és rossz leírni)
A RB nem adná el 40millió alatt a srácot..
Véleményem szerint sokkal jobb Diaznál, és Domival a 10 es poszton sokkal jobb támadásaink lennének!
Én nagyon örültem volna neki hogyha hozzánk igazol, és jól esne a szívemnek is ha egy Magyar is játszana a csapatban.. Picit jobban a magunkénak éreznénk..
Szalait meg ha a Fener oda adja kölcsön plusz opcióval akkor nem is lenne rossz!
Nekünk jelen pillanatban Kjaer helyére kéne védő! És nem egy beugrós valaki. Diaznál meg hogyan lenne jobb? Ha Diaz is rotálva lenne olyan lenne mindig mint év elején. Emlékszem mikor azért ültette a hintába az ellenfeleket sorban.
Arról a Diazról beszélünk aki tavaly Calhanoglu helyettese volt és akit egész évben szidott mindenki. Calhanoglu lelépett és Diaz lett egyik napról a másikra a 10-esünk. Az Eliottnál biztos alapokon a csapat de semmi több. Az amerikaiakkal komoly eredmény soha nem lesz, mert ők befektetésként tekintenek a csapatra. Nem a focin nőttek fel, nem volt soha kedvenc olasz csapatuk, ellenben gazdaságtanból mindig jelesre vizsgáztak.
Szoboszlaira nincs esélyünk, nem is volt soha.
Tavaly az utolsó fordulókra már látszott hogy jobb volt mint a török. Ja és azt a vezetőséget szidod akinek hála BL résztvevő lett a klub és az adósság már a negyede annak amit Berlu papáék meg a kínaiak a nyakukba raktak. Maldinit és a többieket emiatt hozták mert ők értenek a focihoz. Majd lesz pénz igazolni ha nincs adósság. Az Eliott majd megvizsgálja hogy mi az ami belefér a fair playbe. Ha ez nem tetszik szurkolj a Lipcsének. 😀
Palika, legyél olyan kedves és ne személyeskedj.
Oké Janika 😀